Borzalmas helyzetben vagyunk, de együttes erővel meg fogjuk nyerni a terrorizmus elleni harcot - jelentette ki Donald Trump amerikai elnök a Charles Michel belga kormányfővel folytatott tárgyalásán szerda este Brüsszelben
Bár kedden átadták az Eli-alps nevű Szegedi Lézerközpont épületállományát, a tudományos munka csak 2018 végén, 2019 elején indulhat meg - mondta az InfoRádióban Lehrner Lóránt, az ELI-HU Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója.
A meglévő gimnáziumi értékeket megtartva, kiemelten a sportokat és a művészeteket középpontba állító - 2500-2600 diákot befogadni képes - középiskolai campus létesül Székesfehérváron 15,8 milliárd forintból.
Heves összeütközések voltak szerdán a korrupcióval gyanúsított Michel Temer brazil elnök elleni tüntetések aktivistái és a biztonsági erők között, a tiltakozók behatoltak a brazíliavárosi mezőgazdasági minisztériumba is, ahol tüzet okoztak az épület földszintjén.
Számos nyugati ország nagykövetsége figyelmeztette egy lehetséges merényletre Egyiptomban nyaraló állampolgárait, egy helyi terrorszervezet ugyanis támadással fenyegetőzött.
Pavel Belobrádek cseh kormányfőhelyettes részt vesz június 3-án és 4-én Nürnbergben a második világháború után Csehszlovákiából kitelepített szudétanémetek hagyományos évi közgyűlésén
Kihúzták a Skandináv lottó 21. heti nyerőszámait. Ezen a héten sem volt telitalálat, jövő héten már 185 millió forintért izgulhatnak a játékosok. A gépi sorsolás nyerőszámai emelkedő számsorrendben a következők:2; 3; 4;...
Az egyre gyorsuló urbanizáció, a városok dinamikus növekedése számos kérdést vet fel azzal kapcsolatban, hogyan maradhatnak a jövő városai élhetőek és működőképesek. Egy lehetséges megoldás a smart city, azaz olyan digitális, infokommunikációs rendszerek bevezetése, amelyek komplex, összetett problémákra egyszerűen használható megoldásokat kínálnak
Amikor egy-egy komolyabb feladatot kapunk, természetes, hogy szorongunk. Hiába dolgozunk keményen, fordítunk sok időt és energiát a munkánkba, mégis kételkedhetünk a sikerben.
0-100: 2,4 másodperc, negyed mérföld: 9,65 másodperc – szédületes adatokkal érkezett meg a világ első sorozatgyártású, utcai gyorsulásra tervezett autója, amelynek a Dodge Challenger adja az alapot. A Demon a 840 lóerős teljesítményéhez képest barátságos árcédulát kapott a tengerentúlon - ám mindez jócskán megemelkedik, ha szürkeimportból behoznánk egyet magunknak.
Sokat kellett várni rá, de úgy tűnik, végre megkezdődik az Audi modellpalettájának felső részén is a modellváltás. Az A8 új generációjáról néhány hónapon belül lerántják a leplet, majd a sort az új A7 folytatja: a legfrissebb információk szerint a decemberi Los Angeles-i Autószalon ad otthont a premiernek.
Korábban egy nemzetközi jogvédő szervezet, majd az alapvető jogok biztosa is azt jelezte: az intézményben embertelen körülmények között élnek az ellátottak.
Már csak hónapok vannak az új Continental GT premierjéig, így nem csoda, hogy a Bentley igyekszik mindent kihozni a sportos modell jelenlegi változatából. Erre bizonyíték a „24” utónévvel érkező különleges kiadás, amely a Supersports alapjain kínál kissé túl merész egyediséget.
Ismét megnyitotta kapuit a Wörthersee névre hallgató rendezvény, mely a Volkswagen konszern rajongói számára az év fénypontját jelenti. Tudják ezt a gyáriak is, és már hosszú évek óta minden alkalommal készülnek izgalmas prototípusokkal, tanulmányautókkal vagy éppen különkiadásokkal a seregszemlére, és természetesen idén sem lesz ez másként. Ezúttal két egyedi Golfot mutattak be a németek,…
Kínát az autóipar tekintetében az ottani gyártók új, tapasztalatlan mivolta, illetve a silány minőség miatt szokás hátra sorolni, azonban nem szabad megfeledkezni arról sem, hogy a kínai tőke nélkül már több nagy márka is bajban volna. A keletiek ezúttal is defibrillátor szerepet töltenek be, hiszen egy márka újjáélesztése van porondon, ráadásul nem is akármilyen márkáé: a Lotus a pénzinjekciónak…
Az ár/érték arány kiemelkedően fontos egy autó sikeressége szempontjából, ezt pedig már több modell is bizonyította az évek során. Ezúttal a Ford Mustang állt be ebbe a sorba, hiszen az amerikaiak izomautója lett Európa legnépszerűbb sportautója 2016-ban. Ez pedig nem lep meg minket, hiszen a típus tesztjeinken is bizonyította, hogy jutányos ára mellett kiváló képességekkel rendelkezik – és…
Családbarát méretek, kiváló vezethetőség, prémium igényesség és jó ár-érték arány – erős ütőkártyákkal indul útnak az Alfa Romeo történelmének első SUV modellje, a Stelvio. Még ezt tudván is tudott meglepetéseket okozni nekünk a modell a hazai menetpróba során, melynek útvonala nem véletlenül vezetett a Mátra szerpentinjein.
Három Bajnokok Ligája-, valamint egy-egy KEK- és európai Szuperkupa-sikere mellé megszerezte első Európa-liga-diadalát a Manchester United. Az angol sztárcsapat a szerdai stockholmi döntőben 2-0-ra verte az Ajaxot.
Az angol csapat szerda este a stockholmi döntőben 2-0-ra győzte le a holland Ajax Amsterdamot. José Mourinho együttese a 18. percben Paul Pogba megpattanó lövésével szerzett vezetést, három perccel a szünet után pedig Henrih Mhitarjan volt eredményes. Győzelmével a Manchester United a két éve életbe léptetett szabály szerint a következő szezonban a
A magyarországi fürdők többsége már kinyitott a múlt héten, több a mostani hétvégén indítja a szezont, az iskolai szünet kezdetére, június 15-re pedig minden strand kinyit - mondta Hegyi Ákos, a Magyar Fürdőszövetség főtitkára az MTI érdeklődésére szerdán.
A Manchester United nyerte a labdarúgó Európa Ligát: az angol csapat szerda este a stockholmi döntőben 2-0-ra győzte le a holland Ajax Amsterdam együttesét
Az Országos Meteorológiai Szolgálat jelenti: Időjárási helyzet Európában Kontinensünk délnyugati felén anticiklonnak köszönhetően általában kevés a felhő, csapadék csak elvétve fordul elő. Ezzel szemben Európa északkeleti felén ciklonok és frontjaik teszik változatossá az időjárást, ott szórványosan esik az eső, záporeső.
A mai okostelefonok teljesen új megvilágításba helyezték a mindennapi felhasználásuk módját. A legújabb készülékek kompakt és kényelmes méretüknek, könnyű és szinte bárki által megtanulható használatuknak, valamint a rengeteg ingyenes, vagy pár száz forintért telepíthető applikációiknak köszönhetően észrevétlenül megváltoztatták a szokásainkat.
Egy manchesteri külváros toronyházban tartottak a hétfői merénylettel összefüggésben razziát rendőrök és különleges egységek, amikor lövést hallottak szemtanúk - közölte a The Sun