Kedvező lenne a sütőiparnak, ha csökkenne a sütőipari termékek áfája a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) javaslatának megfelelően, az intézkedés nyomán fehéredne a szektor és sokat javulna a magyar tulajdonú vállalkozások helyzete...
Bayer Zsolt a törzshelyén kávézott hétfőn, 11 órától azokkal a civilekkel, akiket szerinte a taknyukon és a vérükön kell kirángatni a parlamentből, ha újra ott tüntetnének. A találkozót a Társaság a Szabadságjogokért nevű szervezet kezdeményezte, a publicista pedig elfogadta a meghívást, sőt: meghívta többek között Gulyás Márton aktivistát is. Az a
Egy újabb, Detroit-féle csődtől tartanak az USA-ban, ahol az állami nyugdíjrendszer hiánya egy év alatt 434 milliárd dollárral nőtt meg. Ez azt jelenti, hogy az amerikai nyugdíjrendszerből 3,85 ezer milliárd dollárnyi tőke hiányzik ahhoz...
Hétfőtől folytatódik a munka - a péntek délután bekövetkezett világméretű kibertámadás így újabb lendületet vehet a munkahelyi számítógépek visszakapcsolásánál. Mutatjuk, hogy Magyarországon az elmúlt napon hány gépet fertőzött meg, és mi a teendő, hogy elkerülje a támadást.
Hét további megyeszékhelyen lehet pályázni pénzügyi fogyasztóvédelmi iroda működtetésére. Az MNB célja az országossá bővülő hálózattal, hogy az érdeklődők ingyenes tájékoztatást kaphassanak a hazai pénzügyi szolgáltatásokról, tanácsokat panaszaik, problémáik kezelésére, s információkat a felelős pénzügyi döntéseik meghozatalához.
Fellélegezne a sütőipar, ha a kormányzat elfogadná a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) javaslatát az ütemezett áfacsökkentésről – mondta a Magyar Pékszövetség elnöke. Az intézkedés nyomán fehéredne a szektor és sokat javulna a hazai tulajdonú vállalkozások helyzete. Septe József hozzátette: sok múlik a megvalósításon, de a kezdeményezés mindenképpen üdvözlendő.
Összesen mintegy 6,5 milliárd forintot fordított a Danubius a Hilton Budapest, a Danubius Hotel Helia és a Radisson Blu Béke Hotel szállodák korszerűsítésére. A rekonstrukció keretében a szállodák szobái és rendezvényközpontjai, valamint egyéb vendégterek újultak meg.
Továbbra is a feudális jellegű osztogatás jellemzi a magyar gazdaságot, az uniós pénzeket rossz hatékonysággal használjuk föl – mondta a Magyar Nemzetnek Bod Péter Ákos, a Corvinus Egyetem közgazdászprofesszora.
Az MNB 32 millió forint bírságot szabott ki a Groupama biztosítóra, egyebek közt informatikai, kiszervezési, vállalatirányítási, nyilvántartási és a biztosítási ügyfélszerződéseket érintő jogsértések miatt. A feltárt szabálytalanságok megszüntetéséről a biztosítónak négy hónapon belül kell beszámolnia.
Ez a hölgy a fenti képen Lauri Svedberg. 1979-ben költözött be minneapolisi otthonába. Míg a legtöbb ember leginkább arra ügyel, hogy hat-hétévente legyen egy tisztasági festés, vagy tízévente legyen új tapéta a lakásban, addig Lauri egy kicsit kreatívabbra vette a csinosítgatás-állagmegóvás feladatkört.
A közlekedési kérdések tisztázásig felfüggesztették a városligeti színház újjáépítését – írja a Magyar Hírlap a Liget Budapest projektet irányító cégre hivatkozva.
A hülyeség pszichológiájával foglalkozik Aczél Balázs, pszichológus, aki nemcsak az emberi stupiditás leírásával kapcsolatosan végez kísérleteket, hanem azt is megmutatja, hogyan lehet elkerülni a hülye helyzeteket. A legáltalánosabb útja az idiotizmusnak az a döntéshozatal, amely „zsigerből” jön. Amire „ráérzünk”, ami a „szívünkből jön”. Ez szinte biztos, hogy nemcsak a mi életesélyeinket rontja…
Az MNB 32 millió forint bírságot szabott ki a Groupama biztosítóra, egyebek közt informatikai, kiszervezési, vállalatirányítási, nyilvántartási és a biztosítási ügyfélszerződéseket érintő jogsértések miatt. A feltárt szabálytalanságok megszüntetéséről a b
Ha lassacskán is, de csak javul a hazai valuta, a zloty és a cseh korona továbbra is bivalyok. A világ tőzsdéi változatlanul az égben, élen az Apple és az Amazon. A BÉT-en a nagyok közül ma csak a Richter emelkedik, az OTP és a Mol visszaadnak múlt heti nagy nyereségükből.
Aki azt hiszi, hogy a vezető osztrák lapnak az Osztrák Néppárt (ÖVP) vezetését átvevő, a magyar miniszterelnököt már nem egyszer dicsérő Sebastian Kurz külügyminiszterről szóló cikkének alcímét meghamisítottuk,
Egy kollégája halálakor kezdett el gondolkozni Apáti Bence azon, hogy el kell vállalni a televíziós felkéréseket. Példaképe ugyanis úgy hunyt el, hogy nem ismerték a nevét.
Azok a lakástakarék ügyfelek, akik nem ingatlanvásárlási céllal rendelkeztek, leginkább meglévő ingatlanjaik felújítására, bővítésére költötték megtakarításaikat az elmúlt évben. Az ingatlan-korszerűsítéssel kapcsolatos kiadások rendre a magyarok legnépszerűbb megtakarítási céljai között szerepelnek. Aki ügyesen tesz félre, annak a felújítási költség akár negyedét is kifizeti az állam. A szakértői…
Az MNB 32 millió forint bírságot szabott ki a Groupama biztosítóra, egyebek közt informatikai, kiszervezési, vállalatirányítási, nyilvántartási és a biztosítási ügyfélszerződéseket érintő jogsértések miatt. A feltárt szabálytalanságok megszüntetéséről a biztosítónak négy hónapon belül kell beszámolnia.
A mai napon jár le a türelmi határidő, azok a tanulók, akiknek idén járt le a diákigazolványuk, de még nem sikerült munkát találniuk, a holnapi naptól kötelesek maguknak fizetni az egészségügyi szolgáltatási járulékot, vagyis a köznyelv...
Így most délután kettőig velem kell beérniük. Kezdjük azzal, hogyVáclav Klaust nagyon aggasztja Emmanuel Macron megjelenése az EU-ban.Nem mintha tőle koherens megnyilatkozásokat várnék, de most még önmagán is túltéve kifejtette, hogy azért aggódik igazán, mert Macron már "nem a kifáradt, elhasználódott európai politikai osztály képviselője", hanem
Összesen mintegy 6,5 milliárd forintot fordított a Danubius a Hilton Budapest, a Danubius Hotel Helia és a Radisson Blu Béke Hotel szállodák korszerűsítésére. A rekonstrukció keretében a szállodák szobái és rendezvényközpontjai, valamint egyéb vendégterek újultak meg. A Hilton Budapest szálloda pedig egy új fogadóépülettel, valamint egy a Budai Várhegy sziklájába süllyesztett panorámalifttel is…
Szinte teljesen letarolta a mátrai borvidéket a szombati jégeső, a kár legalább 100 millió forint lehet az M1 aktuális csatorna vasárnapi közlése szerint.
Az új Telenor Hello Data számlás csomagok korlátlan mobilinternet hozzáférést kínálnak belföldön, a négytagú tarifacsalád egyes csomagjait a tarifába foglalt hanghívás mennyisége különbözteti meg egymástól. A korlátlan belföldi Hipernet hozzáférést és 50 perc hanghívást tartalmazó előfizetés 5990 forinttól elérhető, míg a teljesen korlátlan hang-,
Európa újraalapítását sürgette az új francia köztársasági elnök a beiktatási beszédében. Emmanuel Macron szerint Franciaország újjászületés előtt áll. Macron és elődje, Francois Hollande egyórás megbeszélést tartott, amelyen az előző elnök átadta neki a francia atomarzenál titkos kódját. Képes összeállításunkban összefoglaltuk az új francia elnök b
Emmanuel Macron új francia államfő színrelépésével "jelentős minőségi változás" várható az Európai Unióban a szorosabb integráció kérdésében - véli Václav Klaus volt cseh államfő.