Annyit emelkedett a Tesla részvényárfolyama, hogy a cég immár többet ér, mint a Ford, pedig 6-7 millió autót ad el évente, a Tesla egyelőre csak százezret. Itthon az OTP megy jól, az FHB viszont gyengélkedik. Meg sem mozdul a forint, drágul az olaj.
Ahol az átvonuló hidegfrontot csapadék is kíséri, ott az elkövetkező napokban átmenetileg lokálisan mérséklődik a pollenterhelés - közölte az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) kedden a hivatalos Facebook-oldalán.
Az ipari termelés volumene februárban 2,7 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit, munkanaphatástól megtisztítva a termelés 7,0 százalékkal emelkedett.
Még ebben a hónapban megkezdi az első elektromos autóbusz összeszerelését a kínai BYD Electric Bus and Truck Hungary új komáromi üzemében, amelyet kedden avattak fel. A termelés felfutása után évente 400 járművet szerelnek itt össze. A 6,2 milliárd forint értékű beruházáshoz a kormány 925 millió forint támogatást adott.
Meglepő akcióval csábít minket bankváltásra a CIB, most akár egy autót is nyerhetünk, ha helyesen válaszolunk a pénzintézet által feltett kérdésére. De vajon hol van a trükk, tényleg megéri bankot váltani ezért? A kérdéseket a Pénzcentrum...
Úgy tűnik, hogy Trump korábbi heves kirohanásai lecsendesedtek, sőt, az is elképzelhető, hogy a mostani elnöki ciklusban semmi érdemi nem fog történni. A Portfolio Investment, Wealth and Savings (IWS) konferenciájának első panelbeszélgetésének...
Közép-európai márkává fejlesztenék tulajdonosai a Zing Burgert - írja a Forbes magazinra hivatkozva az Index. A két tulajdonos Csanda Eszter és Susánsky Ádám a magazin friss számában meséltek arról, hogy franchise hálózattá...
Oroszországban évek óta problémát jelentenek azok a volt szovjet tagköztársaságokból érkezettek, akik a gyanú szerint iszlamista kapcsolatokat ápolnak, de sok esetben orosz útlevéllel rendelkeznek. Az elemzők rámutatnak, Közép-Ázsia iszlám többségű országaiból számos ilyen ember érkezik évente Oroszországba, ahol csapatot gyűjtenek, és a tagokat rá
Egy használt lakás ára az esetek többségében jóval kedvezőbb, mint egy új ingatlané, a mérlegelésnél viszont szem előtt kell tartani a vételár mellett a felújítás költségeit is. Utánajártunk, milyen finanszírozási lehetőségek...
Sokan keresik a gazdagságot a tőzsde világában, aminek van alapja, hiszen az erőteljes árfolyamelmozdulások számos lehetőséget nyújtanak erre. A megvalósítás módjait illetően az egyéni elképzelések széles tárháza rendelkezésre áll...
Hamarosan indul a TV2 új műsora az Ázsia Expressz, amiben Muri Enikő is szerepelni fog. A közel 2 hónapos utazással csaknem 3 millió forintot kaszálhat az énekesnő. Friss bulvárhírek szerint azért bocsátotta el Muri Enikőt...
A külföldi továbbtanulás töretlen népszerűségnek örvend a magyar fiatalok körében, akik szívesen tanulnak külföldi szaktekintélyektől. A CEU beszántásával ennek lehetősége azonban egyre jobban leszűkülhet. A Pénzcentrum ezért...
Bármerre is járunk a világban, az előadók már jóval a prezentáció előtt szoronganak: félnek attól is, hogy remegőnek tűnik a hangjuk, hogy mi lesz, ha nem tudnak folyamatosan beszélni, hogy nem jut eszükbe a mondanivaló, hogy nem tudják a hallgatóság figyelmét felkelteni. Ezeket a helyzeteket vizsgálta dr. Serényi János. Azt a fontos tanulságot is levonta, hogy egy konferenciára akkor is alaposan…
Áttörést értek el az élő sejtek megfigyelésében a Debreceni Egyetem kutatói. A tudósok egy olyan egyedülálló videómikroszkópos rendszert építettek, melynek használata új távlatokat nyit a rákkutatásban és a farmakológiában is.
Az Egyesült Királyság vallási térképének drámai átváltozására hívja fel a figyelmet a Gatestone Institute egyik cikke. Az intézet adatai szerint 2001 óta több, mint 500 keresztény templomot zártak be, vagy alakítottak át, miközben 423 új mecset épült Londonban.
Szinte mindenki szokott néha beszélgetni a kutyájával vagy a macskájával, hiszen sok helyen igazi családtagként és társként tekintenek rájuk. Ettől pedig senki nem számít őrültnek, maximum akkor, ha választ is remél...
Óriási meglepetésre az olimpia-elenes népszavazási kezdeményezésről elhíresült, friss közéleti-politikai szerveződés, a Momentum Mozgalom egy tagja is ott van a forbes legújabb, a befolyásos magyar nőket felsoroló listáján, mégpedig az első tízben.
Chapeco – Telt ház előtt, érzelemdús meccsen a Chapecoense 2-1-re legyőzte a vendég kolumbiai Atlético Nacionalt a dél-amerikai Szuperkupa-párharc első mérkőzésén, melyen a brazil együttest ért decemberi repülőgép-szerencsétlenség áldozataira is emlékeztek.
Még a hagyományos jóléti rendszereket felvonultató országok is amellett érvelnek, hogy a segély börtön, amely magához láncolja az embereket és nem engedi abból kitörni őket, ezért fontos, hogy olyan ösztönzők épüljenek be a szociális ellátásokba, a pénzbeli támogatásokba, amelyek arra késztetik az embereket, hogy megérje dolgozni - mondta az MTI-ne
A Richter részvényei tegnap történelmi csúcsra emelkedtek és ma folytatják az emelkedést. Technikai elemzés segítségével néztük meg, hogy meddig mehet még az árfolyam. A keddi kereskedésben a részvény nagy forgalommal törte át...
Az író-humorista gyakorlatilag az egész felvétel alatt őrmesteri szigorral próbálta kordában tartani kislányát, de nem járt sikerrel. Gvendolin ellopta előle a show-t.
Eladhatja a Mátrai Erőmű Zrt.-ben lévő részesedését a két német energiaipari résztulajdonos, amennyiben az egyelőre nem ismert lehetséges vásárlók megfelelő vételi ajánlatot nyújtanak be két hónap múlva – értesült a Magyar Idők. Magyarország második legjelentősebb villamosenergia-termelője a lignit tüzelése mellett a napenergia hasznosításával is g