2017 februárjában nem nőtt a bolti kiskereskedelem, a januári közel 5 százalékos nekibuzdulás után. A húsvéti ünnepi bevásárlás azért ad majd lendületet. A bolti kiskereskedelem mindig is hullámzik év közben, ez természetes....
A kolozsvári önkormányzati testület keddi ülésén beiktatták alpolgármesteri tisztségbe a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) jelöltjét, Oláh Emesét
"Az Egyesült Államok a továbbiakban is szót fog emelni a CEU függetlenségéért és háborítatlan magyarországi működéséért.” Ezt reagálta az USA budapesti ideiglenes ügyvivője az ATV Híradónak annak kapcsán, hogy az Országgyűlés ma elfogadta a felsőoktatási törvény módosítását.
Európa nem hallgathat, amikor a civil társadalom, illetve maga a tudomány elől veszik el a levegőt, ahogy az történik éppen Budapesten a Közép-európai Egyetemmel (CEU) - jelentette ki Frank-Walter Steinmeier német államfő az Európai Parlament...
Európa nem hallgathat, amikor a civil társadalom, illetve maga a tudomány elől veszik el a levegőt, ahogy az történik éppen Budapesten a Közép-európai Egyetemmel (CEU) - jelentette ki Frank-Walter Steinmeier német államfő az Európai Parlament (EP) keddi plenáris ülésén.
„Aljas, pitiáner támadás”, „alaptörvény-ellenes”, "állami beavatkozás”, „a tudomány elől veszik el a levegőt” – csak néhány példa az éles reakciók közül, amelyeket a felsőoktatási törvény módosításának elfogadása váltott ki itthon és külföldön.
Mivel Lengyelország az EU-támogatások legnagyobb felvevője és a brit munkaerőpiac messze legnagyobb ellátója, nem vitás, hogy a brit EU-kilépés erre az országra lehet a legnagyobb hatással. Ha a jelenlegi, bezárkózó kormány emellett a többsebességes Európa szélére viszi az országot, ahogy tervezi, akkor vége a sokéves fejlődésnek, ami a rendszervál
Az Egyesült Államok a továbbiakban is szót fog emelni a Közép-Európai Egyetem (CEU) függetlenségéért és háborítatlan magyarországi működéséért - közölte az amerikai nagykövetség kedden az MTI-vel
Megkezdődött Győrben a Felsőoktatási és Ipari Együttműködések Központjának (FIEK) építése, amelyre a Széchenyi István Egyetem 6,4 milliárd forintot nyert a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivataltól.
A világ egyik legjobb vasútijármű-ipari cégénél sajátíthatják el a szakmai fogásokat a tanulók a Knorr-Bremse tanműhelyében – mondta el a létesítmény avatásán Palkovics László felsőoktatásért felelős államtitkár, aki korábban éppen a német fékgyártó egyik vezetője volt.
Kedden tárgyalja a parlament azt a törvényjavaslatot, amely bezárhatja a kiskapukat a multik adóelkerülési gyakorlata előtt – közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) az MTI-vel.
A budapesti Amerikai Nagykövetség ideiglenes ügyvivője, David Kostelancik nyilatkozatban reagált a CEU működését ellehetetlenítő törvénymódosítás elfogadására kedd délután. Az Egyesült Államok csalódással értesült róla, hogy...
Tanácstalanul áll a tükör előtt, és nem tudja eldönteni, hogy melyik szakállforma lenne a legelőnyösebb? Anu Cherucheril stylist szerint a jó szakállválasztás a legegyszerűbb módja annak, hogy egy férfi az előnyös arcvonásait hangsúlyozza ki. S hogy mindezt miként? Összeállításunkban ehhez adunk néhány ötletet.
Nem kell fodrászhoz menni, ha sötétszőke vagy barna hajunknak mélyebb tónust szeretnénk adni. Erre a célra kiválóan megfelel a fekete tea is, és nem bonyolult a módszer sem.
A magyar felsőoktatás védelmével indokolta a felsőoktatási törvény külföldi egyetemeket érintő módosítását Kósa Lajos, a Fidesz frakcióvezetője a parlamenti szavazás után tartott keddi budapesti sajtótájékoztatóján
A Central European University (CEU) a kedden elfogadott felsőoktatási törvénymódosítás alkotmányos felülvizsgálatára kéri Áder János köztársasági elnököt - közölte a CEU vezetője, akit az intézmény budapesti sajtótájékoztatóján...
A Central European University (CEU) a kedden elfogadott felsőoktatási törvénymódosítás alkotmányos felülvizsgálatára kéri Áder János köztársasági elnököt - közölte a CEU elnök-rektora, akit az intézmény budapesti sajtótájékoztatóján online kapcsoltak Washingtonból
A Freedom House egy Soros György által finanszírozott szervezet. A magyar kormányt nem lepte meg, hogy a Soros által támogatott intézmény Magyarországot támadja - reagált a Kormányszóvivői Iroda a szervezet kedden nyilvánosságra hozott jelentésére
Az aukción elkelt gyémántok és ékszerek esetében rekordot jelentő 71,2 millió dollárért (20,7 milliárd forint) cserélt gazdát a legendás Pink Star gyémánt a Sotheby's aukciósház keddi hongkongi árverésén.
Az Egyesült Államok a továbbiakban is szót fog emelni a Közép-Európai Egyetem (CEU) függetlenségéért és háborítatlan magyarországi működéséért - közölte az amerikai nagykövetség kedden az MTI-vel.
A jövőben szigorúbban ellenőrzik az Egyesült Államokban az úgynevezett vízumlottó révén elnyert tartózkodási engedéllyel rendelkező külföldi munkavállalókat fogadó cégeket - jelentette be hétfőn az amerikai belbiztonsági minisztérium.