A nemzeti felsőoktatásról szóló törvénymódosítás alkotmányellenessége mellett érvelő memorandumot küld Magyarország köztársasági elnökének a CEU. A Közép-európai Egyetem (CEU) a mai napon a nemzeti felsőoktatásról szóló...
20 pontos szakpolitikai anyagot állított össze a Karátson Gábor Kör, amelyhez várja a szakmai és politikai partnereket. Reményeik szerint még nem késő helyreállítani a szakértői tekintélyt az oktatásban.
A magyar kormány sajnálattal látja, hogy Soros György hazugságai a német kormányt is meg tudják téveszteni - közölte Kovács Zoltán kormányszóvivő szerdán az MTI-vel, arra reagálva, hogy Ulrike Demmer német helyettes kormányszóvivő aggodalmát fogalmazta meg a magyar felsőoktatási törvény gyorsított eljárásban elfogadott módosítása miatt
Barack Obama volt amerikai elnök egykori nemzetbiztonsági tanácsadója kedden lehetségesnek nevezte, hogy mások lehallgatása keretében véletlenül lehallgatták Donald Trumpot és munkatársait, de tagadta, hogy ő szivárogtatta ki Trump egyes volt munkatársainak orosz kapcsolatait.
Március végéig teljesítette az Emberi Erőforrások Minisztériuma (EMMI) azt a kormányzati feladatot, hogy a 7 évre szóló EFOP-keret 100%-át lekösse pályázatok meghirdetésével, sőt 102%-on állt, de a következő hónapokban még összesen...
New York - A divatcégek szeretik feszegetni a határokat, főleg ha meztelenségről és szexi pózokról van szó, gondoljuk csak a Calvin Klein kampányokra vagy Terry Richardson munkáira. Az Eckhaus Latta nevű márka most minden eddigi korlátot átszakítva, valódi szeretkezéssel próbálja eladni a ruháit.
A menekült- és migránsáramlatok kezeléséről szóló jelentés tegnapi plenáris vitáján Hölvényi György kereszténydemokrata EP-képviselő elmondta: az elmúlt években számos alkalommal látogatott a Közel-Kelet konfliktusok sújtotta országaiba, ahonnan ma is tömegek indulnak Európa felé
Az Európai Parlament tegnap este tartotta meg a menekült- és migránsáramlatok kérdéséről, az Európai Külügyi Szolgálat ebben játszott szerepéről szóló jelentés vitáját, melynek raportőrei Elena Valenciano szocialista és Agustín Díaz de Mera néppárti spanyol képviselők
Míg a gazdaság helyzetét pozitívan ítélik meg a magyarországi cégvezetők, a korrupciós helyzettel kapcsolatban romlott a véleményük – derült ki az EY legfrissebb felméréséből
A Tesla történelmet írt kedden, a cég részvényiért több mint 300 dollárt kértek az amerikai piacok zárásakor, amelyre korábban még sosem volt példa. Az elmúlt évek eszeveszett árfolyam emelkedésének köszönhetően ráadásul az amerikai...
Egyre kisebb valószínűséget adnak a Citi elemzői annak, hogy jön egy gazdasági összeomlás idén, sőt arra számítanak, hogy további emelkedés lehet a részvénypiacokon. Globálisan 5 százalékos emelkedést várnak a stratégák 2017...
A német kormány szerdai ülésén elfogadta és a törvényhozás elé terjesztette a házasságkötést a 18 éven aluliaknak megtiltó javaslatát, az új szabály bevezetését az indokolja, hogy a menekülthullámmal megemelkedett a házasságban élő fiatalkorúak és gyermekek száma.
Ausztria nem csökkenti a külföldiek családi támogatását - közölte a Der Standard című osztrák lap szerdán Reinhold Mitterlehner alkancellár, a kisebbik kormánykoalíciós párt, az Osztrák Néppárt (ÖVP) elnökének bejelentésére hivatkozva
Az újonnan piacra dobott modelleknek köszönhetően 2016-ban 33 százalékkal nőtt az eladások száma az Egyesült Államokban. A növekedésnek ezzel közel sincs még vége.
„Nem kell kertelni, nem kell bújkálni, ki kell mondani, ebben a formában nem szeretnénk, ha működne a Central European University” – mondta Balog Zoltán a közrádióban. Kósa Lajos a lex CEU megszavazása után az atv.hu kérdése kapcsán arra utalt: az egyetem fennmaradására az lehetne például a megoldás, ha társulna egy amerikai egyetemmel, és létrejön
Sydney vonzáskörzetében húzták fel ezt a betondomináns lakot, melyben nem akarták elrejteni a falak nyersességét, sőt; ez adja meg a ház igazi karakterét.
Moszkva - Változtattak az eredeti terven az oroszok - mégsem építenének nemzetközi űrállomást, inkább saját központot szeretnének Kína közreműködésével.
Jelentősen élénkült a globális vállalati kötvénykibocsátás az idei első negyedévben, a kínai kötvénypiaci aktivitás meredek visszaesése ellenére is - áll a Moody's negyedéves összesítésében. A nemzetközi hitelminősítő...
Hiteles, új, igazságosságra épülő baloldali programmal leváltható az Orbán-kormány - hangoztatta Botka László, az MSZP miniszterelnök-jelöltje szerdán Budapesten
Újabb kiírás jelenik meg az Otthon melege programban, augusztus 7-től ismét lehet pályázni mosógép vagy hűtőszekrény cseréjére - jelentette be Szabó Zsolt, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) fejlesztés- és klímapolitikáért...