„Igazi peregrinus, azaz vándormadár voltam, de én hazajöttem és nagyon sok embert hazahoztam” – nyilatkozta lapunknak Vizi E. Szilveszter Széchenyi-nagydíjas farmakológus, agykutató, a Magyar Tudományos Akadémia legrangosabb elismerése, az Akadémiai Aranyérem idei nyertese.
Ha meg is valósulna a menedékkérők uniós államok közötti, kvóta szerinti elosztása, a rendszer következetes alkalmazása jogsértő helyzetet eredményezne - mondta Völner Pál, az Igazságügyi Minisztérium parlamenti államtitkára az M1 aktuális csatorna csütörtök reggeli műsorában
A 2024-es olimpia megrendezésére pályázó Los Angeles korábbi álláspontját megváltoztatva mégis nyitott a 2028-as esemény lebonyolítására is. Ez abba az irányba mutat, hogy a szeptemberi döntéskor egyszerre akár odaítélhetik a 2024-es...
Washingtonban nemzetközi konferencia kezdődött a keresztényüldözésekről. A konferenciára mintegy 130 országból érkeztek politikusok, egyházi méltóságok, keresztényüldözések áldozatai vagy a hozzátartozóik
Mintegy kétmilliárd forintra tehető annak a még 2015-ben juttatott összegnek a nagysága, amelyet a munkavállalóknak május végéig kell elkölteniük a SZÉP-kártyájukról. A határidőt követően a kártyakibocsátó cégek a fennmaradó összegeket leemelik a kártyáról, és a munkáltatóknak utalják vissza.
Azonnali hatállyal elrendelte Tunézia olaj- és gázmezőinek, valamint foszfátkitermelő üzemeinek katonai védelmét Beji Caid Essebsi elnök szerdán, miután az ország déli régiójában tüntetések törtek ki. Az OMV mintegy 700 alkalmazottját...
Szeptemberre szociális alapú áram- és gázárcsökkentési javaslatot dolgoz ki a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) - közölte a Népszavával Dorkota Lajos, a hivatal elnöke. A MEKH témában végzett eddigi kutatásai...
Ha valaki küzdött már herpesszel, tudja, hogy mennyire nehéz megszabadulni tőle. Bármilyen gyógymódot bevethetünk, mégis újra és újra előjön az alattomos betegség.
Ugyan előre bejelentette a médiahatóságnál, hogy új hálózati szakaszt fog építeni Jászberényben, de nem várta meg a szolgáltatásnyújtással, hogy az egész építés befejeződjön, és hogy nyilvántartásba vegyék az erről szóló bejelentést.
Idén 3,6, jövőre pedig 3,5 százalékkal bővülhet a magyar gazdaság, ez jobb a februári előrejelzésnél - derül ki az Európai Bizottság csütörtökön megjelent tavaszi prognózisából. A testület szerint a magyar munkanélküliség tovább...
Rövid levelet írt az amerikai Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) minden dolgozójának James Comey, a hatóság leváltott vezetője, melyben az amerikai értékek és az amerikaiak biztonságának további megvédésére kéri korábbi beosztottjait.
2017. május 14-től (vasárnaptól) újra minden állomáson, azaz a Kossuth Lajos téren is megáll az M2-es metró, ugyanis véget értek a metróállomás forgalmának korlátozásával járó munkálatok. Ugyanettől a naptól megszűnik az M2A állomáspótló...
A francia szatirikus magazin szokásához híven megbotránkoztató borítóval adta ki szerdai címlapját, melyen az újonnan megválasztott francia elnök és felesége szerepel
A nők szabadsága, az életközépválság, az öregedés, hírnév és a siker kontra minőség kérdése a központi témái a József Attila Színház következő évadának.
Az MNB engedély nélkül végzett befektetési szolgáltatási tevékenység és bejelentés hiányában végzett közvetítői tevékenység miatt összesen 80 millió forint bírságot szabott ki a Brit Virgin-szigeteken bejegyzett Pro Trade FX Inc. társasággal szemben, és megtiltotta, hogy engedély vagy bejelentés hiányában befektetési szolgáltatási, illetve függő ügynöki tevékenységet végezzen.
Az új Porsche 911 GT3-ról nagyjából mindent tudunk: bár első ránézésre csak egy kisebb ráncfelvarrásnak tűnik az ikonikus, utcán is kiválóan használható 911-sportmodell legújabb változata, valójában ennél sokkal többről van szó, hiszen az autó a lemezek alatt alaposan átalakult.
Egymással indul a női kajak szakág két legeredményesebb – idén is aktív – versenyzője a hétvégi szegedi kajak-kenu rangsoroló versenyen: Szabó Gabriella Fazekas-Zur Krisztinával megy párost - számolt be a molcsapat.hu.
Két új helyen is képeznek gyógypedagógusokat az idei évtől, így már hat intézményben lehet majd ilyen végzettséget szerezni - közölte a Fővárosi Pedagógiai Szakszolgálat főigazgatója az M1 aktuális csatorna szerda esti műsorában.
Hiába nőtt tavaly 5%-kal a globális tőkepiac szereplőinek bevétele, a befektetési bankoknál egymást követő negyedik évben csökkentek a bevételek. Ha nem lett volna a Donald Trump elnöki győzelmét követő piaci rali, újabb csúfos évet...
Tavaly átlagosan 77 ezer forintot költöttünk egy hónapban. De vajon mire megy el ez a pénz? Az emberek életszínvonala jól leszűrhető a költési szokásaikból. Mutatjuk is a legújabb számokat, amiből kiderül, hogyan élt az átlag magyar...
A kormány repülőgépet vásárol saját magának. A Magyar Nemzet információja szerint Magyarország leggazdagabb emberétől, az OTP elnök-vezérigazgató Csányi Sándortól vennék meg használt repülőjét. Eközben pedig a Honvédségnek nagy szüksége lenne újakra.
Támogatják-e vajon az Európai Parlamentben a keresztény-konzervatív Néppárthoz tartozó képviselők is azt a balliberális határozati javaslatot, hogy Orbán Viktor Brüsszel-ellenes politikájának megfékezésére vessék be a félelmetes 7-es cikkelyt? Az atv.hu-nak Ujhelyi István MSZP-s brüsszeli képviselő azt mondta: ez nem a magyar szavazati jog megvonás
Valamelyest javította az Európai Bizottság a magyar bruttó hazai termék (GDP) növekedésére vonatkozó prognózisát, a testület az idén 3,6 százalékos, jövőre pedig 3,5 százalékos gazdasági növekedésre számít Magyarországon a korábban várt 3,5, illetve 3,2 százalékkal szemben
Kedd este megszakadt a Juventus nagy sorozata, de kit érdekel most már az, hogy a csapat 690 perc után gólt kapott a Bajnokok Ligájában?! Mindez teljességgel lényegtelen amellett, hogy a torinói alakulat az elődöntőből a Monaco elleni kettős győzelemmel masírozott be a cardiffi fináléba. Az Atlético Madrid–Real Madrid találkozót tegnap lapzárta utá
Csökkennek a társasági adóból származó bevételek, valamint ezer milliárd forintos adókedvezményekkel tervez a rendszer, foglalja össze a jövő évi költségvetés adóvonatkozásait a Napi.hu.
Egy uniós rendelet tartalmának tisztázása nyomán a Miniszterelnökség arra hívja fel a figyelmet, hogy mostantól ingyenesen, biztosítéknyújtási kötelezettség nélkül juthatnak hozzá többek között az önkormányzatok a vidékfejlesztési...
A szurkolók Görbicz Anitát, a győztes Győri Audi ETO KC csapatkapitányát választották a női kézilabda-Bajnokok Ligája négyes döntőjének legjobb játékosává.