Magyarországnak három fő területen fogalmazott meg javaslatokat az Európai Bizottság (EB) az uniós tagállamokra vonatkozó, hétfőn közzétett országspecifikus gazdaságpolitikai ajánlásaiban.
Észtországgal mindig is kitűnő és szoros volt Magyarország kapcsolata - értékelt Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn az Országházban, miután észt kollégájával tárgyalt.
A CIB alapkezelő befektetési alapot indított, melybe olyan gyártók részvényei kerültek be, akik többek között például a Boci csoki, a Balaton szelet vagy a Pilóta keksz gyártói.
A Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem (EMTE) mikrobiológusai a i Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) kutatóival együttműködve elsőként írtak le egy új baktériumnemzetséget Romániából - közölte hétfőn honlapján a Sapientia.
Megdobálták az egyik kecskeméti gimnázium diákjainak autóját a calais-i kompkikötő közelében, valószínűleg migránsok voltak az elkövetők – írta a hvg.hu.
Nem kedvelik a kereskedők az akadékoskodó vásárlókat, akik egy balul sikerült beszerzés után csalódottságukban a panaszkönyvben rögzíttetnék, mi a gondjuk a beszerzett termékkel, illetve mit várnak el a pénzükért cserébe. A hatósági tapasztalatok szerint a reklamációk felénél akad valamilyen hiányosság, holott jogszabály írja elő a vitás ügyek korr
Az elmúlt időszakban csak a rendkívül szigorú magyar határvédelem és a kerítés a szerb-magyar határon jelentett megoldást az illegális migrációval szemben - mondta a külgazdasági és külügyminiszter.
Vasárnap az ellenzék korrupció ellenes tüntetést szervezett Felcsúton, Mészáros Lőrinc házánál. Hadházy Ákos, az LMP társelnöke elmondta az ATV Start című reggeli műsorában, hogy olyan intézkedésekkel, amelyek megnehezítik a korrupciót, évente 5-600 milliárd forintot is meg lehetne spórolni.
Haszan Róháni a megválasztása utáni első sajtótájékoztatóján – amelyet az állami televízió élőben sugárzott – hangsúlyozta: országa támogatja a térség stabilitását, amely szerinte Irán segítsége nélkül nem lehetséges.
A magyar kormánynak csökkentenie kellene az alacsony keresetűek adóterhelését, valamint erősítenie kéne a közbeszerzések átláthatóságát és az itt megvalósuló versenyt, és jobb korrupcióellenes keretrendszert kellene kidolgoznia. A...
Hatvankét ország csaknem 1700 szakemberének részvételével kezdődött ma és négy napon át tart a 2017-es ISF Vetőmag Világkongresszus Budapesten. Mint a konferencia megnyitóján elhangzott: a rendezvény kiváló alkalmat teremt arra, hogy a szakmai közönség még jobban megismerhesse a külföldön is keresett magyar vetőmagokat.
Emeli bruttó 2-2 forinttal a 95-ös benzin és a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát szerdán a Mol Nyrt. - értesült piaci forrásokból az MTI hétfőn. Az emeléssel a benzin átlagára 352 forintra, a gázolajé 349 forintra nő. A 95-ös...
Megmentheti az elefántokat a kihalás veszélyétől a Lindbergh Alapítvány. A szervezet olyan speciális drónokat küld Malawi, Zimbabwe és Dél-Afrika térségébe, melyek segítségével a levegőből állítják meg az elefántvadászok rajtaütéseit.
Huszonhat párt és két esélyes koalíció indul a június 11-i koszovói előre hozott parlamenti választáson a törvényhozás 120 helyéért – közölte tegnap a koszovói választási bizottság. Elemzők szerint a voksolás Hashim Thaci államfő és Isa Mustafa miniszterelnök hatalmi harcára egyszerűsíthető le. Szerbiában komoly veszélyként tekintenek arra, hogy
Tarlós István főpolgármester hétfői közleménye szerint „a főváros nem kívánja csorbítani vagy elvenni” a Budapest Parkban a fiatalok jelenlegi szórakozási lehetőségét.
Humánerőforrás-fejlesztésre pályázhatnak uniós forrásból közfinanszírozott egészségügyi intézmények, a keretösszeg 7 milliárd 120 millió forint – jelentette be az egészségügyért felelős államtitkár.
A magyar kormánynak csökkentenie kellene az alacsony keresetűek adóterhelését, valamint erősítenie kéne a közbeszerzések átláthatóságát és az itt megvalósuló versenyt, és jobb korrupcióellenes keretrendszert kellene kidolgoznia. A...
A tavaly júliusi törökországi puccskísérlet 221 állítólagos résztvevője állt bíróság elé hétfőn Ankara Sincan nevű külvárosában - jelentette az Anadolu török állami hírügynökség.
Amíg 2003-ban még a háztartási adósságállomány 3,3 százalékát adta a diákhitel, s állománya 240,7 milliárd dollár volt, addig mára ez az arány már 10,6 százalékosra nőtt, a teljes tartozás 1340 milliárd dollárra hízott.
Ron van Rooden vezetésével ismét Ukrajnába látogatott a Nemzetközi Valutaalap (IMF) küldöttsége. A legutóbbi, egymilliárd dolláros lehívás felhasználását kívánják ellenőrizni, és előkészítik az ötödik hitelrészlet kiutalását.
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) hétfőn 6 és 12 hónapos futamidejű, úgynevezett "finomhangoló" devizaswap (kamatcsere) tendert tartott, amelyeken 100 milliárd forintért fogadott el banki ajánlatokat.
Nemcsak az akciókat érdemes figyelni, ha külföldi webshopból rendelünk, a kedvező árfolyamon vásárlással ugyanis jelentős összegeket spórolhatunk. Az elmúlt hetekben az amerikai dollár jelentősen olcsóbb lett, ennek köszönhetően pedig...
A görög államadósság törlesztésének enyhítését sürgette Sigmar Gabriel német külügyminiszter, a szociáldemokrata párt (SPD) politikusa egy hétfői nyilatkozatában, szembefordulva Wolfgang Schäuble kereszténydemokrata (CDU) pénzügyminiszterrel.
A Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) 50 millió forintra bírságolta az Elműt a behajtási költségátalány jogsértő alkalmazása miatt.
Megérkezett a Mini Countryman One kivitele, a belépő szintű SUV gyengébb motorokkal érkezik. Mellette pedig a dizájn is visszafogottabb, így egy kicsit kerekebb az összkép.
Az Electrolux által gyártott termékek csaknem 14 százaléka Magyarországon készül, így a hazai gyártás a cégcsoport globális értékesítésében is komoly szerepet játszik – mondta az Electrolux Lehel Kft. vezérigazgatója hétfőn Jászberényben.
Új hozzáállást követel meg a vállalatok vezetőitől a technológiai fejlődés robbanásszerű növekedése, miután alapjaiban forgatja fel komplett iparágak korábbi szabályait.
Hajdú-Bihar megye települései 50 milliárd forintot használhatnak fel a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (TOP) forrásaiból, eddig 30 milliárd forint odaítéléséről született döntés - közölte Rákossy Balázs, a Nemzetgazdasági...
A szocialista politikus sajtótájékoztatóján hangsúlyozta, hogy a kutatóközpont az egyetlen európai tudományos nagyberuházás, amely Magyarországon épül.
Továbbra is népszerű kereskedői fogás a vásárlók becsalogatása az üzletbe hangzatosan meghirdetett alkalmi akciókkal. Időnként megbuknak a nagyobb áruházláncok a hatóság előtt azzal, hogy vásárlócsalogató reklámjukkal megtévesztik a fogyasztót.