2017. május 11. csütörtök

máj. 11
12:24
Na hova készül Orbán Viktor? (Alternatív Energia)
A miniszterelnök az Országos Népi Gyűlésben plenáris egyeztetésen vesz részt, de kétoldalú tárgyalásokat is folytat.
máj. 11
12:24
Egy milliárdot buktak a Snapchat alapítói - fejenként (Portfolio)
Fejenként 1 milliárd dollárt vesztettek a Snapchat alapítói tegnap - papíron legalábbis -, miután a részvények árfolyama zuhanni kezdett a negyedéves gyorsjelentésre. A cég elvesztette piaci kapitalizációjának negyedét, 23 százalékkal...
máj. 11
12:24
Este akár eshet is (Háziállat)
Kezdetben északkeleten, majd napközben egyre több helyen megnövekszik, késő délután meg is vastagszik a felhőzet, de estig csak helyenként alakulhat ki záporeső.
máj. 11
12:26
Orbán mérsékli unióellenes kampányát (Alternatív Energia)
Az Állítsuk meg Brüsszelt feliratú plakátok száma érzékelhetően csökkent.
máj. 11
12:27
Már mobillal is fizethetünk a Telenor alkalmazásával (Kreatív Online)
Hasznos szolgáltatással szerelte fel appját a Telenor. (X)
máj. 11
12:27
Egy kazah tudós és író monológja a reményről (autopro)
Szegényebbek, de szellemi téren igényesebbek voltunk, mint a mai fiatalok – írta Nemat Kelimbetov (1937–2010) kazah író, akinek most magyarították a Nem akarom elveszíteni a reményt című regényét, amellyel elnyerte a neves Franz Kafka nemzetközi irodalmi díjat is.
máj. 11
12:27
Ezért fájhat a fejünk (Infostart)
Nem az évszaknak, az időjárásnak megfelelően kell öltözködni - mondta Noszek László fül-orr-gégész az InfoRádiónak. A pár napon belüli tíz Celsius-fokot meghaladó hőmérséklet változás könnyen okozhat felső légúti megbetegedést, vagy akár fülgyulladást - hívta fel a figyelmet a Szent Imre kórház profilvezető főorvosa.
máj. 11
12:27
Nagy csata várható az Old Traffordon (HírTV)
Az Európa Ligában is kialakul ma a döntő párosítása.
máj. 11
12:29
PR-ügynökséggel vinné sikerre a társadalmi ügyeket Vágó Gábor (Kreatív Online)
Social Issue néven indít PR-ügynökséget az egykori LMP-s. Egyúttal otthagyja az Átlátszót.
máj. 11
12:30
Százmilliárdokat vertünk el puha vécépapírra és büdös sajtra tavaly (Menedzsment Fórum)
Egyre többet költünk prémium termékekre. Toplistás még a klassz pelenka és a remek sör is.
máj. 11
12:30
Egymilliárdot buktak a Snapchat alapítói - fejenként (Portfolio)
Fejenként 1 milliárd dollárt buktak a Snapchat alapítói tegnap - papíron legalábbis -, miután a részvények árfolyama zuhanni kezdett a negyedéves gyorsjelentésre. A cég elvesztette piaci kapitalizációjának negyedét, 23 százalékkal...
máj. 11
12:33
Kiderült: ezért rágott be Erdogan a Wikipediára? (Privátbankár)
A török hatóságok szerint az oldal lejárató kampányt folytat Törökország ellen.
máj. 11
12:36
Kellemetlen meglepetés az angol érettségin (Infostart)
Felsőfokú nyelvvizsgára illő kérdést is kaptak a diákok - írta az eduline.hu.
máj. 11
12:36
Így vetik a világban genetikailag módosított növényt - Ábra (ProfitLine)
A genetikailag módosított növények vetésterülete a világon, 2014.
máj. 11
12:36
Osztrák sajtó: Budapesten már zajlik a választási kampány (ATV)
Orbán mérsékli unióellenes kampányát címmel közölt cikket a Die Presse című osztrák lap online kiadása.
máj. 11
12:39
Orbán Viktor Kínába megy (Privátbankár)
Jó hosszú hivatalos látogatásra indul ma Pekingbe a miniszterelnök.
máj. 11
12:39
Elképesztő: Rubint Réka anyukája 40 kilót dobott le. Kiderült milyen módszerrel (Blikk)
Fantasztikus teljesítmény!
máj. 11
12:39
Az Eximbank szerint a magyar export egyik nagy sikere lehet a 600 busz, amit Teherán rendelne (444.hu)
Emellett az egyik üdítőital-ipari cégnek is kedvező perspektívái vannak Iránban – mondta el az MTI-nek Urbán Zoltán vezérigazgató.
máj. 11
12:42
Így készül a Mol az üzemanyag-fogyasztás várható csökkenésére (Portfolio)
Mivel a vegyipar egyre nagyobb felhasználója lesz a kőolajszármazékoknak, a Mol Nyrt. a követező 15 évben mintegy 4,5 milliárd dollár befektetést tervez az ágazatba, ez a cég válasza a hagyományos üzemanyag-felhasználás várható csökkenésére...
máj. 11
12:42
Nincs többé sorbanállás: nagy újdonság jön a Sziget fizetési rendszerében (Pénzcentrum)
A Sziget szervezői teltházas napokra, sok külföldi látogatóra, és sok nemzetközi hirdetőre számítanak a 25 éves fesztiválon. Idén nyáron rendezik a 25. Sziget fesztivált. A rendezvény beharangozó sajtótájékoztatóján Kádár...
máj. 11
12:44
Megszűnhet az ellenőrzés a magyar-román határon (Portfolio)
Megérett az idő felvenni a románokat a Schengeni-övezetbe, azaz megszűnhet a magyar-román határellenőrzés - többek között ezt mondta a mai bukaresti látogatása során Jean-Claude Juncker. Az Európai Bizottság elnöke enyhíteni akarta...
máj. 11
12:45
Moszkva lecseréli washingtoni nagykövetét (Gondola)
A moszkvai diplomáciai tárca az állami duma elé terjesztette Anatolij Antonov külügyminiszter-helyettes kinevezését Oroszország washingtoni nagykövetségének élére - közölte csütörtökön a Kommerszant című napilap és az Interfax hírügynökség
máj. 11
12:45
Hazai tripla szerb főszereplőkkel (Azenpenzem)
Másodszor is könnyedén, tegnap 8-3-ra nyert a Szolnok Egerben a férfi-vízilabdabajnokság döntőjében, s 3-0-s söpréssel védte meg a címét. Zsinórban harmadszor, fennállása során kilencedszer lett aranyérmes a Tisza-parti gárda; jó lenne, ha idén végre a Bajnokok Ligájában is a csúcsra érne.
máj. 11
12:45
Elszakadt a cérna Nyakó Istvánnál (HírTV)
Az MSZP sajtófőnöke párttársa sajtótájékoztatója után beszélt arról, hogy a kormányközeli média megtámadta a szocialistákat, és az ő miniszterelnök-jelöltjüket.
máj. 11
12:47
Nyakó: az MSZP nem nyilatkozik a Fidesz pártsajtójának (Gondola)
Nyakó István, az MSZP sajtófőnökének közlése szerint az MSZP a jövőben nem nyilatkozik a "Fidesz pártsajtójának", csak a "független magyar sajtónak"
máj. 11
12:48
3,5 év börtönt kapott a templomban pokemonozó orosz vloggert (444.hu)
A bíróság szerint Ruszlan Szokolovszkij ezzel "sértette a hívők érzékenységét".
máj. 11
12:49
Pekingbe utazik Orbán Viktor (Gondola)
A Kínai Népköztársaságba, Pekingbe utazik Orbán Viktor miniszterelnök csütörtökön
máj. 11
12:51
Varga: ezen múlik a magyar gazdaság sorsa (Privátbankár)
A gyors és rugalmas, innovatív cégek biztosíthatják a gazdasági fejlődést.
máj. 11
12:51
Gáspár Laci bajba került a pia miatt (Blikk)
Dubai - Az énekes megszegte a szabályt azzal, hogy ivott.
máj. 11
12:51
Bajban vagyunk az EU nélkül (Alternatív Energia)
2016-ra hatalmasat zuhant a magyarországi beruházások aránya.
máj. 11
12:51
Öt órán át hallgatták ki a volt brazil elnököt (Gondola)
Öt órán át hallgatták ki vádlottként egy korrupciós ügyben szerdán Luiz Inácio Lula da Silva volt baloldali brazil államfőt, aki ezután a bíróság épülete előtt tüntető híveinek megerősítette, hogy indulni fog a jövő évi elnökválasztáson
máj. 11
12:53
Végre! Tóth Gabi bejelentésére már nagyon sokan vártak - Most eljött az idő (Blikk)
Most elmondta!
máj. 11
12:54
Szociális tarifa képében érkezik a választási rezsicsökkentés? (Infostart)
Ismét a közüzemi díjak visszavágásával kampányolna a kormányzat: szociális alapú áram- és gáztarifákat terveznek bevezetni - írta a nepszava.hu.
máj. 11
12:54
Hiába a gyors magyar növekedés, nem férünk fel az európai dobogóra (Portfolio)
Málta, Románia és Luxemburg lehetnek idén az Európai Unió növekedési éllovasai az Európai Bizottság legújabb előrejelzése szerint, miközben Magyarország az ötödik leggyorsabb lehet a 28 ország közül. A Bizottság megítélése szerint...
máj. 11
12:54
Orbán Viktor ellátogat a pekingi Országos Népi Gyűlésbe (444.hu)
A cél többek között a kulturális csere fokozása.
máj. 11
12:54
Moszkva lecseréli washingtoni nagykövetét, és élesen bírálja az amerikai sajtót (ATV)
A moszkvai diplomáciai tárca az állami duma elé terjesztette Anatolij Antonov külügyminiszter-helyettes kinevezését Oroszország washingtoni nagykövetségének élére - közölte csütörtökön a Kommerszant című napilap és az Interfax hírügynökség.
máj. 11
12:57
Rohamtempóban készülnek el a beruházások? Ez lenne a megoldás az építőiparban (Privátbankár)
Komoly gátja lehet a fellendülésnak a szakemberhiány is.
máj. 11
12:57
Ilyen még sosem történt ezelőtt! Nagyon durva fordulat jön a TV2 műsorába... (Blikk)
Sokan el sem hiszik!
máj. 11
12:57
Hoppá: ezért nem lehet Katalin hercegné a húga koszorúslánya (Blikk)
London - A királyi ház előírása gátolja, hogy Vilmos herceg felesége a gesztust viszonozza.
máj. 11
12:57
Itt vannak a legjobb csirkés receptek, mindenféle módon elkészítve (Femcafe)
Összeszedtük a legjobb csirkés recepteket, mert ez is egy olyan alapanyag, ami soha nem megy ki a divatból.
máj. 11
13:03
Létezik a kettős minőség más termékeknél is (Gondola)
Tizenegy termékkörben vizsgálták a nem élelmiszerek körében, létezik-e a kettős minőség problematikája – jelentette ki Kara Ákos, infokommunikációért és fogyasztóvédelemért felelős államtitkár az M1 Ma reggel című műsorában
máj. 11
13:06
Orbán Viktor mérsékli unióellenes kampányát - tudósít a Die Presse (Infostart)
Külföldi sajtó Magyarországról: terítéken a plakátkampány.
máj. 11
13:06
Munka vagy magánélet? Gyermekvállalás munkaviszonyban (Adózóna)
A munka és a magánélet összehangolása során leginkább a gyermekvállalás okoz nehézségeket a felek számára. A munkavállaló a szülési szabadság, majd a gyermekgondozás céljából kivett fizetés nélküli szabadság okán hosszú évekre kiesik a munkából. A távollét kezdetekor ráadásul annak végső időpontját sem lehet pontosan meghatározni. Ilyen esetekre a következő szabályok védik a munkavállalót és a…
máj. 11
13:06
Idén tovább bővülhet a támogatott agrárbiztosítások díjbevétele (ProfitLine)
Az elmúlt évhez képest 6-7 százalékkal, 8 milliárd forint fölé emelkedhet idén a támogatott mezőgazdasági biztosítások díjbevétele a Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetsége (FBAMSZ) várakozása szerint.
máj. 11
13:06
A Toyota is lépett: az Nvidiával közösen fejleszti önvezető technológiáit (Auto Pult)
A legtöbb nagyobb autógyártó szinte egytől egyig felfedte már terveit az autonóm autózással kapcsolatban, azonban a Toyota eddig egyelőre csendben volt. Ezen azért annyira nem csodálkozunk, hiszen a japánok általában nem sietnek az ilyen jellegű technológiai fejlesztésekkel – biztonsági asszisztens csomagjuk is igen későn mutatkozott be, viszont rögtön megbízható működéssel zárta szívünkbe magát.…
máj. 11
13:06
Sportfogadás: Szomszédországokra és egy bombameglepetésre is fogadunk csütörtökön (Agroinform)
San Marino szolgáltathatja a 2017-es Eurovízió egyik bombameglepetését, a sógorokat azonban kiejtenénk.
máj. 11
13:09
Sztárok bikiniben: Te kiszúrod mi a közös bennük? (Femcafe)
Franciaországban betiltják a túl vékony modelleket, az Instagramon mégis ez lett az új trend a sztárok között is.
máj. 11
13:12
Már 30 milliárd forintnyi EU-forrás sorsa eldőlt Szabolcsban (Portfolio)
Az elmúlt napokban záporoznak a különböző megyei közgyűlések felől azok a hírek, hogy az egyes térségeknek szánt településfejlesztési EU-pénzek mekkora részéről született már döntés a 2014-2020-as ciklusban. A tegnapi Bács-Kiskun...
máj. 11
13:15
Újít a Mol – milliárdokat pumpálnak ebbe az iparba (Privátbankár)
Óriási vegyipari beruházásra készül az olajtársaság.
máj. 11
13:15
4,5 milliárd dolláros befektetésről számolt be a Mol vezére (AQUA)
Mivel a vegyipar egyre nagyobb felhasználója lesz a kőolajszármazékoknak, a Mol Nyrt. a követező 15 évben mintegy 4,5 milliárd dollár befektetést tervez az ágazatba – mondta Hernádi Zsolt, a társaság elnök-vezérigazgatója a Magyar Innovációs Szövetség közgyűlésén tartott előadásában csütörtökön, Budapesten.

Keresés