Meghiúsulni látszanak azon tervek, melyek szerint éjszakai versennyé válna az F1-es Orosz Nagydíj – ennek lehetőségét a miniszterelnök-helyettes zárta ki. Tovább »
Automatikus részletfizetés lehetséges a magánszemélyeknél, ha van fizetendő személyi jövedelemadójuk, de azt nem tudják egy összegben kifizetni - hívta fel a figyelmet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal. Kis Péter András, a hatóság szóvivője az InfoRádiónak azt mondta: az elektronikus felületen is bejelölhető a részletfizetés.
Nagyon rossz fényt vet a magyar viszonyokra, hogy a leggazdagabb magyarok listáját végigtekintve az látszik: alapvetően a kormányhoz közeli emberek tudtak gyarapodni – mondta az ATV Egyenes beszéd című műsorában Bod Péter Ákos.
Kétszáznál is több nő vonult fel Párizs utcáin, hogy felhívják a figyelmet arra, milyen veszélyeknek teszik ki magukat a rendőrök, amikor terroristáktól védik az embereket.
Hétfőre újabb tiltakozó menetet hirdetett helyi idő szerint szombaton a "diktatúra" ellen a Nicolás Maduro venezuelai elnök távozását követelő ellenzék.
Hegynek ütközött Kubában szombaton egy katonai repülőgép, a fedélzetén lévő mind a nyolc katona életét vesztette - adta hírül az ACN kubai hírügynökség.
A húsvéti rekord után sem lankad a magyarok utazási kedve, egy átlagos májusi hétvégéhez képest négyszer többen utaznak el a munka ünnepének hosszú hétvégéjén - derült ki a Szallas.hu legfrissebb, MTI-nek küldött elemzéséből. Minden 4. vendég SZÉP-kártyával fedezi kikapcsolódását, a legtöbb vendég Budapestre, Gyulára és Egerbe utazik.
Kőművesből, betonvasszerelőből és szigetelő szakemberből van a legnagyobb hiány a hazai építőiparban. Dolgos kezekre pedig szükség volna, az építőanyag-ipari szövetség ugyanis a piac és a beruházói igények folyamatos növekedését tapasztalja: fogy a tégla, a vakolóanyag, s az ablakgyártók is teljes kapacitással dolgoznak.
Növelték előnyüket a konzervatív uniópártok Németországban a koalíciós partner szociáldemokratákkal szemben - derül ki abból a felmérésből, melynek eredményét vasárnap ismertette a Bild am Sonntag című lap.
Elgázolt egy gyalogost szombatról vasárnapra virradó éjjel egy személygépkocsi az 51101-es számú Csepeli út 4-és kilométerszelvényében, Szigetszentmiklós területén.
Orbán Viktor Brüsszelben megvédte a magyar álláspontot, a kormány a bevándorlás kérdésében nem kíván engedni – mondta a Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszter.
Vasárnap kora reggel az Együtt politikusai tiltakozásként "Tarlóssáv" feliratot festettek a felmart "BUSZ" feliratok helyére Budapesten, a Komjádi uszoda előtt.
Összesen 1628 embert vettek őrizetbe Törökországban egy kiterjedt, országos szintű biztonsági művelet keretében - jelentették be szombaton a török biztonsági szolgálatok, a kormány hivatalos közlönye pedig arról számolt be, hogy újabb több mint 3900 közalkalmazottat bocsátottak el állásából.
Négy férfit hallgattak ki gyanúsítottként a miskolci rendőrök, akik eltulajdonítottak 80 méter „optikai kábelt” ezzel 42 településen, közel 5000 háztartásban megszüntetve a telefon, az internet és a televízió szolgáltatást.
Péntek este megjelent a Magyar Közlönyben egy közterületi reklámfelületekkel foglalkozó kormányrendelet, amely kijelöli a tavaly elfogadott településkép védelmi törvény reklámokkal kapcsolatos végrehajtásának menetét - szúrta ki az Index.
Ferenc pápa szerint harmadik országnak kellene közvetítenie Észak-Korea és az Egyesült Államok között. A katolikus egyházfő Norvégiát emelte ki lehetséges békítőként.
Aktív éveinek nagyjából egynegyedét tölti az irodában egy átlagos munkavállaló, így az irodai környezet jellege, hangulata, minősége legalább annyira fontos, mint az otthoni környezet. A kollégákkal való kapcsolaton és az iroda belső...
A hazai utazási szolgáltatók piacán egyedülálló vállalkozás a vásárlók által egyszerűen összeállítható és testreszabott utak azonnali online foglalását teszi lehetővé.
Anthony Joshua látványos mérkőzésen, a 11. menetben technikai KO-val győzött Volodimir Klicsko ellen, így megvédte a Nemzetközi Bokszföderáció (IBF) nehézsúlyú világbajnoki címét, illetve megszerezte a Boksz Világszövetség (WBA) és a Nemzetközi Bokszszervezet (IBO) vb-öveit.