Jelentős tulajdonrészt szerzett a Budapesti Ingatlan Hasznosítási és Fejlesztési (BIF) Nyrt.-ben egy svájci bejegyzésű társaság - írja a Napi.hu. Május 2-án a DunaDöme Kft. tőzsdei tranzakció keretében 468 forintos részvényárfolyamon...
"A Fidesz úgynevezett utánpótláscsapata az elmúlt években semmi érdemit nem tudott felmutatni, csak a rongáláshoz, romboláshoz értenek" - olvasható a Jobbik által csütörtökön kiadott közleményben. Úgy tűnik matrica hadjárat áldozatai lettek a jobbikos politikusok és családtagjaik.
Megérkezett a Lexus zászlóshajójának legújabb generációja, vele pedig új korszak kezdődik nem csak a Lexus, de a teljes LS modelltörténelmében. A magától értetődő kényelem, luxus és technológia mellett ugyanis új területre fókuszált a márka. Ez pedig nem más, mint a dinamizmus. Beültünk a minden ízében vadonatúj zászlósmodellbe, és az árakon is meglepődtünk.
Egyrészt az ún. másodlagos migráció miatt, másrészt azért, mert az Észak-Afrikából Olaszországba érkezők közül továbbra is sokan mennek tovább északra regisztráció nélkül.
Barack Obama volt amerikai elnök videóüzenetben tudatta csütörtökön, hogy Emmanuel Macron centrista jelöltet támogatja a francia elnökválasztás második fordulójában.
Barack Obama volt amerikai elnök videóüzenetben tudatta, hogy Emmanuel Macron centrista jelöltet támogatja a francia elnökválasztás második fordulójában.
Németországba az idén április végéig több menedékkérő érkezett, mint amennyi belépett az Európai Unió területére – írta a Die Welt című német lap csütörtökön.
Száznegyven beruházás, 14,7 milliárd forintnyi fejlesztés kezdődik el uniós támogatással a Csongrád megyei településeken - jelentette be a megyei önkormányzat elnöke csütörtökön Szegeden.
A Magyar Reklámszövetséghez és társszövetségeihez csatlakozva az IAB Hungary is elutasítja a reklámadó-emelést. A Magyar Lapkiadók Egyesülete és a Magyarországi Tartalomszolgáltatók Egyesülete is nehezményezi a párbeszéd teljes hiányát.
Az idei év is jól indult, az év első két hónapjában a Németországba irányuló magyar export 6,8 százalékkal, az onnan érkező import 7,6 százalékkal nőtt.
– A gyerekek és a mobilok is téma volt a NőComment legutóbbi előadásán, ahol az egyik vendég, Risztov Éva (31) olimpiai bajnok egyértelművé tette: szeretne gyereket.
Tasnádi Edit műfordító Orhan Pamukkal beszélgetett a 24. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválon, élményeit és a beszélgetésből született interjút pedig a kultúra.hu-val osztotta meg. Leginkább a szövegek, az irodalom, a fordítás került szóba.
Száraz pogácsát, aprópénzt, sót és földet úgyis kap a gyerek ballagásra, de azért jó lenne valami emlékezetes, hasznos ajándék a szabvány tarisznyán, plüssállatokon és virágcsokrokon túl is. Egy lánynál adódik az ékszer, de egy fiúnál, aki ilyenkor már inkább férfi? Van ötletünk.
Antarktisz - Újabb repedést vettek észre a brit Porect Midas kutatói a Larsen C nevű jégtömbön. A repedés miatt elég valószínű, hogy néhány hónap múlva egy hatalmas jégtömb szakad majd a tengerbe - a világ legnagyobb jégtömbje.
Porto Alegre – Nem éppen a legdiszkrétebb módon tartóztatták le a brazil másodosztályban érdekelt Sapucaiense támadóját, Marlon Nathanael Alexandre Limát (21).
Hosszú szakaszon lezárják Budán a rakpartot szombaton egész nap, a forgalomkorlátozást csupán vasárnap reggel oldják fel - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság a police.hu oldalon csütörtökön. Azt írták, hogy szombaton 0 órától...
A Die Zeit volt az a lap, amelynek főszerkesztője gyilkosságról ábrándozott Trump kapcsán A lapban durva vádakkal illették Orbán Viktort A lap a magyar miniszterelnököt lejárató hangneméhez asszisztált a Soros-imádó Frans Timmermans „Milyen veszélyesek ezek az emberek Európára nézve, Timmermans úr?
Simán bestseller lenne nálunk egy mostanában magyarul is megjelenő, pénzügyi témájú könyv, ha megközelítőleg annyira foglalkoztatná a pénz és a pénzrendszer működése a magyarokat, mint az ezotéria. Azért így is örülni fog a könyv...
Szenzációs bejelentést tettek a közelmúltban amerikai orvosok: olyan mesterséges anyaméhet hoztak létre, amellyel reményeik szerint jelentősen növelhetők a jóval idő előtt világra jött babák életesélyei. A koraszülöttekkel foglalkozó magyar orvostársaság vezetője szerint azonban a tapasztalatok azt mutatják, hogy a kicsik életkilátásait sokkal ink
Kora délelőttig előbb a Dunántúlon, majd később a középső országrészben is lecsökken a felhőzet, így ott legalább néhány órára kisüthet a nap, a változó felhőzetből napközben már csak néhol alakulhat ki zápor, a nyugati tájakon esetleg zivatar.
Németország Magyarország legfontosabb partnerországa, a két ország gazdaságpolitikai törekvései is egy irányba mutatnak – mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter a Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara taggyűlésén csütörtökön Budapesten.
Hatéves csúcsra gyorsult áprilisban az euróövezet gazdasági teljesítményének a növekedési üteme az IHS Markit gazdaságkutató intézet vállalati beszerzési menedzserek körében végzett felmérése szerint.
Estig a változó felhőzet mellett helyenként lehet zápor, zivatar, majd délnyugat felől felhősödés kezdődik, a Dunántúlon és a középső országrészben újra lehet csapadék.
A magyarok leginkább a német és a japán autókat kedvelik, a választott márkához pedig meglepően magas arányban hűtlenek vagyunk. A Vezess.hu és az Autó Magazin kutatásában az aktuális új autó kínálatból, a vásárlási szokásairól...