2017. május 18. csütörtök

máj. 18
16:03
Benyújtották Botka ellen a vagyonnyilatkozat-tételi eljárást (Gondola)
A szegedi Fidesz kezdeményezte a vagyonnyilatkozat-tételi eljárást Botka László helyi polgármesterrel, MSZP-s miniszterelnök-jelölttel szemben csütörtökön - közölte a KDNP országgyűlési képviselője telefonon az MTI-vel
máj. 18
16:03
Itt van a CMA shortlistje (Kreatív Online)
137 nevezés érkezett az idei Content+Marketing Awardra, ebből 68 került fel a shortlistre.
máj. 18
16:06
Lázár bejelentette: új intézkedéssorozat jön (Infostart)
Baloldali provokációnak nevezte az Európai Parlament szerdai határozatát Lázár János a Kormányinfón. A Miniszterelnökséget vezető miniszter bejelentette, hogy korszerűsítik a honvédséget.
máj. 18
16:06
Vezetési kudarcok miatta zárja be a Teva magyar injekció-üzemét (ProfitLine)
Az izraeli Teva vezetési kudarcok miatt kénytelen bezárni az infúziós szereket és vakcinákat gyártó magyar injekció-üzemét, és elbocsátani ötszáz dolgozót - értesült csütörtökön a Háárec című újság gazdasági melléklete.
máj. 18
16:06
Netanjahu budapesti látogatásáról is tárgyal Jeruzsálemben Szijjártó (ATV)
Benjámin Netanjahu júliusi budapesti látogatásáról is tárgyal az izraeli kormányfővel Jeruzsálemben csütörtökön Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter - derül ki a tárcavezető nyilatkozatából.
máj. 18
16:06
Hallgasd meg Selena Gomez új dalát, a Bad Liart itt! (Glamour)
Már most imádjuk!
máj. 18
16:09
Putyin felhívta Macront – miről beszélhettek? (Privátbankár)
Először tárgyalt telefonon keresztül az orosz államfő és Emmanuel Macron.
máj. 18
16:15
Meglepő dolog derült ki azokról, akik szokták harapdálni a körmüket... (Blikk)
Leginkább gyerek-, de gyakran felnőttkorra is megmarad egyeseknek az a fura szokásuk, hogy bizonyos helyzetekbe rágják a körmüket. Van aki akkor kezd heves körömrágásba, ha stresszes lesz, mások meg öntudatlanul egész nap rágcsálják.
máj. 18
16:15
Soha nem tudja mikor van ügyfélfogadás? Itt a megoldás! (Blikk)
Magyarország - Nem kell többé sokat gondolkodnia: egy új alkalmazásnak köszönhetően sokkal egyszerűbb lesz megtalálnia, hol van a legközelebbi okmányiroda.
máj. 18
16:15
Megműtötték a Dortmund sztárfocistáját (Blikk)
Dortmund – Sikeresen megműtötték a német focibajnokságban szereplő (Bundesliga) Dortmund futballistáját, Julian Weiglt (21).
máj. 18
16:15
Így küzdj a narancsbőr ellen - 4 tipp a sima bőrért (Blikk)
4 alapszabály, amit érdemes betartani
máj. 18
16:15
Rengetegen küldték vissza kitüntetésüket Bayer miatt (HírTV)
Hatvanhatan adták vissza állami kitüntetésüket Áder Jánosnak azok után, hogy Bayer Zsolt tavaly megkapta a lovagkeresztet.
máj. 18
16:17
Mindenkit sokkolt a férfi, aki ufóvá műtette magát, de még egy operációt akar, ami már a sebészeknek is sok… (Blikk)
Több, mint 100 műtét után ilyen sokkolóan fest a férfi: de amit még akar, azt már a sebészek is…
máj. 18
16:17
Meghódította Amerikát Nikolics Nemanja (Blikk)
Meghódította Amerikát Nikolics Nemanja (29)! A tengerentúli profi labdarúgóligában (MLS) szereplő Chicago Fire magyar válogatott csatára a Colorado Rapids ellen 3-0-ra megnyert meccsen is duplázott.
máj. 18
16:17
Víztorony temette maga alá a munkásokat - videó (Blikk)
Szörnyű baleset történt: egy víztorony maga alá temette a munkásokat. A történtekről felvétel is készült.
máj. 18
16:18
Százmilliókra zsarolták meg Michael Schumacher családját (Infostart)
Tavaly februárban megzsarolták a Schumacher családot, de csak most hozták nyilvánosságra. A hétszeres világbajnok Forma-1-es versenyző, Michael Schumacher felesége zsaroló levelet kapott, amelyben azzal fenyegettek, hogy fiukat, a szintén autóversenyző Micket baleset éri, ha nem fizet a család.
máj. 18
16:19
Floyd Mayweatherrel fog megmérkőzni Conor McGregor (Blikk)
Conor McGregor ír ketrecharcos aláírta az ökölvívóként veretlen Floyd Mayweather elleni mérkőzés szerződését.
máj. 18
16:21
Betört az Origóhoz a Momentum Mozgalom (Gondola)
A Jobbikhoz közeli kurucinfó módszereihez hasonlatosan tört be a Momentum Mozgalom vezetője az Origo szerkesztőségébe, ahol kísérőivel mindenféle engedély nélkül készítettek felvételeket
máj. 18
16:21
Életveszélyben van: barátjáért aggódik Talmácsi Gábor (Blikk)
Korábbi versenytársa, barátja életéért aggódik Talmácsi Gábor (35).
máj. 18
16:23
Kövér: az illegális migráció Közép-Európa kényszer alá rendelésének eszköze (Gondola)
Az illegális migráció Közép-Európa újbóli kényszer alá rendelésének és egész Európa gyengítésének egyik eszköze.
máj. 18
16:24
Francia luxus - íme, a Renault Trafic SpaceClass (Auto Pult)
A Renault Trafic kategóriájának egyik legnépszerűbb versenyzője, és bár a franciák autójának kényelmével sosem volt gond, azért eddig nem tartozott a kategória exkluzívabb versenyzői közé. Most azonban a 70. Cannes-i Filmfesztivál alkalmából SpaceClass utónévvel bemutattak egy luxusra koncentráló változatot, mely belül magasabb minőséggel és finomabb megoldásokkal igyekszik elcsábítani a vásárlók…
máj. 18
16:24
Angol foci: 110 éves negatív rekordot próbál megúszni a Leicester (Agroinform)
Utoljára az 1906-1907-es idényben fordult elő, hogy a címvédő 18 vereséggel zárjon. A Leicester 17-nél jár.
máj. 18
16:27
Interjúja miatt rúghatták ki Urbán Flóriánt (HírTV)
Órákkal egy lapinterjú megjelenése után menesztették a Nagykőrös labdarúgócsapatának kispadjáról.
máj. 18
16:30
Ítéletet hoztak a Terror Házát festékkel megdobó férfi ügyében (Infostart)
A Budapesti VI. és VII. Kerületi Ügyészség gyorsított eljárásban állította bíróság elé azt a 45 éves férfit, aki festékkel dobta meg a Terror Háza Múzeumot. A bíróság váddal egyezően bűnösnek találta, és pénzbüntetésre ítélte.
máj. 18
16:30
Trump: "Ez az amerikai történelem során a legnagyobb egyéni boszorkányüldözés!" (ATV)
A történelem "legnagyobb egyéni boszorkányüldözésének" nevezte csütörtökön Donald Trump amerikai elnök, hogy különleges ügyészt neveztek ki Washingtonban az orosz befolyásolási kísérlet vizsgálatára.
máj. 18
16:33
Trump szerint Amerika történetének legnagyobb boszorkányüldözése zajlik (Privátbankár)
Kifakadt az amerikai elnök, miután egy megbízott fogja megvizsgálni, volt-e orosz beavatkozás a 2016-os elnökválasztási kampányba, esetleg volt-e titkos együttműködés a kampánystáb és Moszkva között. A tőzsdék megroppantak: miután Trump megválasztása óta csak emelkedtek, most esnek, mint a kő.
máj. 18
16:33
Kerékpáron megy a BL-döntőre a megszállott drukker (Blikk)
Újra beindult a tekerés, Lőrincz Balázs Boldizsár (40), a Telekom Veszprém férfikézilabda-csapatának egyik legmegszállottabb drukkere megint felkerekedett, hogy elkerékpározzon a Bajnokok Ligája kölni négyes döntőjére.
máj. 18
16:33
Véres tampon és a barátság - A világ egyik legundorítóbb dolgát tette ez a lány a barátnőjével (18+) (Blikk)
Az amerikai MTV zenei tévé brit csatornáján futó egyik sorozat, a "Just tattoo of us" vendégei tetoválásokat csináltatnak egymásnak.
máj. 18
16:36
Elbeszélnek egymás mellett a cégek és a fiatalok? (ProfitLine)
A munkaadók szerint a cég hírneve, a diákok szerint a versenyképes fizetés a legvonzóbb tényező az ideális munkahely kiválasztásakor. Míg a diákok a nyelvtudást képzelik a leghangsúlyosabb elvárásnak a munkaadók részéről, a cégek inkább a lelkes hozzáállást értékelik a jelentkezők kiválasztásakor.
máj. 18
16:39
Megint füstölt egy HÉV (Infostart)
Füstölt egy HÉV-szerelvény motorja a főváros III. kerületében, a Tímár utcai megállónál.
máj. 18
16:42
Kompjárat Észak-Korea és Oroszország között (HírTV)
Dél-Korea új elnöke a kommunikáció újrafelvételével akarja kezdeni a kapcsolat javítását.
máj. 18
16:42
Így fizet osztalékot a Rába (Portfolio)
A Rába tájékoztatta befektetőit a 2016-os év után járó osztalék kifizetésének rendjéről. Idén 276 millió forint osztaléktömeget fizet ki a társaság, amely részvényenként 20,18 forintot jelent. Ez a tegnapi záróárral kalkulálva...
máj. 18
16:48
Minket is érint Kína "puha befolyásszerzése" és gigaprojektje (Infostart)
Kína politikai befolyásának növelésére és az amerikai dominancia ellensúlyozására indította a csillagászati összegekbe kerülő Új selyemút projektjét – mondta Salát Gergely Kína-szakértő az InfoRádió Aréna című műsorában. A sinológus szerint azonban nem megalapozott az a csodavárás, amelyet a magyar-kínai kapcsolatok fejlődésétől remél a magyar gazd
máj. 18
16:48
Félelmetes: Baltával verte ismerősét a biatorbágyi férfi (ATV)
Csoda, hogy nem ölte meg ismerősét az a férfi, aki Biatorbágyon támadt meg egy férfit baltával.
máj. 18
16:57
Magyarpolányi Passió – egyedülálló élmény Pünkösdre! (Gondola)
A Passió előadások közel negyedévszázados hagyományra tekintenek vissza Magyarpolányban
máj. 18
16:57
Alaptalanok a HVG állításai (AQUA)
A Hunguest Hotels Zrt. igazgatósága határozottan cáfolja a HVG mai számában megjelent állításokat, melyek szerint a szállodaláncnál a humánpolitikai és üzemeltetési területért felelős vezérigazgató-helyettes távozásával megkezdődött a szakmai irányítók leváltása. A hetilap valótlanul állította továbbá, hogy Hülvely István vezérigazgató távozik a tá
máj. 18
17:00
Hát ez meg mit jelent? Oszter Sándor lánya gyűrűt kapott szerelmétől (Blikk)
Alexandra ugyan konkrétan nem árulta el az okot, de hát mit jelenthet egy gyűrű?
máj. 18
17:00
Halálkamion: Előzetes letartóztatásban maradnak az ügy vádlottjai (ATV)
Előzetes letartóztatásban maradnak az elsőfokú bíróság ítéletének kihirdetéséig a parndorfi ügyként elhíresült eset vádlottjai - közölte a Kecskeméti Törvényszék csütörtökön az MTI-vel.
máj. 18
17:03
Beismerte a német kormányzójelölt: hibáztak a választásokon (Privátbankár)
Martin Schulz szerint súlyos hibákat ejtett kampányában a Német Szociáldemokrata Párt.
máj. 18
17:03
Kézilabda: a BL-győztes győriek két klasszisa is kidőlt (Sport365)
A kézisek műtéten esnek át.
máj. 18
17:03
Hihetetlen mentőakcióban a szentesi tűzoltók - fotók (Infostart)
Egy gólyafészek miatt vonultak ki a létrás kocsival a szentesi tűzoltók.
máj. 18
17:06
Kétmillió eurót fektet a PortfoLion a Codecoolba (ProfitLine)
Kétmillió eurós befektetést biztosít a PortfoLion Regionális Magántőke Alap a Codecool Kft. részére. A bevont tőke révén az oktatási szolgáltatások piacának legígéretesebb szegmensében folytathatja nemzetközi terjeszkedését a 2015-ben indult magyar programozóiskola.
máj. 18
17:06
Szijjártó Pétert fogadta Benjámín Netanjáhú (444.hu)
Fotó: KKM/MTI/MTVAA külgazdasági és külügyminisztert Jeruzsálemben fogadta az izraeli miniszterelnök.
máj. 18
17:09
Beismerte a német kancellárjelölt: hibáztak a választásokon (Privátbankár)
Martin Schulz szerint súlyos hibákat ejtett kampányában a Német Szociáldemokrata Párt.
máj. 18
17:09
Vigyázz: ha ezt nem teszed meg a nyáron, kihullhat a hajad (Blikk)
A szakértő figyelmeztet: minden évben sok száz embert kezel
máj. 18
17:09
Trump szerint a történelem legnagyobb boszorkányüldözését indították ellene (Blikk)
A történelem "legnagyobb egyéni boszorkányüldözésének" nevezte csütörtökön Donald Trump amerikai elnök, hogy különleges ügyészt neveztek ki Washingtonban az orosz befolyásolási kísérlet vizsgálatára.
máj. 18
17:09
1,5 év alatt háromszor műtötték meg Tomori Zsuzsa térdét (Blikk)
Folytatódik Tomori Zsuzsanna (29) kálváriája. A Győri Audi ETO kézilabdázója májusban Bajnokok Ligája-győzelmet és bajnoki címet ünnepelhetett csapatával, örömét ugyanakkor jócskán beárnyékolja, hogy a legutóbbi, Mosonmagyaróvárral szembeni találkozón megsérült – sokadjára.
máj. 18
17:09
Kivizsgálná Botka vagyonát a Fidesz (HírTV)
A szegedi szocialista polgármester ellen a kormánypárt szegedi szervezete indította el az eljárást.
máj. 18
17:11
Így illatozhat még a szemetesed is az otthonodban (Blikk)
Rengeteg kellemetlenséget okoz ez mindannyiunknak!
máj. 18
17:11
Széles Sándorért aggódik a magyar sporttársadalom (Blikk)
Ismét Széles Sándorért (61) aggódik a magyar sporttársadalom. Az olimpiai bajnok mellúszó, Gyurta Dániel (28) egykori mestere ugyanis márciusban kórházba került – mint kiderült, kómába esett...

Keresés