A május 9-vel záródó egyhetes időszakot elemző COT-riportban szereplő adatok alapján a spekulatív alapok folytatták az EUR short pozícióik zárását, így az eladási pozíciók egyéves mélypontra estek vissza a vizsgált körben. Ugyanakkor a május 9-vel záródó egyhetes időszakban négy hét óta először voltak az alapok összességében vevők a dollárra. Az eu
Buszmegállóba csapódott egy autó hétfőn Budapesten, a mentők öt embert ápolnak a helyszínen - közölte a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője.
Emeli bruttó 2-2 forinttal a 95-ös benzin és a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát szerdán a Mol Nyrt. – értesült piaci forrásokból az MTI hétfőn.
Elkészületk a számítások, végre megtudhatjuk, mennyi volt a létminimum értéke 2016-ban. Nem változott sokat az egy főre jutó érték tavaly óta, a minimálbér azonban továbbra sem éri el a létminimumhoz szükséges összeget. A...
A felújított ivóvízrendszer jóval az átvétele után sem ad iható csapvizet. Elképzelhető, hogy a Makó térségi településeknek vissza kell fizetniük a programhoz kapott 3,1 milliárdos uniós támogatást – írja a Magyar Nemzet.
A hitelszerződés a Magyar Fejlesztési Bank és a Kínai Fejlesztési Bank között született meg. A kínai fél részéről ez az első olyan nemzetközi hitel-megállapodás, amelyet egy EU tagországban működő partnerrel írtak alá.
Térképet mutatunk, nézd meg, feléd mi várható. A Kiderül szerint május 16-án, kedden a fátyol- és a középső és keleti tájakon erősebben megnövekvő gomolyfelhők mellett több órára kisüt a nap, szórványosan alakul ki zápor, zivatar. A zivatarokhoz felhőszakadás (> 15-20 mm), jégeső és szélerősödés (> 50-60 km/h) társulhat. A figyelmeztető előrejelzés
Scharbeutz - Egy számlán keresztül állt bosszút a kiszolgáló. Ugyanis egy német étteremben az egyik pincér az ételek mellett mást is kiszámlázott. 10 eurós plusz díjat számlázott ki, méghozzá a „pincér sértegetése” címszóval.
A normandiai Le Havre jobboldali polgármesterét, Edouard Philippe-et nevezte ki az új francia államfő, Emmanuel Macron kormányfőnek - jelentette be hétfőn Alexis Kohler, az elnöki hivatal új vezetője.
Buszmegállóba csapódott egy autó hétfőn en, a mentők öt embert ápolnak a helyszínen - közölte a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője az MTI-vel.
A fő fenyegetések között nevezte meg "a gazdaság kulcságazatai elleni diszkriminatív intézkedéseket", valamint a külföldi pénzügyi forrásokhoz és korszerű technológiákhoz való hozzáférés korlátozását Oroszország 2030-ig szóló, új gazdaságbiztonsági stratégiája.
A Vállalkozz itthon fiatal! program keretében a Nemzetgazdasági Minisztérium haladéktalanul megkezdi a támogatási szerződések megkötését a nyertes üzleti tervek készítőivel. A szükséges támogatás folyósítását az uniós kifizetések elhúzódására tekintettel hazai forrásból biztosítja a tárca - tájékoztatta a HR Portalt a Nemzetgazdasági Minisztérium.
Az előzetes becsléseket jóval meghaladó, a háromszázmillió forintot bizonyosan elérő kár keletkezett a mátrai borvidék termésében a szombati jégeső következtében - mondta az MTI-nek a Mátrai Hegyközségi Tanács elnöke.