Donald Trump úgy lett elnök, hogy fogalma sem volt arról, mit jelent az elnökség, arról pedig különösen nem, hogy mi az elnök kül- és biztonságpolitikai feladata - hangzott el az InfoRádió Aréna című műsorában, amelyen kül- és biztonságpolitikai szakértők elemezték a NATO-csúcsot. Jelezték: emiatt konfliktusos volt a brüsszeli találkozó, az érdemi
Több százezer embernek nincs állandó háziorvosa itthon. Ha nem történik érdemi változás, 8 év múlva már csaknem 1 millió ember kerülhet hasonló helyzetbe. Az egészségügyi államtitkár vissza nem térítendő támogatással csábítaná az orvosokat a kistelepülésekre. Az ellenzék szerint ez a problémát már rég meg kellett volna oldani. További részletek a v
Az Iszlám Állam (IÁ) terrorszervezettel az interneten is fel kell venni a harcot, mert a dzsihadisták "virtuális kalifátus" felépítésén dolgoznak - hangsúlyozta a német szövetségi alkotmányvédelmi hivatal (BfV) elnöke.
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) hétfőn 1 hónapos és 3 hónapos futamidejű, úgynevezett „finomhangoló” devizaswap (kamatcsere) tendert tartott, amelyeken 200 milliárd forintért fogadott el banki ajánlatokat.
Franciaország együtt kíván működni Oroszországgal a szíriai válság megoldásában - közölte a francia elnök, miután Vlagyimir Putyin orosz államfővel tárgyalt Versailles-ban.
Mit tehet a bérlő, ha megváltozik a bérelt helyiség tulajdonosa? Érinti-e ez az ő bérleti jogát? És az új tulajdonos honnan szerezhet tudomást arról, hogy a helyiségen bérleti jogviszony áll fenn?
Tizenegyen életüket vesztették és több tucatnyian megsérültek egy Moszkván és az elővárosain hétfőn átvonuló vihar következtében – közölték az orosz főváros egészségügyi hatóságai.
Ópium; már a szó magával hozza az 1900-as évek elejének dekadens egzotikumát, ahogy művészek, színésznők, tolvajok vagy épp alkalmi nőcskék a szerrel pusztították magukat füstös, illegális lokálokban. Szingapúrtól Párizson át San Franciscóig mindenhol terjedt a máktejből készült, bódító narkotikum fogyasztása, melyekről nem egy fotográfia is készül
A csiriz halmazállapotú valami mindenre emlékeztetett csak az általam főzeléknek tekintett ételfajtára nem.Anno a lényeg a gazdaságosság lehetett az iskolai étkezdékben - lehet, ma sincs ez másképp? Fő alapanyag a liszt volt és tartalmazott némi zöldséget, ami emlékeim szerint a finom főzelék esetében fagyasztott franciasaláta alap lehetett.Nálunk
Utolsóként a Huddersfield Town jutott fel az angol labdarúgó-élvonalba, miután a londoni Wembley Stadionban megrendezett osztályozón tizenegyesekkel legyőzte a Readinget.
A Csongrád megyei határszakaszon szolgáló rendőrök 16 órakor találkoztak a 23, magát pakisztáni állampolgárnak valló férfival. Mivel a személyazonosságukat és a magyarországi tartózkodásuk jogszerűségét sem tudták igazolni, visszakísérték őket a határzárhoz. (police.hu)
Nőtt a déli határon próbálkozó migránsok száma. Négy nap alatt 303-an próbálkoztak. Előtte egy hónap alatt sem jöttek ennyien. Közben nagy a mozgolódás Szerbiában a horvát határ felé is.
Donald Trump amerikai elnök politikája gyengíti a Nyugatot - jelentette ki Sigmar Gabriel német külügyminiszter hétfőn Berlinben német hírportálok szerint.
Az ingolstadtiak számos stratégiai lépést vitattak meg éves megbeszélésükön, ahol a jövő önvezető technikáiról is szó volt. A cég modelljei hamarosan teljes egészében átveszik az uralmat az ember felett.
Harangozó Gábor (MSZP) arról érdeklődött, hogy a határzár építésével és üzemeltetésével összefüggésben mekkora kártérítést fizettek ki. Pintér Sándor belügyminiszter válasza szerint eddig 81 ingatlan esetében fizettek 30 károsultnak összesen 37 239 863 forintot. Mindegyik károsult elfogadta a felajánlott összeget. 10 olyan kárigény is érkezett, ami
Tömeges pánik, menekülő lakosság, teljes katonai statárium – alig egy hét alatt csatatérré változtatta az Iszlám Állam terrorszervezet (ISIS) a Fülöp-szigetek egyik déli szigetének nagy városát, Marawit.
Magyarország nem hátrál meg, elkötelezett a terrorizmus felszámolásában, nem nyugodhatunk, míg nem lesz biztonság Európában – mondta Kövér László, a parlament elnöke.
Donald Trump amerikai elnök politikája gyengíti a Nyugatot, ezért fel kell lépni ellene - jelentette ki Sigmar Gabriel német külügyminiszter hétfőn Berlinben német hírportálok szerint.
Mit tehet a bérlő, ha megváltozik a bérelt helyiség tulajdonosa? Érinti-e ez az ő bérleti jogát? És az új tulajdonos honnan szerezhet tudomást arról, hogy a helyiségen bérleti jogviszony áll fenn?
Szó szerint a feje tetejére fordította a világot egy lengyel vállalkozás, amelyik sok külföldi példa után Siófok Balatonszéplakon is felépítette a fordított házát. Sokak szerint ezt a házat nem is fel, hanem leépítették, ugyanis az épület padlója van fent, míg a teteje lent. Az épületet is úgy rendezték be, hogy aki belép, az először hátrahőköl, ug