Amerikai-brit-román hadgyakorlat kezdődött pénteken a Fekete-tenger román felségvizein - tudatta az Agerpres hírügynökség a román haditengerészet közleményét idézve.
Hétvégén ismét a Hungaroringen versenyez a túraautó-világbajnokság mezőnye, benne két magyar pilóta: Michelisz Norbert és Nagy Dániel. A betétfutamokkal együtt összesen hét magyar versenyzőért szoríthatunk.
Sok munkahelyi szokás - a hosszú munkaidő, a munka-magánélet konfliktus, a kiszámíthatatlan munkaórákból és elbocsátásokból eredő anyagi bizonytalanság, a munkakör feletti kontroll hiánya vagy a társadalmi támogatottság hiánya- ugyanannyira káros az egészségre és kapcsolatba hozható a halálozással, mint a passzív dohányzás, amely egy ismert rákkeltő. A vezetői gyakorlatok, a munkahelyi stressz és…
Az MVM 508 milliója csak 2016 végén érkezett meg, idén fogják felhasználni. 2013-ban, amikor Bajnai ellen kampányoltak, 305,5 milliót költöttek, 2014-ben, a választás évében 262-t, az azóta eltelt két évben összesen százat. Fő profiljuk a rendezvényszervezés és az ismeretterjesztés.
Hockenheim – A hétszeres Forma–1-es világbajnok, Michael Schumacher (48) jó barátja, Gerhard Berger (57) első kézből tájékoztatta a német sajtót a legenda állapotáról.
A május 22-ei bevallási határidő sok olyan őstermelőre is vonatkozik, akik nyilatkozattételi jogukkal is élhetnek az szja-törvény 78/A paragrafusának (4) bekezdése alapján.
Az isztambuli tőzsde egykori alkalmazottai közül eddig 57 embert vettek őrizetbe pénteken annak gyanújával, hogy kapcsolatban álltak a hálózattal, amelyet Ankara a tavaly július 15-ei puccskísérletért felelőssé tesz – jelentette az Anadolu török hírügynökség.
A Fidesz Szegeden vagyonnyilatkozati eljárást kezdeményez Botka László, a szocialisták miniszterelnök-jelöltje, helyi polgármester ellen - közölte Hidvéghi Balázs, a párt kommunikációs igazgatója pénteken Budapesten.
A magyar popzene történetében először saját fejlesztésű, mobil telefonokra letölthető játék segítségével mutatja be új dalát a Péterfy Bori & Love Band, amely idén ünnepli tizedik születésnapját.
"Az előrehozott választás a helyes út" Ausztriában - jelentette ki Sebastian Kurz külügyminiszter pénteken Bécsben tartott sajtótájékoztatóján, és arról beszélt, hogy pártjának, az Osztrák Néppártnak (ÖVP) megújulásra van szüksége
A nagyarányú technikai fejlődés és vívmányok ellenére a 20. század volt a történelem legkegyetlenebb évszázada - jelentette ki az Emberi Erőforrások Minisztériumának egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkára a málenkij robotra elhurcoltak tiszteletére állított emlékmű avatásán pénteken a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Mérken
Az MNB pénteken közzétett határozatában részlegesen felfüggesztette a Strategon Értékpapír Zrt. tevékenységét. Ezzel egyidejűleg a jegybank a szolgáltató tevékenységi engedélyét a feltárt működési jogsértések miatt a fenti feltételek bármelyikének igazolását követő nappal való hatályosulással vissza is vonta.
A venezuelai elnök azzal vádolta meg április eleje óta tüntető ellenzékét, hogy orvlövészeket vet be a civil lakosság ellen a demonstrációkon, amelyeknek egyes jelentések szerint már 44 halálos áldozatuk van. A hadseregtől több tucat tisztet bocsátottak el, ami arra utal, hogy megosztottság jelentkezett az államfőt támogató fegyveres erők soraiban.
Évtizede nem látottnak nevezte a nemzetgazdasági miniszter az építőipar márciusi termelésének éves összevetésben egyharmados bővülését. Szakértők arra hívták fel a figyelmet, hogy idén az ágazat ismét érdemben kiveheti részét a gazdaság teljesítményéből és a beruházásokból.
Legalább tízen meghaltak pénteken egy hatalmas robbanást követően Pakisztán lázongó Beludzsisztán tartományában, a támadásban megsebesült a pakisztáni szenátus alelnöke is - közölte a rendőrség.
Diszkriminatív, versenyhátrányt okozó jellege miatt nem kizárt, hogy lehet jogi fogást találni a reklámadón - nyilatkozta az InfoRádiónak a Magyar Lapkiadók Egyesületének elnöke. Kovács Tibor kifejtette: a javaslat magyar munkahelyeket és vállalkozásokat veszélyeztet.
Napokkal ezelőtt a Barcelona másodedzője, Juan Carlos Unzué azt nyilatkozta, hogy ha a brazil csillag nem változtat hozzáállásán, akkor úgy végzi, mint Ronaldinho.
Prágában megnyílt a 24. Nemzetközi Könyvvásár és Irodalmi Fesztivál. A csütörtöki hivatalos megnyitó után péntektől vasárnapig a cseh kiadók mellett 30 ország mintegy 400 könyvkiadójának termékeit bemutató kiállítást a nagyközönség is megtekintheti, Magyarországot Márai Sándor, Borbély Szilárd és Péterfy Gergely műveinek cseh fordításai képviselik
Az elmúlt öt évben átlagosan 84 ezer forinttal nőtt az ápolók bére, az egészségügyben dolgozók többlépcsős béremelése folytatódik - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára pénteken Budapesten
Gyorsult áprilisban a fogyasztói árak emelkedésének üteme Németországban a szövetségi statisztikai hivatal (Destatis) pénteken közzétett végleges, az előzetessel megegyező adatsora szerint.
A Cseh Szociáldemokrata Párt (CSSD) továbbra is azt követeli az államfőtől, hogy fogadja el Bohuslav Sobotka miniszterelnök javaslatát Andrej Babis kormányfőhelyettes, pénzügyminiszter menesztésére. Milos Zeman javaslatai a kormányválság megoldására, amelyek Sobotka leváltásával is számolnak, a CSSD számára elfogadhatatlanok - döntött a párt vezeté
Márciusban 13,4 százalékos bővülést ért el a magyar ipar. A legtöbb szegmensben növekedés volt, amiben a bázishatás is szerepet játszott, de vannak olyan alágazatok, amelyek enélkül is kiugró teljesítményt nyújtottak. A negyedéves adatok alapján jókora részt vállalhat az ipar az első negyedéves gazdasági növekedésben.