2017. április 3. hétfő

ápr. 3
21:45
Lázár: Elképzelhetetlen, hogy nem volt kapcsolat Botkáék és a Szeviép között (hirado.hu)
A miniszter kijelentette: gyakorló polgármesterként elképzelhetetlennek tartja, hogy az elmúlt tizenöt évben Szeged legnagyobb adófizetőinek egyikével a szegedi önkormányzatnak ne lett volna semmiféle kapcsolata.
ápr. 3
21:47
Kötelező cafeteriát adni a közalkalmazottaknak? (HR Portál)
Vidéken dolgozom óvodapedagógusként. 2017 tavaszától a polgármesternő döntése alapján ezután nem kapunk étkezési utalványt. A hivatalban mennek a rendszeres közös ebédek, a repi étkezések, ilyen- lyan vendégségek, vezetők vacsorája stb. Tudjuk, mert az óvoda konyháján készítik a menüt. Sejtjük, de nem bizonyított, hogy a hivatalban dolgozók továbbra is kapják a cafeteriát, de ez csak találgatás.…
ápr. 3
21:51
Holnap eldőlhet a CEU sorsa - Szigorítottak a tervezeten (Alternatív Energia)
A kormányfő azt ígéri, tárgyalni fognak az USA-val - Az ellenzék bojkottot hirdetett a szavazásra.
ápr. 3
21:51
Erdogan újabb hadműveleteket indít a terrorszervezetek ellen (ATV)
Törökország Eufráteszi Pajzs fedőnevű szíriai hadműveletének befejezését követően, Recep Tayyip Erdogan elnök hétfőn újabb offenzívákat jelentett be terrorszervezetek ellen.
ápr. 3
21:51
A környező települések is részesülhetnek Paks 2-ből (hirado.hu)
A paksi beruházás előnyös hatásaiból a környező települések is részesülnek – jelentette ki Lázár János, Miniszterelnökséget vezető miniszter a parlament hétfői, plenáris ülésén.
ápr. 3
21:53
Terror Szentpéterváron - 14-en meghaltak, 50-en megsérültek (videók) (Alternatív Energia)
A KKM nem tud magyar sérültről - Közzétették a feltételezett elkövető fotóját.
ápr. 3
21:55
Trump: szörnyűséges dolog történt (Alternatív Energia)
Az elnök a továbbiakban nem kívánta kívánta kommentálni a robbantást.
ápr. 3
22:03
Magára tetováltatta édesapja képét Prince Jackson (Blikk)
Prince(20), Michael Jackson fia, mostantól apja képét viseli magán.
ápr. 3
22:03
Egyre kevesebb az esély, hogy megtalálják az óceánon eltűnt hajó legénységét (Blikk)
Egyre kevesebb az esély, hogy megtalálják az Atlanti-óceánon eltűnt hatalmas dél-koreai hajó legénységét. Eddig csak két matrózt mentettek meg, ők számoltak be a fedélzeten történt utolsó, szörnyű percekről.
ápr. 3
22:03
Különleges betegségben szenved ez a nő: olyan, mintha székletével lenne terhes (Blikk)
Anglia - Hatalmasra dagadt a hasa annak a nőnek, aki képtelen megszabadulni a székletétől.
ápr. 3
22:06
Mire jó az élelmiszerbiztonság? (ProfitLine)
Az élelmezésbiztonságnak a világ minden országában kiemelt stratégiai szerepe van, a globális élelmiszertermelés komoly kihívások előtt áll, annak érdekében, hogy a kihívásokra adekvát szakpolitikai válaszok születhessenek, nemzetközileg is összehasonlítható, elemezhető adatok szükségesek - mondta Madarász István, a Földművelésügyi Minisztérium (FM
ápr. 3
22:06
A világ legnagyobb televíziós vásárán a Virtuózok (hirado.hu)
Öt év alatt legalább tíz országban jelenjen a Virtuózokhoz hasonló tehetségkutató - ez a célja annak a cégnek, amelyik a műsor nemzetközi értékesítésével foglalkozik.
ápr. 3
22:09
"Orbán fenyegetést jelent a liberális demokráciára" (Alternatív Energia)
Az EP liberális frakciója elítélte az akadémiai szabadság elleni lépéseket.
ápr. 3
22:09
Mínuszos zárás az amerikai tőzsdén (Portfolio)
Rossz hangulatban indult a negyedév az amerikai tőzsdéken, mínuszba fordultak az irányadó indexek, pedig a Nasdaq a kereskedés elején még új történelmi csúcsot is felállított. A nap vége felé egyre feljebb kapaszkodtak az indexek, de...
ápr. 3
22:11
Zivatarok, erős szél váltja a nyári napsütést (Alternatív Energia)
Napközben 18-23 fok lesz - hidegfronti hatás várható.
ápr. 3
22:15
A rektorhelyettes szerint már teljesen világos, hogy a kormány meg akarja szüntetni a CEU-t (444.hu)
Enyedi Zsolt élő adásban tudta meg, hogy tovább szigorítják a törvényt, és direkt lehetetlen feltételt szabnak.
ápr. 3
22:18
Dolgozhatok 8 órában rehabilitációs ellátás mellett? (HR Portál)
Válaszát szeretném kérni, abban 85% egészségkárosodásom van, rehabilitációs járadékban részesülök, vállalhatok-e munkát 8 órás munkaidőben.
ápr. 3
22:20
Lehetek álláskereső rehabilitációs ellátás mellett? (HR Portál)
Azt szeretném kérdezni, hogy lehetek-e tartósan álláskereső rehabilitációs ellátás juttatása mellett? A rehabilitációs ellátásomat meg szeretném tartani, az álláskeresési járadék nem kellene.
ápr. 3
22:22
Mire számíthatok, ha beadom a felülvizsgálati kérelmet? (HR Portál)
2002-ben rokkantnyugdíjas voltam, ami 67%-os egészségromlást jelentett, de visszavették az 59. évem betöltése után rehabilitációs ellátásra. Többször szerettem volna a rosszabbodást beadni, de a körzeti orvosom állandóan lebeszélt. Jelenleg az állapotom olyan, hogy az ízületeim, térdeim tönkrementek, műtétek tömkelegén mentem keresztül. Dolgozni nem tudok, menni szinte már alig tudok, 2002 óta nem…
ápr. 3
22:24
Ki kap majd özvegyi nyugdíjat, ha még házasok vagyunk, de már nem velem él a férjem? (HR Portál)
A következő kérdésem lenne. 67 éves leszek júniusban, férjem 68 éves. 48 éve vagyunk házasok, de férjem 6. éve elköltözött egy fiatalabb hölgyhöz. Nem váltunk el, szinte napi kapcsolatban vagyunk. Nem kívánom a halálát. Azt szeretném tudni, ha esetleg ez bekövetkezik, ki jogosult az özvegyi nyugdíjra?
ápr. 3
22:26
Öregségi nyugdíj és nők 40 - mi a különbség? (HR Portál)
2017 augusztusában lesz meg a teljes 40 év közalkalmazotti jogviszony, ebből 38 év ugyanazon a munkahelyen. Ha a hölgy a 40 évre vonatkozóan kéri a nyugdíjazását, jár-e a 8 hónapnyi felmentési idő, vagy csak a 60 napnyi illetve a kérdés még az, hogy ha kivárja azt, hogy az öregségi nyugdíjkorhatárt elérve (2019. márciusában esedékes) kérje a felmentését, akkor jár-e szintén a 8 hónapnyi felmentési…
ápr. 3
22:27
Hiller István: az egész országnak káros a lex CEU (Kripto Akadémia)
"Az, hogy más város szívesen látná is az egyetemet, mutatja, hogy a CEU mekkora érték."
ápr. 3
22:27
A demokraták hátráltatják az új konzervatív főbíró kinevezését (hirado.hu)
Az amerikai szenátus igazságügyi bizottsága hétfőn megszavazta, de a végső szenátusi voksoláskor a demokraták hátráltatni kívánják Neil Gorsuch, konzervatív főbíró kinevezését.
ápr. 3
22:28
Alanyi jogon jár-e közgyógy ellátás? (HR Portál)
Ha jelenleg a komplex minősítésem meghaladja a 30%-ot c2 kategóriában,viszont 2011 december 31.-én II csoportú 80%-os rokkant voltam jár - e nekem alanyi jogon közgyógy ellátás? Sehol nem kapok erre egyértelmű választ és a leírtak sem egyértelműek. Közgyógyellátási kérelmem elutasította az illetékes Járási hivatal, viszont a Nyugdíjfolyósítótól évek óta kapom az ellátottak utazási kedvezményét,…
ápr. 3
22:29
V4 Híradó: Munkanélküliségben elsők a csehek (hirado.hu)
Naprakész, tematikus hírek a V4 országaiból.
ápr. 3
22:30
Őrizetbe vették az F1-es pilóta apját (Sport365)
Jos Verstappen egy szórakozóhelyen verekedett.
ápr. 3
22:32
Kézilabda: a Fradi-drukkereknek újabb okuk van az ünneplésre (Sport365)
A fővárosiak a következő szezont az élvonalban kezdhetik meg.
ápr. 3
22:39
Néni, aki cicáknak szentelte az életét és a házát (Blikk)
Egy cseh nő macskáinak szentelte életét. Ivananak egy férfi öltözéket árusító boltja van Prága kellős közepén.
ápr. 3
22:39
Szavazzon: Ön szerint az államnak bele kellene szólnia az egyetemek működésébe? (Blikk)
Magyarország - Ön szerint az államnak bele kellene szólni az egyetemek működésébe?
ápr. 3
22:39
A török kormány előre tudhatott a tavalyi puccskísérletről (Blikk)
A török vezetés tudott a tavaly július 15-ei puccskísérlet előkészületeiről és így az incidens "ellenőrzött" keretek közt zajlott le - nyilatkozta Kemal Kilicdaroglu, a török kemalista ellenzéki Köztársasági Néppárt (CHP) elnöke hétfőn Isztambulban a sajtó helyi képviselőinek.
ápr. 3
22:39
Tegnap és ma is megdőlt az országos és a fővárosi melegrekord (Háziállat)
Békéssámsont és Edelényt illeti a gratuláció.
ápr. 3
22:45
A Tesla lett a második legnagyobb amerikai autógyártó (Portfolio)
A Tesla új negyedéves értékesítési rekordja hallatán szárnyalni kezdett a részvények árfolyama, ami úgy tűnik, hogy elegendő lesz arra, hogy a Tesla legyen a második legnagyobb amerikai autógyártó. Piaci kapitalizáció alapján legalábbis....
ápr. 3
23:12
Már 14 halottja van a szentpétervári merényletnek (444.hu)
Az is lehet, hogy az elkövetők egyike öngyilkos merénylő volt.
ápr. 3
23:24
Mégsem kell megijednünk, hogy a Madarak c. filmben élünk? (ProfitLine)
dafigyeléssel kezelhető a költési időszakban a saját tükörképük látványa miatt ablakokra, autókra támadó madarak problémája a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) szerint.
ápr. 3
23:33
Interfax: a hatóságok által vizsgált egyik verzió szerint öngyilkos merénylő robbantott (USAracing)
A szentpétervári metróban hétfőn történt robbantást előzetes adatok szerint öngyilkos merénylő követte el – jelentette az Interfax orosz hírügynökség a rendvédelmi szervek egyik meg nem nevezett tisztségviselőjére hivatkozva.
ápr. 3
23:48
Egyre több a dolgos kezek száma az EU-ban (ProfitLine)
Közel nyolc éves mélypontra csökkent februárban a munkanélküliségi ráta az euróövezetben az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat hétfőn közzétett kimutatása szerint.
ápr. 3
23:54
Egy török ellenzéki vezető szerint Erdoganék előre tudtak a puccskísérletről, így az „ellenőrzött” keretek között zajlott le (444.hu)
Erdogan hazugságnak nevezte Kemal Kilicdaroglu, az ellenzéki Köztársasági Néppárt elnökének szavait.

Keresés