Legalább huszonöten meghaltak pénteken öngyilkos merényletben Pakisztán lázongó Beludzsisztán tartományában, a támadásban megsebesült a pakisztáni szenátus alelnöke is - közölték helyi tisztségviselők.
Másodszorra rendezik meg május 13-án az emlékhelyek napja elnevezésű országos program- és rendezvénysorozatot, amelynek központi helyszíne a Fiumei Úti Sírkert lesz. Az esemény a történelmünkben és kultúránkban kiemelt fontossággal bíró helyszínekre kívánja felhívni a figyelmet.
A miniszterelnök tanácsadója beperelte a Jobbikot a „Ti dolgoztok – Ők lopnak” plakátkampány miatt, mivel úgy vélte, hogy visszaéltek a képmásával, amit – nem lévén közszereplő – nem kénytelen elviselni. A Fővárosi Törvényszék azonban nem fogadta el Habony érvelését.
A magyar válogatott egy öngóllal 1-0-ra kikapott a török csapattól pénteken a Horvátországban zajló U17-es labdarúgó Európa-bajnokság negyeddöntőjében.
Több mint egymilliárd forintos beruházásban, új technológiával fejleszt ki autó oldalüveg terméket Salgótarjánban a Salgglas Zrt., a járműipari vállalat ehhez 380 millió forint vissza nem térítendő uniós támogatást nyert el - tájékoztatta az MTI-t a vezérigazgató.
Ezen a hét végén újra hazai pályán száguld Michelisz Norbert (32)! A túraautó-világbajnokság Magyar Nagyíját rendezik a Hungaroringen minden bizonnyal több tízezer szurkoló jelenlétében.
Jelentősen csökkent a dubaji székhelyű Emirates légitársaság nyeresége a március 31-ével végződött pénzügyi évben, az adózott eredmény 80 százalékot meghaladó mértékben esett az előző évihez képest.
Donald Trump Twitter-bejegyzésében gyakorlatilag megfenyegette az általa kirúgott FBI-igazgatót, James Comey-t, hogy nagyon rosszul járhat, ha elkezd a sajtónak információt szivárogtatni. Trumppal már többször előfordult, hogy kemény...
Nem egy özvegyeknek és árváknak való befektetés, elképesztő ingadozásokra képes. De ha valaki úgy dönt, hogy venni vagy eladni akar, az EU-n belül viszonylag könnyen megteheti. Az egyik német bitcoin-piactér már sok éve jól működik, de elvileg automatából vagy magánszemélytől is lehet vásárolni.
Alapvetően pozitív hangnemet ütött meg szokásos éves elemzésében a magyar gazdaságról a Nemzetközi Valutaalap (IMF) stábja, ugyanakkor látnak még problémákat és kockázatokat, melyeket a kormánynak orvosolni kellene konkrét intézkedésekkel....
A focipályán kívül is hatalmas csata zajlik a bajnoki címért az NB I-ben: a Honvéd tulajdonosa, George F. Hemingway (65) és a Videoton vezetőedzője, a norvég Henning Berg (47) különleges szópárbajt vívott egymással.
Az állami adóhatósághoz teljesítendő bejelentkezési kötelezettséget mulasztók adataira vonatkozó közzétételről az Art. 55. § (4) bekezdése rendelkezik. Az eljárások során a legutóbbi lista közzététele óta újabb személyekről bizonyosodott be, hogy bejelentési kötelezettségüket elmulasztották.
Szakítva a hagyományokkal, idén nem az AMTS ideje alatt, hanem már előtte elkészült a nyereményautó. Így már minden résztvevő láthatta, mi lehet az övé, végül Melinda és Norbert gurulhatott vele haza.
A Magyar Bankszövetségben háromévente kerül sor tisztújításra, amely a mostani Testületi Ülésen vált esedékessé. A bankok, biztosítók, IT-cégek, fintech és insurtech startupok egy helyen május 30-án, a Portfolio Pénzügyi IT 2017...
A Magyar Idők értesülései szerint egyhavi tiszteletdíjáról kellett volna lemondania a Dömötör Csabát veréssel fenyegető jobbikos képviselőnek, ha a házbizottság rendkívüli ülésén minden frakció képviselője elfogadja Kövér László javaslatát
A külföldről támogatott szervezetek átláthatóságát biztosító törvényjavaslatot a bevándorláspárti szervezetek Soros György instrukciói alapján támadják.
Alapvetően pozitív hangnemet ütött meg szokásos éves elemzésében a magyar gazdaságról a Nemzetközi Valutaalap (IMF) stábja, ugyanakkor látnak még problémákat és kockázatokat, melyeket a kormánynak orvosolni kellene konkrét intézkedésekkel....
Idei második Európa-bajnoki futamát kellett idő előtt befejeznie a Botka Rally Team párosának. A Kanári-szigetek aszfaltos pályáin az első nap hibátlanul működött a csapat versenyautója, a Citroën DS3 R5, de másnap reggel már a váltó hibája miatt nem tudtak az első szakaszra sem kijutni.
A Praktiker komoly pénzügyi gondokkal küzd Lengyelországban, az alkalmazottak nem jutnak hozzá fizetésükhöz, a legtöbb áruházat bezárták és a menedzsment nem hajlandó tárgyalni a szakszervezettel. A lengyelországi Praktiker alkalmazottak...
A pártok között vannak olyanok, amelyek sokáig megosztották a nyilvánossággal, hogy hány tagjuk van. Akadnak azonban olyanok is, amelyek nem dicsekednek a létszámukkal. Helyzetjelentés a 2010-es kormányváltást követő időszakról.
Elképesztő sorozatot ünnepeltek rendhagyó módon a Szolnoki Dózsa-Közgép tagjai: a vízilabdázókat tűzoltóautón vitték a városháza elé, hogy így tegyék még emlékezetesebbé a nagy menetelést. Hiszen a klub a Szuperkupa és a Magyar Kupa után a héten a bajnoki címet is megszerezte az Eger ellen, zsinórban harmadszor lett aranyérmes az élvonalban.
Összesen továbbra is mintegy kétmilliárd forintra tehető az a még 2015-ben feltöltött összeg, amelyet a munkavállalóknak május végéig kell elkölteniük a Szép-kártyájukról. A határidőt követően a kibocsátó cégek a fennmaradó pénzt leemelik a kártyáról, és a munkáltatóknak utalják vissza – figyelmeztetett tegnap a BDO Magyarország.
Ez a fogyókúra nem csak a hason felgyülemlett plusz kilóktól, hanem a hátfájástól is megszabadít. Egy japán orvos szerint az elhízást, a rossz testtartás okozza.
Ingyenes magyar újítás teszi könnyebbé a lakásvásárlók életét: egy kattintással hozzáadható az internetböngészőhöz az ingatlanpiac Google-keresője. Aki lakást, házat vásárolna, annak többé nem kell szisztematikusan átnéznie...