Novák Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára szerint a családbarát szülészetek biztosíthatják a jó szülési élményt, amely segíthet egy újabb gyermek vállalásában is.
A háromszoros világbajnok Lewis Hamilton szerint a Mercedes és a Ferrari nagyjából azonos mértékű előrelépéseket tett új fejlesztéseinek köszönhetően Barcelonában. Tovább »
Bizonyára mindenkivel megesett már, hogy egy okostelefonos vagy autóba épített navigációs alkalmazás hangutasítása nem a fülünknek megfelelő hangszínen szólalt meg. Ennek vége, a Waze elhozta nekünk a megoldást.
Michael Schumacher egykori csapattársa és közeli barátja a Nemzeti Sportnak adott interjúban azt mondta, többet tud a síbalesete után nyilvánosság elől eltűnő hétszeres világbajnokról, de nem osztja meg a nyilvánossággal, és nem hisz abban, hogy Schumacher még egészséges lesz.
Gyermekszínházi fesztivált rendez az évadban indulásának hetvenéves jubileumát ünneplő szegedi Kövér Béla Bábszínház, a hétfőn kezdődő rendezvénysorozaton 13 produkciót láthat a közönség - tájékoztatták a szervezők az MTI-t.
A kormányfő helyi idő szerint szombat délelőtt megbeszélést folytatott Hszi Csin-ping kínai államfővel, Li Ko-csiang miniszterelnökkel, majd a két kormányfő jelenlétében több megállapodás is született a két ország között. Pekingi tartózkodása során a miniszterelnök Recep Tayyip Erdogan török elnökkel is tárgyalt.
Extrém módon vetett véget az életének egy Pest megyei településen élő kétgyermekes apuka. A Bors információi szerint a férfi a saját autójával akasztotta fel magát.
Összesen 1 millió 460 ezer adózó ajánlotta fel a 2016-os rendelkező évben személyi jövedelemadója 1 százalékát bevett egyháznak vagy kiemelt költségvetési előirányzatra, a felajánlott összeg 6 milliárd forint fölött volt – olvasható a NAV honlapján.
Élete egyik legmeghatározóbb élménye Pápai Joci (35) számára az Eurovíziós Dalfesztivál. Az énekes nagyon élvezi, hogy hazánkat képviselheti, de bármennyire is nagy lehetőség ez számára, nagyon nehéz pillanatokat él meg. Életében először van ugyanis ennyi időt távol a családjától, fontos történésekről maradva le az életükből.
Amikor a világ legveszélyesebb városairól van szó azonnal a közel-keleti háborús övezet juthat eszünkbe, a háborús veszélyek helyett azonban az ilyen felmérések általában a háborúmentes övezetekben bekövetkezett emberölések alapján...
Az emberek "mosolygási szokásairól" készült tanulmány rámutat, hogy a kulturális értékek mellett a bevándorlás mértéke és a társadalom sokszínűsége is nagyban befolyásolja, hogy egy találkozás alatt merre görbül a szánk.
Több mint százötven tüntetőt ítéltek el a politikai és gazdasági válság sújtotta Venezuelában, ahol április eleje óta tartanak a tiltakozások Nicolás Maduro elnök és kormánya ellen - közölte pénteken egy jogvédő szervezet.
Német sajtóértesülések szerint egyre biztosabbnak tűnik, hogy a McLaren és a Honda közti együttműködés hamarosan véget ér – a patinás brit istálló állítólag a Mercedesszel egyeztetett Barcelonában. Tovább »
Vízgazdálkodási, gyógyszeripari és sportügyi együttműködési lehetőségekről is tárgyalt Orbán Viktor miniszterelnök mongol kollégájával, Dzsargaltulga Erdenebattal szombaton Pekingben – közölte Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóiroda vezetője a kínai fővárosban az MTI-vel.
A Frankfurter Allgemeine Zeitung (FAZ) című német konzervatív lap Problémás gyerekek Kelet-Európában című szombati cikkében Magyarországgal is foglalkozott.
Romániában az utolsók között kullognak a székely megyék az átlagbérek tekintetében. Itt kevesebbet keresnek az emberek, mint az országos átlag. Efölött csak öt megye teljesít.
A magyar-török kétoldalú kapcsolatok helyzetének áttekintése volt a fő napirendi pont Orbán Viktor kormányfő és Recep Tayyip Erdogan török elnök szombati pekingi megbeszélésén – közölte Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóiroda vezetője a kínai fővárosban az MTI-vel.
A piaci várakozásokat felülmúlva, megközelítőleg 54 százalékkal növelte éves összevetésben adózott eredményét az év első három hónapjában az OTP. A bank fenntarthatónak látja a hazai gazdasági növekedést, ez erre évre 4 százalékot meghaladó bővülést jelent.
Olyan megoldáson dolgozik a kormányzat, amellyel azokat a településeket támogatnák, amelyek saját erőből nem tudják megemelni a köztisztviselők bérét - mondta a Magyar Idők szombati számában megjelent interjúban a Belügyminisztérium...
A magyar-török kétoldalú kapcsolatok helyzetének áttekintése volt a fő napirendi pont Orbán Viktor kormányfő és Recep Tayyip Erdogan török elnök szombati pekingi megbeszélésén - közölte Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóiroda vezetője a kínai fővárosban.
Boros Imre közgazdász szerint szemtelenek a hitelminősítők, mivel a magyar besorolás változatlanul hagyásával még beszedik a hitelek után járó felárat.
A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) szerint a magyar gazdaság folyamatos erősödését igazolja, hogy mind a három nagy nemzetközi hitelminősítő befektetésre ajánlja a magyar állampapírokat.
Tudós professzoroknak is beletörne a bicskájuk a megfejtésbe, hogy miért nem működik normálisan a hazai ralisport, de mondhatnám ezt a hazai gyorsasági ágakra is. Mert az okok elvileg ismertek, a megoldásokból van bőven, hozzáértő lelkes emberekből – papíron – szintén dugig van tömve kis hazánk. Akkor vajon hol csúszik el a dolog?