Rex Tillerson amerikai külügyminiszter április 11-12-én Moszkvába látogat, hogy tárgyalásokat folytasson orosz hivatali partnerével, Szergej Lavrovval - erősítette meg hivatalosan szerdán az orosz külügyminisztérium.
A görög bíróság szerdán egészségi állapota miatt szabadlábra helyezte a 78 éves Akisz Cohacopulosz volt görög védelmi minisztert, akit 2013-ban ítéltek nyolc év letöltendő szabadságvesztésre adócsalás miatt.
- Herczeg Zoltán divattervező teljesen kiakadt amikor meszavazták a CEU- t hátrányosan érintő törvénymódosítást. Véleményének - egykori corvinusos diákként - közösségi oldalán adott hangot.
A nemzetközi közösség felelőssége globális megoldást találni a szíriai-iraki helyzetre, a térségbeli konfliktus ugyanis az egész világra komoly veszélyt jelent – hangsúlyozta Mikola István külügyi államtitkár szerdán Brüsszelben, a kétnapos Szíria-konferencia zárónapján.
Sok embernek sajnos nem lehet saját kertje. De egy ház erkélyén vagy egy sorház teraszán is lehet mini édenkertet kialakítani, ahová szívesen kiülünk pihenni egy-egy fárasztó nap után.
Új kiállítási anyaggal, rengeteg külföldi gyűjtő részvételével kerül megrendezésre most hétvégén az Oldtimer Show. Szokott helyen, a Vasúttörténeti Parkban.
Népszavazást kezdeményezne a CEU-t ellehetetlenítő törvénymódosításról a Momentum Mozgalom - jelentették be ma a Corvinuson tartott előadáson, amit a Hallgatói Kezdeményezést Hálózata szervezett. De nem ez az egyetlen javaslatuk...
A Wizz Air, Közép- és Kelet-Európa legnagyobb diszkont légitársasága a mai nappal öt új útvonalat indít összekötve Budapestet öt nyugat-balkáni fővárossal: Szkopjével Macedóniában, Podgoricával Montenegróban, Tiranával Albániában, Pristinával Koszovóban és Szarajevóval Bosznia-Hercegovinában. A járatokat a Wizz Air a Nemzeti Fejlesztési Minisztériu
Nagyon erős foglalkoztatási adat érkezett az USA-ból, ami után fél százalékos pluszban vannak az amerikai tőzsdeindexek. Európában inkább vegyes a kép, főleg a német papírok süllyedtek. A BUX szépen teljesített, főleg az OTP miatt, a Richter pedig csúcsokat döntöget. A forint viszont gyengült, ismét 310 felett van az euró.
Népszavazást kezdeményezne a CEU-t ellehetetlenítő törvénymódosításról a Momentum Mozgalom - jelentették be ma a Corvinuson tartott előadáson, amit a Hallgatói Kezdeményezések Hálózata szervezett. De nem ez az egyetlen javaslatuk...
A Momentum népszavazást kezdeményez a CEU megmentéséért, valamint arról, hogy ne lehessen miniszterelnöknek javasolni azt a személyt, akit korábban az Országgyűlés legalább két alkalommal miniszterelnöknek megválasztott - derül ki a szerkesztőségünkhöz eljuttatott közleményükből.
Magyarország jövőjéről a magyaroknak kell dönteniük és visszautasítják, hogy politikusok Brüsszelből és Strasbourgból akarják megmondani, mit tegyenek a magyar emberek - közölte a Fidesz-KDNP.
A Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) mintegy 3300 panaszügyet zárt le tavaly, 120 millió forint fogyasztóvédelmi bírságot szabott ki, valamint határozatai alapján több mint 260 millió forint kötbért fizettek ki a felhasználóknak a szolgáltatók – tájékoztatta Scherer Zsolt, a MEKH szóvivője az MTI-t szerdán.
Moszkva - Változtattak az eredeti terven az oroszok - mégsem építenének nemzetközi űrállomást, inkább saját központot szeretnének Kína közreműködésével.
— Ha a kedden villámgyorsan elfogadott lex CEU-t Áder János köztársasági elnök aláírja, akkor a térség legjobb egyeteme bezárhatja kapuit Magyarországon. Megnézzük, mit jelenthet mindez.
A húsipar szereplői azt ajánlják mindenkinek, hogy csak ellenőrzött terméket vegyen, lehetőleg magyar gyártótól. Az élelmiszer-biztonsági ellenőrök szokás szerint kiemelt vizsgálják ebben az évben is a húsvéti termékeket, egészen az ünnepig.
A harmadosztályú Budafok nagy bravúrt végrehajtva bejutott a labdarúgó Magyar Kupa elődöntőjébe, mivel az első meccsen elszenvedett 2-1-es hazai vereségét követően a szerdai visszavágón 2-0-ra nyert az NB II-es Sopron vendégeként. Magyar Kupa, negyeddöntő, visszavágók: Swietelsky-Sopron (II)-Budafok (III) 0-2 (0-2) Továbbjutott: a Budafok, 3-2-es
A Katama Hotelben 287 dollárért adnak egy lakosztályt éjszakánként, így a címben leírt vágyra kevés az esély. Álmodozni azért szabad – és most ezt is tesszük egy vágykeltő képgalériával.
Április elsején megörülhettek az autósok hazánkban, hiszen a jövedéki adó változása révén 12 forinttal csökkent a gázolaj, 6 forinttal pedig a benzin kiskereskedelmi ára. Azonban az öröm nagyjából mostanáig tartott, ugyanis már ma is emelkedtek az üzemanyagárak (benzin +5 forint/liter, gázolaj +4 forint/liter mától), péntektől pedig ismét hasonló emelésre számíthatunk.
A Ferencváros nyerte a férfi vízilabda Eurokupát: a zöld-fehérek a finálé szerdai visszavágójának hatgólos előnnyel vágtak neki a Nagyvárad ellen, így a 7-7-es döntetlennel is magabiztosan hódították el a serleget.
A környezetvédelmi és a telephelyengedély birtokában a műszaki tervek elkészítésével folytatódhat a paksi beruházás, az első blokk leghamarabb 2025-ben állhat üzembe - mondta Aszódi Attila, a paksi atomerőmű teljesítményének fenntartásáért...
- Fekete-Győr András, a Momentum elnöke beszéldet mondott a Corvinus Egyetemen a Momentum – Fiatalok a közéletben címmel rendezett beszélgetés alkalmával.
A környezetvédelmi és a telephelyengedély birtokában a műszaki tervek elkészítésével folytatódhat a paksi beruházás, az első blokk leghamarabb 2025-ben állhat üzembe - mondta Aszódi Attila, a paksi atomerőmű teljesítményének fenntartásáért felelős kormánybiztos az Inforádió Aréna című műsorában szerdán.
Csaknem 15 százalékkal bővült a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér utasforgalma az első negyedévben az előző év azonos időszakához viszonyítva - derül ki az anna.aero szaklap adatbázisából. A budapesti repülőtér a friss adatok...