Hajós András ezúttal romlott kolbásszal és dalolászós disznótorral állítja Készhelyzet elé a sztárokat. Scherer Péter, a kolbászruhába bújtatott színész a hasizmát erősen igénybe vevő, szertornászokat megszégyenítő mozdulatokkal igyekszik a szerep követelte rúdmerevséget produkálni, miközben dijoni mustár feleségével és a szerelmi háromszögük harma
Bár Oroszországnak és a posztszovjet térségnek több muszlimlakta területe is van, az Észak-Kaukázus és Közép-Ázsia bizonyult a legfogékonyabbnak a radikális iszlám eszméi iránt. A hagyományosan öt államot (Kazahsztán, Kirgizisztán, Tádzsikisztán, Üzbegisztán, Türkmenisztán) magába foglaló közép-ázsiai régió biztonságpolitikai szempontból régóta gon
Idén január végéig 1737 magyarországi mikro-, kis- és középvállalkozás összesen 17,5 milliárd forintnyi, a Juncker-terv COSME garanciájához köthető vállalkozói hitelt kapott, azaz a 3 évre szóló keret 58%-a egy év alatt "elfogyott"...
A lakossági pénzügyi vagyona emelkedő trendet mutat, az állampapírok háztartási pénzügyi megtakarításban való aránya tavaly mintegy 10%-ot tett ki. Barcza György, az ÁKK vezérigazgatója a Portfolio mai Investment, Wealth and Savings...
Március 31-én véget ért a Növekedési Hitelprogram (NHP) harmadik, kivezető szakaszának szerződéskötési időszaka: 2016 eleje óta 685 milliárd forint összegben nyújtottak a bankok finanszírozást a hazai mikro-, kis- és középvállalkozásoknak...
A magyar vállalatvezetők több mint háromnegyede úgy látja, hogy visszaélések és a korrupció mindennapos az üzleti szférában - derült ki az EY Magyarország Visszaélési felméréséből. A kutatásból az is kiderült, hogy a magyar cégvezetők...
Az Iszlám Állam és az an-Nuszra Front iszlamista szervezetek hat, közép-ázsiai születésű feltételezett tagtoborzóját fogták el Szentpéterváron - közölte szerdán az orosz Nyomozó Bizottság (SZK) sajtóirodája.
A munkáltatók sokszor kerülnek olyan helyzetbe, hogy a rendelkezésre álló információk alapján nem tudják megítélni, vajon igazat állít-e a munkavállaló vagy sem. A szavahihetőségnek egyes esetekben kiemelt jelentősége van, mert a dolgozó magatartása maga után vonhatja a munkaviszony megszüntetését. Kötelezhető-e hazugságvizsgálatra a munkavállaló?
Manchester – José Mourinho (54), a Manchester United labdarúgócsapatának vezetőedzője szerint angol válogatott hátvédjének, Luke Shaw-nak (21) jobban kellene értenie a játékot.
A tárgyalásokat folytatják például a gazdasági-műszaki területen foglalkoztatottak bérfejlesztése, a munkaruha, védőruha, a cafeteria és egyéb juttatások kérdésében.
Az egyetemi hallgatók jelentős részének nagy kihívás a megfelelő szállás megtalálása, a kollégiumi férőhelyek száma ugyanis korlátozott. Az ELTE 28 ezer hallgatójára mintegy 4 ezer kollégiumi férőhely jut, de a Corvinus Egyetem 9...
Ünnepélyes keretek között megnyitották a magyar lektorátust a madridi Complutense Egyetemen (Universidad Complutense de Madrid) kedden, így több mint 30 év után újra oktatnak magyar nyelvet spanyol felsőoktatási intézményben.
A valódi oka, miért nem dolgozhatsz otthonról, az a főnököd félelme a változástól, amely a technológiai bumm miatt már az ajtaján dörömböl egy ideje - írta Kovács Orsolya, a HR Iránytű bloggere.
A lovasíjász című filmből az egész ország megismerhette Kassai Lajost. A világszerte elismert íjkészítő és a modern lovasíjászsport létrehozója kaposmérői otthonában fogadott, ahol a legújabb íj bemutatása mellett a lovasíjász-diploma és az antik Görögország is szóba került.
Budapesten szerepelt a svéd jégkorong-válogatott. Alapos meglepetés érte őket, hiszen az Oscar-díjas rövidfilmben, a Mindenkiben szereplő kórus énekelte a himnuszukat.
Rövid időre tucatnyi aktivista lezárta az Erzsébet híd Pestről Budára vezető sávjait szerda délben Budapesten, tiltakozásul a felsőoktatási törvény CEU-t is érintő előző napi módosítása ellen.
Az Iszlám Állam és az an-Nuszra Front iszlamista szervezetek hat, közép-ázsiai születésű feltételezett tagtoborzóját fogták el Szentpéterváron – közölte szerdán az orosz Nyomozó Bizottság (SZK) sajtóirodája.
Denver - Negyed kilogramm cukormázas óriásfánkot kellett megenni 80 másodperc alatt abban az evőversenyben, melyet egy fánkbolt hirdetett és amely egy 42 éves férfi tragédiáját okozta.
Csányi Sándort, a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) elnökét beválasztották a nemzetközi szövetség (FIFA) tanácsába az európai szövetség (UEFA) Helsinkiben zajló kongresszusán. Csányi Sándor MLSZ-elnököt (az OTP elnök-vezérigazgatóját)...
Az elmúlt évek folyamatos kapacitásbővítésének köszönhetően a Coca-Cola HBC Magyarország a 28 országot átfogó Coca-Cola HBC cégcsoport legnagyobb exportőrévé vált. Az egyre jelentősebb kivitel miatt a társaság 2 milliárd forintért...
A kedd esti, Parlament előtti szimpátiatüntetés rendőrökkel ütköző frontja egyszer csak azt tapasztalta, hogy kigyúrt, civil ruhás kidobó emberek vegyülnek közéjük a tömegbe és elkezdik lökdösni, lefogni a hangadókat.
Közleményben tudatta hétfő éjszaka az észak-amerikai profi jégkorongliga (NHL) vezetősége: úgy tervezi a következő idényt, hogy a 2018-as téli olimpiai játékok idején nem szünetel a bajnokság. Ami direktebben fogalmazva azt jelenti, hogy az NHL nem engedi el a játékosait Pjongcsangba.
Az idén több mint 23 milliárd forint értékű üzletfejlesztési beruházást tervez a Spar Magyarország Kereskedelmi Kft., amely szerdán Zalaegerszegen nyitotta újra a több mint egymilliárd forintból korszerűsített Interspar áruházát.
Simicska Lajosnak és a Jobbiknak nemcsak hogy köze van egymáshoz, hanem az üzletember a háttérből irányítja a párt működését – ezt mondta a Századvég Alapítvány vezető elemzője a Kossuth Rádióban.
Csányi Sándort, a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) elnökét beválasztották a nemzetközi szövetség (FIFA) tanácsába az európai szövetség (UEFA) Helsinkiben zajló kongresszusán.
Ilyen az, ha valaki megállás nélkül hazug álhíreket terjeszt. Nem tűnt fel nekik, hogy egy 200 méter hosszú hajó nehezen manőverezne a cseh komlóföldeken.