Az Országgyűlés tíz szocialista és egy független képviselő tiszteletdíját csökkentette összesen mintegy egymillió forint értékben két fegyelmi ügyben kedden.
A brit kamionsofőrök komolyabb rendőri segítséget kérnek, amikor a franciaországi Calais városánál létesített, Dzsungel néven elhíresült bevándorlótábor közelében kell elhaladniuk
Korszerűsítéssel akár több millió forintot is spórolhatnak a magyar gazdák a permetezésen. A legújabb gépek már nem csupán takarékosak, sokkal biztonságosabbak és környezet kímélőbbek. Így egy átlagos magyar gazdaság akár 20-30%-kal kevesebb anyagi ráfordítással állíthatja elő a szokásos mennyiségű termést.
Egy áprilisi törvénymódosítás miatt az eddiginél is kevesebbet kell fizetni a dolgozó autistáknak, óránként mindössze 220 forintot. Egy békéscsabai nappali ellátó intézmény élt is a bércsökkentés lehetőségével - írta a hvg.hu.
A magyar gazdaság sikeres pályán halad, ezt támasztja alá a belső fogyasztás, a belső kereslet és a beruházások növekedése - mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter kedden az M1 aktuális csatornán a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) által közölt adatokra reagálva
Ismét kontinenst váltott Novák Nóra, aki három évvel ezelőtt Dubaiban felépített üzleti és expatrióta életét osztotta meg a HR Portállal. Családdal, dolgozva 10 év alatt immár negyedszer kezdi újra. Most más városban de hasonló területen folytatja munkáját a jogi és HR területen otthonosan mozgó szakértő. Az országváltást megelőző időszakról, az átalakult közel-keleti helyzetről, és Prágáról, az…
A tavalyi visszaesés után idén újra nőtt a halasztott fizetés aránya Magyarországon a vállalatok közötti (B2B) értékesítésben. A piacvezető hitelbiztosító Fizetési Szokások Barométere című elemzése szerint ezt a javuló gazdasági környezet teszi lehetővé. Így Kelet-Európában a magyar vállalatok hajlandóak a leginkább a hitelre történő értékesítésre
Az új választékban minden játékos megtalálja az igényeinek leginkább megfelelő modellt, legyen szó a legnagyobb 21:9-es UltraWide monitorról vagy a legkisebb, 24 colos készülékről.
Index szinten nem láthatunk nagyobb mozgásokat az európai tőzsdéken, az egyedi papírok szintjén azonban akadnak izgalmak: az FHB részvényei például több mint 3 százalékot estek, miután tegnap a Takarékban közzétette vételi ajánlatát...
A jelenlegi és egy korábbi világelső máris elbúcsúzott a francia nemzetközi nyílt teniszbajnokságon. Az első helyen kiemelt német Angelique Kerber számára már vasárnap véget a Roland Garros a nyitófordulóban; a szerb Jelena Jankovicsot – aki ma már csak a 63.
A Magyarországon ilyenkor szokásos, a bírói gyakorlatban megítélt legmagasabb összegeket fizette és fizeti ki a januári veronai buszbaleset károsultjainak a Groupama Biztosító, a Magyar Biztosítók Szövetségének (Mabisz) szakértőinek adatai szerint - közölte a Mabisz kedden az MTI-vel
Az Országgyűlés tíz szocialista és egy független képviselő tiszteletdíját csökkentette összesen mintegy egymillió forint értékben két fegyelmi ügyben kedden
A magyar gazdaság sikeres pályán halad, ezt támasztja alá a belső fogyasztás, a belső kereslet és a beruházások növekedése – mondta Varga Mihály a KSH beruházási adataira reagálva. Az első három hónapban soha nem látott mértékű, több mint ezer milliárd forint értékű fejlesztés valósult meg Magyarországon.
Tíz szocialista képviselőt megbüntetett ma az Országgyűlés kormánypárti többsége. 50, illetve 100 ezer forinttal csökkentették a májusi tiszteletdíjukat, mert a házelnök szerint megsértették a Házszabályt, amikor bevitték az ülésterembe és felmutatták a CEU-s tüntetés szlogenjeit. Kövér László azokra az MSZP-sekre kért nagyobb összegű bírságot, aki
A lányok nem értik, hová mehetnének, hiszen sehol sem látják őket szívesen, a polgármester pedig azt mondja, ha kell, körbebástyázzák magukat vallási szobrokkal, csak tűnjenek el.
Nagyot gyengült az euró a dollárral szemben a tegnapi nap folyamán, miután Mario Draghi, az EKB elnöke lehűtötte az eszközvásárlási program csökkentése körüli spekulációkat.
Az Uniós határozat 35 kifogási pontot fogalmaz meg Magyarországgal szemben, amelyek között vannak alaptalanok is. De az igazi gond, hogy Magyarországon az elmúlt öt év alatt olyan rendszer alakult ki, amelyben a többségi uralomnak nincsen korlátja és ez okkal válthatna ki ellenlépéseket az Európai Unióban is, de a határozat nem erről szól. - fogalm
Élénkült a kereslet az irodaházak iránt: idén áprilisban és májusban 60 százalékra nőtt az A vagy B kategóriás irodaházak iránti kereslet az egy évvel korábbi 54 százalékról, a lakásirodáknak viszont leáldozóban van.
5-10 éven belül lassan eltűnnek a plasztik kártyák, és valószínűleg a mobilunkkal fizetünk majd. Ebben az azonnali átutalási rendszer bevezetése is áttörést hozhat. A PSD2 uniós szabályozás a kisebb, ügyfélakvizícióban gondolkozó...
Kilenc ember meghalt kedd reggel az iraki főváros, Bagdad központjában egy robbanásban, órákkal azt követően, hogy a város másik részén, egy fagylaltozónál pokolgépes merényletben tizenöten vesztették életüket - közölték helyi tisztviselők.
Brüsszel – Ingyenes wifit biztosít az EU az olyan települések számra, ahol nincs internet – döntöttek hétfőn az EU-s intézmények a Reuters beszámolója szerint.
Túlzott terheket rónak a cégekre a vám- és adókötelezettségekhez kapcsolódó szankciók és jogorvoslati költségek – derül ki a vámszabályozásban érintett hazai gazdálkodók körében végzett felmérésből. A jogorvoslathoz kapcsolódó illetékek mellett a bírságot is meg kell fizetni a pótlólagosan kiszabott vámot és adót tartalmazó határozat jogerőre emelkedése előtt, amely akár a vitatott összeg…
Nekifeszült két fontos szakszervezet a vezető multiláncnak, tesztelik, hogy meddig mehetnek el, mennyire vérmesek a dolgozók a béremelésért - írta a hvg.hu.
A HÉV-szerelvények graffitiktől való megtisztítása évente több mint 700 millió forintba kerül, egyetlen vonatszerelvény védőlakkal történő bevonása pedig egy-másfél millió forintos kiadást jelent, a takarítás ráadásul jelentős emberi erőforrást igényel - közölte a MÁV-csoport kedden az MTI-vel
Egy startup vállalat közreműködésével fejlesztette ki az OTP Bank azt a digitális aláírópadot, amely nem csupán hazánkban, de talán Európában is egyedülálló.