Dunakeszin már egy éve azért küzdenek az egyik lakópark lakosai, hogy zebra kerüljön az útra. Közel egy éve már forgatott ez ügyben a Kosár, akkor azt az ígéretet kapták, hogy pár hét és meglesz. Máig nem történt semmi, úgyhogy újra utánajártak annak, mi a gátja pár fehér csíknak.
Az övezeteket Idlíb tartományban, a Homsz városától északra eső térségben, Kelet-Gútában, és az ország déli felében alakítanák ki először egy fél éves időszakra.
Közel két évszázadba telt, hogy a gyertya alakzatok Japánból a nyugati féltekére is eljussanak – és csak negyed évszázadba, hogy a kereskedők kedvelt technikájává váljanak a Wall Street-től a Main Street-ig (a Wall Street ellentéteként szokták emlegetni Main Street-et (Fő utcát).
Akkreditált munkatartóknál idén összesen mintegy 39 milliárd forintból több mint 30 700 megváltozott munkaképességű személy foglalkoztatása biztosítható - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára két szocialista képviselő, Gúr Nándor és Heringes Anita.
Ítéletidő volt pénteken este az országban, Pest megyében volt a legrosszabb a helyzet. Püspökhatvanban annyi eső esett egyszerre, hogy a víz elárasztotta az egyik utcát, vannak olyan házak is, amelyeket homokzsákkal kell védeni.
Ítéletidő volt pénteken este az országban, Pest megyében volt a legrosszabb a helyzet. Püspökhatvanban annyi eső esett egyszerre, hogy a víz elárasztotta az egyik utcát, vannak olyan házak is, amelyeket homokzsákkal kell védeni.
Négy évre megtiltották a kijevi hatóságok Steven Seagal amerikai filmszínésznek és harcművésznek a beutazást Ukrajnába - hozta nyilvánosságra pénteken az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) sajtóosztálya.
Az Észak-Európa legnagyobb zenei fesztiválján összegyűjtött 50 ezer liter emberi vizelet felhasználásával állít elő az újrahasznosítás netovábbjának tekinthető terméket egy dániai sörfőzde.
Számítógépes támadás érte Emmanuel Macron francia elnökjelölt kampánycsapatát, amelynek eredményeként a belső levelezésből több ezer e-mail vált nyilvánosan elérhetővé az interneten - közölte péntek éjjel Macron mozgalma.
A korrupció elleni erőfeszítések fontosságát hangsúlyozták a felszólalók a Transparency International (TI) Magyarország nemzetközi konferenciáján, pénteken Budapesten.
A támogatás keretében, amely minimum 80 munkavállaló elszállásolására alkalmas munkásszállás kialakításához nyújtható, az építési és felújítási, valamint a beruházás célját szolgáló új tárgyi eszközök költségei számolhatók el.
Átláthatóbbá teszi a rövid távú lakásbérbeadás több ezer szereplős piacát és segíti a vidéki szállásadók fejlődését a kormány új javaslata, amely szerint 2018-tól az ingatlankiadásban bővülhet a tételes átalányadózók köre. Ezáltal nagymértékű fehéredés várható az eddig az árnyékgazdaság részeként működő területeken.
Át kell-e könyvelni a 2016-ban felvett osztalékelőleget a megváltozott szabályoknak megfelelően osztalékká? – kérdezte egyik olvasónk. Hunyadné Szűts Veronika igazságügyi adó- és járulékszakértő válaszolt.
A Veszprém megyei települések 18,09 milliárd forintot kapnak a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (TOP) pályázatának első körében, a megye ezzel országosan a középmezőnyben van - közölte a Miniszterelnökség területi közigazgatásért felelős államtitkára pénteki veszprémi sajtótájékoztatóján.
Kilenc milliárd forintos program indul munkásszállások építésére, illetve munkásszállóként felhasználható ingatlanok felújítására, a támogatásra önkormányzatok vagy önkormányzati társulások nyújthatnak be kérelmet szeptember...
2016-ot a Gasztroélmények Éveként hirdették meg (még 2015-ben), és bejött a dolog, hallatott magáról a magyar gasztronómia: tavaly nálunk rendezték meg a világ legfontosabb szakácsversenye, a Bocuse d’Or európai döntőjét (aztán idén...
Százötven millió évvel ezelőttről származik az a halfosszília, amelynek korát húsz évvel felfedezését követően sikerült meghatározniuk a kutatóknak - jelentette be egy thaiföldi egyetem.
A legtöbben elégedetlenek az elnökválasztás vasárnapi, döntő fordulójába jutott két jelölttel azok közül, akiket a Magyar Idők kiküldött munkatársai a francia fővárosban és egy zavargásokról is elhíresült Párizs melletti elővárosban megszólaltattak.