2017. április 24. hétfő

ápr. 24
8:27
Fejbe lőtték a Bayern sztárjának rokonát (Blikk)
Santiago - Kocsijában lőtték le Ignacio Neira Guerrát, Arturo Vidal sógorát.
ápr. 24
8:27
Egyetemek: hat visszavont engedély (Adózóna)
Mióta az Oktatási Hivatal tavaly megkezdte a Magyarországon működési engedéllyel rendelkező külföldi felsőoktatási intézmények működési engedélyének felülvizsgálatát, hat eljárásban született jogerős lezáró döntés, mind a hat esetben visszavonják az engedélyt.
ápr. 24
8:28
A védőnőknek is járna hely az egészségügyi bértáblán! (Kripto Akadémia)
A területen 60 ezer forintos bérkülönbséget is jelenthet a rendezetlen helyzet.
ápr. 24
8:33
Az emberi erőforrások minisztere, Balog Zoltán majdnem lekaratézta Jackie Chant - videó (Blikk)
Balog Zoltán karatéval köszöntötte Jackie Chant.
ápr. 24
8:33
Kereskedelmi gyakorlat nélkül nincs állás (HR Portál)
Árufeltöltőnek, bolti eladónak jelentkezett a Buksza blog írója az Aldihoz és Lidlhöz. A pozíciók betöltéséhez az állás kiírása szerint nem szükséges kereskedelmi gyakorlat, a pályázóval azonban nem beszélgettek el a cégek, hanem elutasították a jelentkezését, írja a Napi.hu.
ápr. 24
8:33
Hétfői sportműsor és televíziós közvetítések (Sport365)
Hokisaink ezúttal Ausztriával csapnak össze a vb-n.
ápr. 24
8:35
Erzsébet királnyő ésesanyja nem engedte meg, hogy jelenlétében Dianat említsék (Blikk)
A II. Erzsébet édesanyjának, az "anyakirálynőnek" dolgozók egyike feltárta a titkot: unokájának, Károly hercegnek első feleségét, Dianat nem kedvelte a Quuen Mum.
ápr. 24
8:36
Mi történt reggelre a forinttal? (ProfitLine)
Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben hétfőre virradóra a nemzetközi devizakereskedelemben.
ápr. 24
8:36
A szakszervezeteket is megkérdezik a munka törvénykönyvéről (Portfolio)
Nem várható döntés a munka törvénykönyvének módosításáról ezen a héten, mivel a kormány képviselői a jövő hétre hívták össze a versenyszféra és a kormány állandó konzultációs fórumát, ahol a szociális partnerek javaslatait...
ápr. 24
8:42
Lopott pénzből akartak az UniCrediten nyerészkedni? (Portfolio)
Újra a figyelem középpontjába került a sikkasztásba keveredett 1MDB nevű maláj vagyonalap, az olasz hatóságok vizsgálják, hogy milyen szálak fűzik a botrányt az UniCredit részvényeihez kapcsolódó bennfentes kereskedelem ügyéhez, ami...
ápr. 24
8:42
12 mutatós frizuraötlet hosszú hajhoz - Rohanó hétköznapokra (Femcafe)
Az igazán rohanós napokhoz jól jöhet egy csinos, vagány, kényelmes és praktikus frizura. Mutatunk 12 szuper megoldást!
ápr. 24
8:45
Munkatörvénykönyv: ezen a héten biztos nem lesz módosítás (Privátbankár)
Jövő héten ülnek össze a versenyszféra és a kormány képviselői, addig marad az elégedetlenkedés.
ápr. 24
8:45
Figyelem: baleset történt a 86-os számú főúton (Blikk)
Két személygépkocsi ütközött össze a 86-os számú főút 175-ös kilométerszelvénynél.
ápr. 24
8:45
Sírás és öröm: A stadionon kívül is hatalmas dráma volt az El Clasicó - képek (Blikk)
Lionel Messi hosszabbításban szerzett góljával, drámai mérkőzésen győzött 3-2-re Madridban, a Real ellen a Barcelona. A katalán együttes ezzel életben tartotta esélyét a bajnoki címre.
ápr. 24
8:48
Öveket becsatolni, ma kilőnek a tőzsdék! (Portfolio)
A hétvégén tartott francia elnökválasztás kimenetelének alapvetően örülnek a befektetők, a részvénypiacok emelkednek, igaz, a hatás egyelőre az európai részvénypiacokon a legerősebb, a francia tőzsde akár több mint 4 százalékos...
ápr. 24
8:48
Rátalált az új szerelem Nádai Anikóra - Ismét boldog a műsorvezető (Femcafe)
Nádai Anikót egy fiatal férfi társaságában látták andalogni, majd egy érdekes fotót is posztolt.
ápr. 24
8:50
Több érzékeny adatunkat a KSH kezébe adja a kormány (Portfolio)
Szabad utat ad a kormány a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatgyűjtésének: a jövőben a hivatal a személyes azonosítókkal együtt is megkaphatja az emberek adatait. A parlament előtt lévő, Semjén Zsolt által jegyzett indítvány szerint...
ápr. 24
8:54
Gúzsba kötve az eszközkezelő (Infostart)
Nemcsak a kvóta kimerülése, de a felajánlható lakások számának csökkenése is oka lehet, hogy idén az első három hónapban csak 1075 bajba jutott adós lakását ajánlottak fel vételre a Nemzeti Eszközkezelőnek - számolt be a Világgazdaság.
ápr. 24
8:54
Felkészült az EKB Le Pen győzelmére (Portfolio)
Az Európai Központi Bank (EKB) jelezte, hogy készen áll arra, hogy megnyissa a pénzcsapot, ha a piacot megrázná a francia elnökválasztás eredménye. A jegybanknak fel kell készülnie bármilyen sokkra, ami materializálódhat. És ha lesz...
ápr. 24
8:54
Bizarr: ezért nincs szüksége útlevélre Erzsébet királynőnek (Femcafe)
Erzsébet királynő a napokban ünnepelte 91. születésnapját, de nem tudja bizonyítani korát az útlevelén, az ugyanis nincs neki. Eláruljuk, miért.
ápr. 24
8:57
Macron nagy győzelmet arathat az illiberálisok felett (Kripto Akadémia)
Komoly vereséget szenvedtek a tradicionális pártok a francia elnökválasztáson.
ápr. 24
8:57
Már rendelhető az első elektromos Audi (Auto Pult)
Az Audi tanulmány formájában már annyi alkalommal mutatott meg különféle elektromos vagy éppen hibrid e-tron koncepciókat, hogy azt egy kezünkön már meg sem tudjuk számolni. Jövőre azonban már Q6 néven megérkezik sorozatgyártásba az első fecske – a márka pedig már fel is veszi rá a rendeléseket.
ápr. 24
8:57
ATP Budapest: Olasz játékosba fektetünk a nyitónapon (Agroinform)
Párosban lesznek érdekeltek a magyarok a budapesti salakos tenisztorna hétfői játéknapján.
ápr. 24
8:59
Seehofer tovább marad (Kripto Akadémia)
A bajor miniszterelnök korábbi közlésével szemben 2018 után is hivatalban akar maradni.
ápr. 24
9:00
Hiba volt elutasítani Merkel kézfogását (Menedzsment Fórum)
Így látják az amerikaiak Donald Trump első száz napját.
ápr. 24
9:00
BÉT - Mit hozhat a nyitás? (ProfitLine)
Jelentős emelkedés várható az európai részvénypiacokon és így a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) is hétfőn, ugyanis a befektetők pozitívan értékelik a francia elnökválasztás első fordulójának eredményét az MTI-nek nyilatkozó piaci szakértők szerint.
ápr. 24
9:00
Megújul a fővárosi szellempláza (Portfolio)
Irodaházzá alakítja a korábban kereskedelmi ingatlanként működő Material Centert a WING. A több mint 20 ezer négyzetméteres épület Skylight CITY néven épül újjá. Az előkészítő munkák elkezdődtek, az épület várhatóan már 2017-ben...
ápr. 24
9:01
Újabb tömegtüntetések a fővárosban (Kripto Akadémia)
Százezreket várnak utcára, hogy tiltakozzon a diktatórikus eszközökkel kormányzó elnök, Nicolás Maduro ellen.
ápr. 24
9:03
Miért romlott egy pillanat alatt a magyar lakosság hangulata? (Privátbankár)
Áprilisban nem változott a GKI konjunktúraindexe - így továbbra is erőteljes derűlátást tükröz. Az üzleti várakozások továbbra is az egekben járnak, a fogyasztóiak viszont számottevően romlottak.
ápr. 24
9:03
Mogherini először Moszkvában (Kripto Akadémia)
A megbeszélésein a fő téma a szíriai válság, amelyben Moszkva Aszad elnök rezsimjét támogatja.
ápr. 24
9:05
Útlezárások konferencia miatt (Kripto Akadémia)
Az eseményen Antonio Tajani, az EP frissen megválasztott elnöke is jelen lesz Pozsonyban.
ápr. 24
9:06
Öveket becsatolni, ma kilőnek a tőzsdék! (Portfolio)
A hétvégén tartott francia elnökválasztás kimenetelének alapvetően örülnek a befektetők, a részvénypiacok emelkednek. A hatás egyelőre az európai részvénypiacokon a legerősebb, a francia tőzsde 4 százalék, míg a német tőzsde 2...
ápr. 24
9:06
Real-Barca: Ramos ismét beleállt Piquébe és a Barcába (Sport365)
A királyiak védője nem tartja jogosnak a kiállítását.
ápr. 24
9:06
Így öltöztesd fel a kerted nagyon szép és olcsó kültéri dekorlámpákkal (Player)
Tavaszi-nyári kültéri mulatságokra felkészítő dekorációs cikket azért nem egyszerű írni, mikor az elmúlt napokban azon tartja csuriban az ujját a fél ország, hogy HÓ ne essen. De azért előbb, vagy inkább utóbb, de el fog jönni a szép idő, amikor is nagyon hasznos lesz ez a pár kültéri fénydekorációs tipp.
ápr. 24
9:07
Betiltanák a szoláriumokat (Kripto Akadémia)
Szerbiában évente 650 ember betegszik meg a bőr rosszindulatú elváltozása, melanóma következtében.
ápr. 24
9:08
Real-Barca: csapattársa ezzel a képpel üzent Messinek - fotó (Sport365)
Luis Suárez nem fukarkodott a dicséretekkel.
ápr. 24
9:08
Az iráni mecsetek mennyezete egyszerűen hipnotikus (Player)
A közel-keleti építészet híres a kaleidoszkóphatást keltő mennyezeteiről. Iránban például páratlan szépségű mecseteket találni, amiket egy Insta-huszár, bizonyos @m1rasoulifard igyekszik meg is örökíteni a nagyközönség számára.
ápr. 24
9:09
Egy lista, amelynek az élén a 3-as metró áll (Infostart)
A budapesti metróvonalakon a járatok 99,68 százaléka közlekedik menetrend szerint, a leggyakrabban a 3-as metrón utazók várakoznak, ott a legmagasabb a meghibásodások aránya.
ápr. 24
9:12
Bíróság elé áll a jegybankelnök és egy bukott bankvezér (Portfolio)
A görög jegybank volt elnökét és a legnagyobb görög bank, a Piraeus volt vezérét is bűnváddal állítják bíróság elé. A két pénzügyi szakembert több millió euró értékű kötvénypiaci swap-ügylet miatt vizsgálják, a tranzakciókat...
ápr. 24
9:12
"Kérjük, mentsenek meg minket" - Észak-koreai menedékkérők segélykiáltásai (ATV)
Észak-koreai menedékkérők szabadon engedését kérte hétfőn a kínai vezetéstől a Human Rights Watch jogvédő szervezet, mert úgy véli, hogy hazatoloncolásuk esetén megkínozhatják vagy megölhetik őket.
ápr. 24
9:12
10 béna részlet a Disney mesékben, amiknek semmi értelmük sincs (Femcafe)
Sokan szeretik a Disney meséket, de vannak olyan részletek, amik még a rajongóknak is szúrják a szemét. Persze csak most, felnőttként.
ápr. 24
9:15
Mi lesz azokkal a hitelesekkel, akiket nem mentenek meg? (Privátbankár)
Már nem tart sokáig az állami lakásmentő program, lassan kimerül a kvóta.
ápr. 24
9:18
Újra él a Fejér Megyei Hírlap legendás karácsonyi Orbán-hackje! (444.hu)
A lap digitális előfizetői április 1-én kaptak emailt, amiben felhívták a figyelmüket a már legendás, öt dolgozó állásába kerülő átírt interjúra.
ápr. 24
9:18
Karácsony lát esélyt a Fidesz legyőzésére (HírTV)
Jó jelöltekkel és pozitív jövőképpel az egész országban el lehetne érni a zuglóihoz hasonló eredményt – véli a Párbeszéd politikusa.
ápr. 24
9:21
Megtiltották a tüntetést az Orosz Nagykövetség előtt (Blikk)
Az állítsuk meg Moszkvát által szervezett tüntetést nem engedélyezi a rendőrség.
ápr. 24
9:21
Hatalmas botrányt okozott Hosszú Katinka férje (Infostart)
Saját klubjának egyik edzőjével ugrott össze Shane Tusup a debreceni úszó országos bajnokságon. Hosszú Katinka edző-férje állítólag azt is ordította Darren Wardnak, hogy megöli. A két edzőt végül Verrasztó Dávid választotta szét a bemelegítő medencénél.
ápr. 24
9:21
Gandhi szavaira zúznak a metálosok a Dürerben (Blikk)
Hatalmas pogo parti várható szerdán a Dürer Kertben.
ápr. 24
9:23
Macron lehet Franciaország legfiatalabb elnöke, a 25 évvel idősebb felesége pedig First Lady (Blikk)
Párizs – Szinte a semmiből bukkant fel a francia elnökválasztás legfőbb esélyesévé avanzsáló függetlenként induló Emmanuel Macron, aki 23,9 százalékkal megnyerte a most vasárnapi első fordulót.
ápr. 24
9:24
Megvan az új IKEA nyitásának napja (Portfolio)
Az IKEA hétfőn közzétett videójában jelentette be: június 14-én nyit az új áruháza Soroksáron. Az elmúlt másfél évben 2000 ember vett részt a 34 000 négyzetméteres soroksári IKEA áruház építkezésében, amely közel 17 milliárd...
ápr. 24
9:24
Francia elnökválasztás: outsiderek győzelme, pofon az elitnek, figyelmeztetés az EU-nak (444.hu)
Történelmi választás zajlott vasárnap Franciaországban, a politikai pártok szokásuk szerint összefogtak a szélsőjobb előretörése ellen.

Keresés