Hamis vád gyanúja miatt feljelentést tett Botka László (MSZP) szegedi polgármester titkárnője ellen Szabó Bálint, a Likvid Kontroll Kft. ügyvezetője, aki szerint a szegedi polgármester érintettségét is vizsgálni kell.
Ben Carson amerikai városfejlesztési miniszter szerint rossz hozzáállásból fakad a szegénység. Tudósok szerint azonban fordított a helyzet: a szegénység terheli meg az emberek pszichéjét annyira, hogy nehezen tudnak kimászni belőle.
„Elég volt” jelszóval mentődolgozók és szimpatizánsaik, mintegy kétszázan demonstráltak béremelésért és a munkakörülmények javításáért szerdán a fővárosban, az Országos Mentőszolgálat Markó utcai székháza előtt.
Egy nemzetközi gyakorlat miatt több autópályán katonai konvoj halad át csütörtök-pénteken - tájékoztatta a Honvédelmi Minisztérium (HM) szerdán az MTI-t.
Közgazdászok a Panama-iratokból és svájci bankokból kiszivárgott adatokat vetették össze három ország top 0,1 százalékának vagyoni helyzetével. Durvább a helyzet, mint amire számítottak.
Nem „életbiztosítás” a labdarúgó-NB I-ben edzői állást vállalni. A tizenkét csapatos élvonal második idényében eddig tizenegy csere volt a kispadon, s érik a tizenkettedik is, ráadásul nemcsak a kiesés ellen küzdő gárdáknál, de a bajnoki címért harcoló kluboknál is változások voltak, lehetnek.
Csökkenti bruttó 2 forinttal a 95-ös benzin literenkénti nagykereskedelmi árát pénteken a Mol Nyrt., a gázolaj ára nem változik - értesült piaci forrásokból az MTI szerdán.
Sokféle hír és adat érkezett ma, amelyek után az európai tőzsdéken inkább pozitív, az amerikaiakon negatív hangulatban kereskedtek, de a végére Európában is elromlott a hangulat. A magyar tőzsde még kellemes pluszban tudott zárni a Mol és a Richter miatt, a forint azonban gyengült. Jaj az olaj vásárlóinak.
Árbevételben kis híján duplázott, nyereségben tízszerezett a nagy állami építkezések többségénél aktív Market Zrt, amit Orbán hegymászó barátja birtokol.
A Fidesz helyi szervezete szerződtette a csepeli nemzeti konzultációs fórumra azt a biztonsági céget, amelynek ügyvezetője K. Konrád, akit "Izom" fedőnéven ismer a titkosszolgálat – írja a 444.hu.
A délkelet-törökországi Batman városának bírósága szerdán két és féléves börtönbüntetésre ítélte Besime Koncát, az ellenzéki kurdbarát Népi Demokrata Párt (HDP) parlamenti képviselőjét terrorpropaganda állítólagos terjesztése miatt - közölte Bermali Demirdögen, a HDP szóvivője.
Két teherautó ütközött kora délután, s bár már mind a két sáv használható, mégis több mint 10 kilométeres a torlódás az M5-ös autópálya felé, a 25-ös kilométernél.
A vizes sportágak, így a vízilabda is nagyon készül már a Balatonfüreden és en július 14-30. között zajló világbajnokságra, amelynek pólómérkőzéseit a Margitszigeten rendezik a magyar férfi- és női nemzeti csapat részvételével.
A zöldeknek inkább támogatniuk kellene a Paks 2 beruházást, hiszen például a dízel autók esetleges kivezetése és az e-autózás térnyerése a villamos energia igények jövőbeli megugrását feltételezi - mondta el Süli János, paksi bővítésért...
Egy kockázati tőkés szerint fölöslegesen aggódik az emberiség amiatt, hogy tömegével szűnnek majd meg a munkahelyek a robotok miatt - írja a MarketWatch. Marc Andreessen, az Andreessen Horowitz kockázati tőkealap egyik társtulajdonosa...
Simicska összeveszett Orbánnal. Következmény: kikerült a pixisből a vállalkozó, elesik a zsíros állami megrendelésektől. Eredmény: ötödére visszaeső bevétel, nulla osztalék.
A március 15-i határidőig 13 ezer kft. nem emelte meg a törzstőkéjét a Fővárosi Törvényszék illetékességi területén, a társaságok ellen a cégbíróság hivatalból törvényességi felügyeleti eljárást indít - közölte szerdán...
Föloszlatta magát szerdai rendkívüli ülésén az algyői képviselő-testület, ezért időközi képviselő- és polgármester-választást kell kiírni a Csongrád megyei nagyközségben - tájékoztatta az önkormányzat sajtóreferense az MTI-t.
Jótékonysági meccsen vett részt Torinóban Sebastian Vettel és Kimi Räikkönen. A Ferrari F1-pilótái közül a finn focizott jobban, mesterhármast ért el, igaz, Vettelhez hasonlóan neki is voltak vicces pillanatai.
Az Alkotmánybíróság munkatársaiból álló eseti munkacsoport kezdi meg működését a felsőoktatási törvény módosításával kapcsolatos indítvány tárgyalásának előkészítésére
Béremelésért tüntetett két mentős érdekképviselet szerdán a budapesti Markó utcában, az Országos Mentőszolgálat Főigazgatósága előtt. A Magyarországi Mentődolgozók Szövetsége, valamint a Rendészeti és Közigazgatási Dolgozók Szakszervezetének mentős tagszervezete által meghirdetett demonstráción elhangzott, hogy a mentők csak havi 119 ezer forintot
Öt év alatt 134 ezerrel csökkent Magyarország népessége a 2011-es népszámlálás és a tavaly októberi kis népszámlálás, úgynevezett mikrocenzus között. A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) szerdán ismertetett adatai szerint október 1-jén 9 millió 803 ezer 837-en éltek az országban.
Sokkoló jelentést tett közzé az ENSZ emberi jogi főbiztossága a Közép-afrikai Köztársaságban elkövetett jogtiprásokról. A beszámoló szerint az egymást követő kormányok fegyveres erői, illetve különféle helyi és külföldi milíciák 2003 óta több száz olyan jogsértést követtek el, amelyek kimerítik a háborús és emberiesség elleni bűnök fogalmát.