A kormány, pontosabban egy, az Emmiben létrehozott munkacsoport vizsgálni fogja a Közép-Európai Egyetem (CEU) dolgozóinak tartózkodási és munkavállalási engedélyeit - írja a Népszava. Mint a lap megtudta, a kormány most a Közép-Európai...
Egyelőre nem tudni, mi történhetett, de szerda este hirdették ki, hogy rendkívüli ülést tartanak Erzsébet királynő rezidenciáján, a Buckingham-palotában.
Szombathely - Jogosítványa sincs L. Dávidnak, annak az autószerelőnek, aki még április 27-én hajnalban törte össze Pars Kirsztián Audiját. Elmondása szerint csak azért ült a kocsiba, mert ki szerette volna próbálni.
Phenjan – Véletlenül Oroszország felé lőttek ki egy észak-koreai rakétát, amelyet még azelőtt felrobbantottak, mielőtt orosz terület felé érkezett volna. A rakéta így 48 kilométer megtétele után a Japán-tengerbe zuhant.
Az Országgyűlés ma nyolc előterjesztés általános vitáját bonyolítja le, egyebek mellett terítékre kerül az Iszlám Állammal szembeni magyar katonai szerepvállalás növelése is.
A BMW erős első negyedéves számokat tett közzé csütörtökön, de ez aligha okozott meglepetést, ugyanis a Volkswagenhez és a Daimlerhez hasonlóan a német luxusautó-gyártó is közzétette korábban a negyedévre vonatkozó előzetes számait....
Északnyugati irányból új frontot nyitott az iraki hadsereg csütörtökön az Iszlám Állam nevű terrorszervezet ellen a Moszul felszabadítását célzó műveletében - mondta el egy iraki parancsnok a Reuters hírügynökségnek.
Brutálisan erős lett az Adidas első negyedéves eredménye, az árbevétel ötödével, az adózott eredmény pedig közel harmadával nőtt, ráadásul Észak-Amerikában és Kínában piaci részesedést szerzett az Adidas a nagy rivális Nike-tól. Az...
A terhesség alatti hízás természetes, hiszen saját magunk mellett egy másik életet is táplálunk. Természetes, de nem szükségszerű: szakértőnk, Czanik Balázs capoeira aerobik edző, életmód tanácsadó elmondja, hogyan lehet elkerülni.
A három nap múlva esedékes francia elnökválasztás favoritjának számító centrista Emmanuel Macront, a szocialista kormányzat korábbi gazdasági miniszterét találta meggyőzőbbnek a tévénézők 63 százaléka az elnökjelöltek szerda esti tévévitájában a szuverenista Marine Le Pennel szemben, akire a megkérdezettek 34 százaléka szavazott - derül ki az Elabe közvélemény-kutatóintézet gyors felmérésből,…
Tegnap a világ vezető részvényindexeinél nem volt érdemi elmozdulás, nem úgy a magyar tőzsdén, a BUX 2,5 százalékot esett, az OTP és a Richter több mint 3 százalékot veszített értékéből. Ma alapvetően jó a hangulat a világ tőzsdéin...
Arra törekszik a Nissan, hogy minél kevesebbet mobilozzunk vezetés közben. Egy friss fejlesztésük erre részben megoldást mutat, bár nem egészen kerek, más irányból kéne megközelíteniük a témát.
A Captain Hungary ügyfeleinek és partnereinek szervezett üzleti reggelin ez alkalommal is World Café elrendezésben, egy-egy szakember köré szerveződő asztaltársaságokban beszélgettek a vezetési stílus, a vállalati- és emberi értékek, vezető-beosztott kapcsolatok és üzleti sikeresség összefüggéseiről. A beszélgetések visszatérő témái a dolgozók boldogsága, a profitorientált cégek megújulásának…
A BMW erős első negyedéves számokat tett közzé csütörtökön, de ez aligha okozott meglepetést, ugyanis a Volkswagenhez és a Daimlerhez hasonlóan a német luxusautó-gyártó is közzétette korábban a negyedévre vonatkozó előzetes számait....
Szektortársaihoz hasonlóan élesen, az elemzői várakozásokat jelentősen meghaladóan emelkedett a Royal Dutch Shell nettó eredménye az év első negyedében, jelentős részben az olajárak támogatásával. A Shell nyeresége éves összevetésben...
Megszavazták a parlamentben, így már idén elindulhat a Budapest-Belgrád vasútvonal kínai tehervagonok számára történő kibővítése - írja az Index. Az erre felvett hitel kamataival együtt a beruházás végösszege elérheti a 750 milliárd...
Sok a hasonlóság a pár évvel ezelőtti kijevi, a néhány hónapja zajlott romániai és a jelenlegi macedóniai tüntetéssorozat között – jelentette ki Horváth József, a katonai titkosszolgálatok volt főigazgató-helyettese a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában
Apró, de ügyes reklámfogásként a japán piacon Star Wars Edition különkiadásban válik elérhetővé a Mercedes-Benz CLA. A Kecskeméten készülő modell két verziója a rohamosztagosok, valamint Darth Vader jellegzetes stílusát ölti magára az egyébként is elérhető felszereltségekből és színekből válogatva.
Rehabilitációt elősegítő foglalkoztatási programot indít a kormány 4,2 milliárd forintból, a tervek szerint a programmal három év alatt 1500 megváltozott munkaképességű ember munkaerőpiaci elhelyezkedését segítik elő - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára az M1 aktuális csatorna csütörtök reggeli műsorában
A négy nap múlva esedékes francia elnökválasztás favoritjának számító Emmanuel Macron centrista jelölt egy éve alakult politikai mozgalma megszerezheti a többséget a nemzetgyűlésben a júniusi választásokon - derül ki az Opinionway közvélemény-kutatóintézet felmérésből, amelyet a Les Échos című napilap ismertetett csütörtökön
Ha államjogi szempontból nem is pontos a megállapítás, hogy Gonzalo Higuaín a szülőföldjén döntötte el két góljával gyakorlatilag a döntőbe jutás kérdését a BL második elődöntőjében, annyi igaz: a hajdanán Franciaországban született csatár a francia bajnokság éllovasának legyőzéséhez segítette a Juventust.
Tarlós István előrelépést vár Orbán Viktor miniszterelnökkel való találkozójától a fővárosnál dolgozók béremelése ügyében, és bízik benne, hogy lesz majd valamennyi forrásbiztosítás
Valaki Magyarországról bizonyosan feljelentette az észak-koreai hatóságoknál a Magyar Nemzet munkatársát 2013-ban, nem sokkal azelőtt, hogy Lukács Csaba önkéntesként eddigi utolsó útján ellátogatott a kommunista országba. Ez derül ki abból a Magyar Nemzet birtokába került levélből, amelyet Észak-Korea bécsi nagykövetségének hivatalos címéről küldte
Több hal kerülhet jövőre a magyar horgászvizekbe, köszönhetően annak, hogy jövőre nemcsak a halhús, hanem az élő hal forgalmi adója is öt százalékra csökken. Becslések szerint januártól húsz százalékkal olcsóbban juthatnak a telepítésre szánt halhoz a horgásztársaságok.
Az Országgyűlés ma nyolc előterjesztés általános vitáját bonyolítja le, egyebek mellett terítékre kerül az Iszlám Állammal szembeni magyar katonai szerepvállalás növelése is
Ezrével adják ki a lakásépítési engedélyeket (vagy fogadják az egyszerűsített bejelentéseket), ám Budapesten mégis évek óta nem látott gyenge adat érkezett az első negyedévben megépült lakásokról. Míg ugyanis országszerte a családi házak hoznak szép növekedést, Budapesten a lakóparki lakások épülnek ezrével - ha több nagyprojekt egyszerre fejeződik
Kismértékben erősödni tudott a dollár a Fed tegnap esti kamatdöntése után, csütörtök reggel azonban már nem tud tovább kapaszkodni. A feltörekvő piacokon délelőttre elromlott a hangulat, amit a forint is hamar megérzett. Nagyon tépik...
Az eleji meglepő visszafogottság után márciusban meglódult a kiskereskedelmi forgalom volumene Magyarországon. A gyors bérkiáramlás miatt eleve meglepő volt az óvatos évkezdet, ami miatt az első negyedévben így is csak 3,4%-os éves bővülést...
A bankok profitjának visszaesése lesz az MNB fogyasztóbarát lakáshitel koncepciójának a legfontosabb hatása; az első nagybank 2018-2019-ben tűnhet el a magyar piacról, a lakásárak emelkedése viszont csak 2020-2021-ben állhat meg - többek...