Idén a csopaki Jásdi Istvánt választották a Borászok Borászának. Az elismerést az 50 legjobbnak tartott borász szavazatai alapján ítélik oda, a címet korábban, mások mellett, megkapta Szepsy István, Légli Ottó, Lőrincz György és Bacsó András. Az InfoRádió bormagazinjában interjút hallhattak Jásdi Istvánnal.
Andre Agassi lesz a volt világelső, jelenleg világranglista-második Novak Djokovic edzője a jövő vasárnap rajtoló salakpályás Grand Slam-tornán, a párizsi Roland Garroson.
Bernd Storck (54) szövetségi kapitány kihirdette, hogy a magyar labdarúgó-válogatott Oroszország elleni barátságos (június 5.) és az Andorra elleni világbajnoki selejtezőjén (június 9.) mely légiósokra számít majd.
A piaci szereplők számára várhatóan kevés izgalmat okoz a hét. A Magyar Nemzeti Bank (MNB) monetáris tanácsa rendes havi kamatdöntő ülését tartja, ez jelen esetben rutinmunkának tűnhet. A 0,9 százalékos alapkamatban nem lesz változás, és az MNB eddigi kommunikációja alapján az iránymutatásban sem kell még változtatásra számítani.
Mindkét csapat győzött az angol labdarúgó Premier League vasárnapi zárófordulójában, így előbbi megőrizte harmadik, utóbbi pedig negyedik helyét, mindkettő Bajnokok Ligája-indulást ér.
Köztisztviselő, mozgásomban korlátozott vagyok. Szerettem volna a Munka Törvénykönyve 120§-a szerinti 5 nap pótszabadságot, ezért elmentem a Rehabilitációs Hatósághoz, hogy állapítsák meg a az egészségkárosodásom mértékét. Megkaptam az eredményt: 50%-os, és C2 kategória. A dokumentumot megküldtem a cégem HR-jéhez kérve a szabadságot. Azzal hívtak vissza, hogy a C2 alapján nem is…
Képzőművészeti kiállításokkal és Bartók-esttel június másodikán megkezdődik a pünkösdi fesztiválünnep az Őrségben. A Virágzás Napjai - Emberi találkozó a művészetek fényénél elnevezésű rendezvényen négy napon át koncertek, irodalmi előadások, filmvetítések, színházi előadások, zenés-mesés játszóházak váltják majd egymást.
Már alig vártuk, hogy elérkezzen a legforróbb évszak, és újra meglepjük önöket egy újabb izgalmas játékkal. Ezúttal a nyereményjátékot is erről az időszakról neveztük el: indul a Blikk Nyár, és vele együtt érkezik rengeteg értékes ajándék is.
Kis mennyiségű mérges gomba fogyasztása is elegendő ahhoz, hogy súlyos mérgezés alakuljon ki. Az elfogyasztott gombafajtól függően a tünetek perceken belül is jelentkezhetnek, de előfordulhat, hogy csak napok múlva lépnek fel.
Elindult a szavazás a Petőfi Zenei Díj jelöltjeire, a hazai könnyűzenei színtér legjobbjaira nyolc kategóriában lehet leadni a voksokat június 20-ig - mondta a VOLT fesztivál főszervezője az M1 csatornán.
A svájci szavazók többsége támogatja a kormánynak azt a tervét, hogy az ország mondjon le az atomerőműveiről, és térjen át a megújuló energiaforrások használatára - derült ki a vasárnapi népszavazás eredményéből.
Egyre többen hagyják el az országot, ez derül ki a Statisztikai Hivatal adataiból. A felmérés szerint pár éven belül 370 ezren költöznek külföldre, miközben a születések száma is egyre kevesebb. Az ellenzéki pártok szerint a kormány intézkedései miatt elégedetlenek az emberek, ezért mennek külföldre. A Fideszes Németh Szilárd szerint azonban ez haz
Ford Transit. Az áruszállítás ikonikus neve, amely 1965-től kezdve alapozta meg hírnevét, kinőve önmagát és saját elnevezését. A számtalan változat közül ezúttal a két legnagyobb van terítéken: a Transit és a Transit Custom, valamint a civil Tourneo Custom új, Euro 6-os dízelmotort kapott. Mi pedig alaposan megvizsgáltuk a 2.0 EcoBlue erőforrást.
Meghalt a pilótája annak a vitorlázógépnek, amelyik Nyíregyházán zuhant le, eddig még ismeretlen okból. A repülő a helyi reptérről szállt fel, majd egy telephely udvarára esett. A szemtanúk elmondása szerint a pilóta azonnal meghalt, nem lehetett rajta segíteni. A rendőrség büntetőeljárást indított az ügyben. További részletek a videóban.
Nem könnyű megválasztani a jó szempát – de ha sikerül, akkor ellenállhatatlanul sármos és vonzó lesz tőle a megjelenésed. Most ehhez adunk néhány tippet, melyek olvasása közben tuti azt fogod kívánni, bár előbb tudtál volna ezekről az alapvetésekről.
Angela Merkel kancellárnak és Németországnak kell viselnie annak következményeit, hogy beengedték a migránsokat, és ezzel egész Európára rászabadították a bevándorlási hullámot – mondta a Lengyelországban kormányzó Jog és Igazságosság párt elnöke egy tévéinterjúban.
Mint egy játék repülő, amelyikre rálépnek, ripityára törött az a vitorlázógép, amelyik egy fenyőfának, majd egy szolgáltatóház oldalába csapódott. A gép pilótájának, V. CS.-nek (†48) esélye sem volt a túlélésre.