Az államháztartás központi alrendszerének halmozott hiánya az idei első negyedévben 198,1 milliárd forintot tett ki az egy évvel korábbi 125,8 milliárddal szemben – jelentette be csütörtökön a Nemzetgazdasági Minisztérium. A múlt hónapban a központi alrendszer 378,5 milliárd forintos deficittel zárt.
A szentpétervári metrórobbantás gyanúsítottjának feltételezett tettestársainál találtak és hatástalanítottak pokolgépet a hatóságok az észak-oroszországi város egyik lakásában – jelentette rendvédelmi forrásra hivatkozva csütörtökön az Interfax orosz hírügynökség. Orosz lapok időközben arról cikkeztek, hogy a szentpétervári metrórobbantással gyanús
Eddig arról szólt a fáma, hogy Donald Trump milyen szörnyű amerikai elnök, amiért békét akar Oroszországgal háború, háborús feszültségek, csapatfelvonultatások és szankciók helyett. Most, hogy az amerikai elnök egyre inkább távolodik eredeti kijelentéseitől és szinte már túllép az amerikai hadiipari komplexum, a neokonok, a fősodratú média és az ők
Brazília átvette a vezetést a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) világranglistáján - a dél-amerikai válogatott legutóbb hét éve állt az élen. A magyar nemzeti együttes négy helyet rontva a 31. az áprilisi rangsorban.
Az ingatlanpiac fellendülésével egyre kisebb a válság éveiben létrehozott MARK (Magyar Reorganizációs és Követeléskezelő) Zrt. létjogosultága, így előfordulhat, hogy a céget a cseh központú, de leginkább Romániában sikeres APS Holding...
A világon minden tizedik halálozás oka a dohányzás - figyelmeztetett egy új tanulmány, amely a Lancet brit orvosi folyóirat aktuális számában jelent meg.
Mostantól sűrűbben indulnak a kompok a Balatonon, de drágábban is viszik az utasokat, mint egy évvel korábban. Még inkább így lesz ez a húsvétkor induló menetrend szerinti hajókon - hívta fel a figyelmet a balatontipp.hu.
A forint tegnapi euróval szembeni gyengülése a keddi kereskedésben is folytatódott. Főként a délutáni órákban gyengült a forint, és zárásra már a 310-es ellenállást is áttörte az árfolyam. Ezzel megnyílt a tere a forint további gyengülésének, a következő ellenállás 313-nál található.
Mintegy 3 milliárd forintos informatikai fejlesztés megvalósításával egységes, a műszaki és a gazdasági folyamatokat is magában foglaló vállalatirányítási rendszert vezetett be a MÁV-csoport - jelentette be Bádonfainé Szikszay Erzsébet...
A Nemzeti Versenyképességi Tanács (NVT) alakuló ülésén megjelölt hat területet a gazdasági kabinet és a kormány is megtárgyalta, és jóváhagyta, hogy ezekkel kapcsolatban törvénymódosítási javaslatokkal élhessenek, ennek az előkészítése zajlik most – mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter csütörtökön, sajtótájékoztatón, a tanács ülése után.
Egészen délutánig kiváló hangulatban emelkedett a WTI típusú kőolaj árfolyama, azonban a 16.30-kor megjelent amerikai készletadatok elrontották a hangulatot.
Március 24-én újabb fontos döntést hozott a Magyar Nemzeti Bank az azonnali fizetési rendszer bevezetéséről. Ehhez a döntés alapján egy központi infrastruktúrára van szükség, amit a Giro Zrt.-nek a keretein belül kell létrehozni. Miután eddig Magyarországon a bankközi fizetések eddig is alapvetően az ő rendszerein történtek, felmerül a kérdés, miér
A Törökországba szállítottak közül elhunyt három áldozat boncolása során bebizonyosodott, hogy vegyi fegyverrel hajtottak végre támadást kedden az északnyugat-szíriai Idlíb tartomány Han Sejkun településén - írta a Millyet című török napilap az internetes oldalán csütörtökön, Bekir Bozdag török igazságügyi miniszter Kirikkaléban tett nyilatkozatára