2017. április 28. péntek

ápr. 28
21:30
A nagyok közül is kilencen jutottak a Virtuózok elődöntőjébe (hirado.hu)
Az idei elődöntőkben először fordult elő, hogy nem minden zsűritag adta át az azonnali továbbjutást jelentő hegedűszobrot.
ápr. 28
21:30
Bódog Tamás: „Reméljük sikerül, amit elterveztünk” (m4sport.hu)
A 29. forduló egyik legérdekesebb találkozójának ígérkezik a Diósgyőr - Vasas összecsapás.
ápr. 28
21:32
Nadal még mindig nagyon érzi a barcelonai salakot (m4sport.hu)
A spanyol játékosnak ezi az egyik kedvenc tornája.
ápr. 28
21:36
Az Appeninn részvényenként 7 forint osztalékot fizet (ProfitLine)
Az ingatlanbefektetéseket kezelő Appeninn Nyrt. pénteken megtartott közgyűlése jóváhagyta az igazgatótanács által javasolt, részvényenként 7 forintos osztalékot, amely a részvények csütörtöki záróára alapján 3,2 százalékos osztalékhozamnak felel meg - közölte a társaság. A 2009-ben alapított vállalat most fizet először osztalékot.
ápr. 28
21:36
Trump egyetlen tollvonással végzetes csapást mért a környezetvédelemre (Portfolio)
Donald Trump ma alárt egy elnöki rendeletet, amelynek célja, hogy előre mozdítsa az amerikai partmenti olaj- és gázkitermelést. A rendelet lehetővé teszi, hogy olyan helyeken is kutatásokat végezzenek nyersanyagok után, ahol az Obama-kormány...
ápr. 28
21:36
Az építőanyagok drágulására számítanak a szakmai egyesületek (ATV)
Az építőanyagok és építési termékek drágulására, a kereslet növekedésére és az építőipar 10-12 százalékos idei bővülésére számít az építőanyag-ipar érdekképviseleteit tömörítő Magyar Építőanyag és Építési Termék Szövetség (MÉASZ). Megjegyzik azonban azt is, hogy több ezer munkavállaló hiányzik az ágazatból.
ápr. 28
21:36
Hoppá, hazajött Németországból Szalai Ádám! (Ripost)
A testvéreivel együtt ünnepelte a nagymamája születésnapját a magyar válogatott csatár. Vasárnap már számít rá a csapata.
ápr. 28
21:39
Káosz lehet a budapesti utakon - Mutatjuk, merre nem érdemes kocsival menni a hosszú hétvégén (Blikk)
Demonstráció miatt ideiglenes forgalomkorlátozásokra lehet számítani május 1-én a főváros több pontján is. Megmutatjuk, mit kerüljön el az ünnepnapon.
ápr. 28
21:39
Több mázsa csempészáruval buktak le Záhonynál (Adózóna)
Több mint 160 millió forint értékű csempészárut, borostyánkövet és cigarettát találtak a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénzügyőrei egy ukrán rendszámú autóbuszban a záhonyi magyar-ukrán határátkelőhelyen – közölte az adóhatóság Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei adó- és vámigazgatóságának sajtóreferense pénteken az MTI-vel.
ápr. 28
21:39
Bilinccsel várták Botkát (hirado.hu)
A Szeviép-károsultak egy részét képviselő vállalkozó a városi közgyűlésen akarta a polgármester kezére tenni a bilincset, ebben azonban a biztonsági emberek megakadályozták őt.
ápr. 28
21:41
Civileknek adott fogadást Herczegh Anita (hirado.hu)
A rendezvényen olyan szervezetek, egyesületek képviselői vettek részt, akikkel az államfő felesége az elmúlt öt évben együtt dolgozott.
ápr. 28
21:42
Hosszú Katinka és Verrasztó Dávid is nyert a nyitónapon Amiens-ben (Infostart)
Több első helyet is szereztek a magyar úszók pénteken a Golden Tour elnevezésű, 50 méteres medencébe kiírt franciaországi körverseny harmadik, befejező állomásán, Amiens-ben.
ápr. 28
21:42
Fokozták a harci készültséget egyes katonai alakulatoknál Szerbiában (HírTV)
A helyi állami televízióban Aleksandar Vucic miniszterelnök jelentette be, aki egyúttal a megválasztott államfő is.
ápr. 28
21:42
Tinderen keresnek párt az utolsó szélesszájú orrszarvúnak (hirado.hu)
Fellépett a Tinderre a világ utolsó életben maradt északi szélesszájú orrszarvú hímje. A meglepő társkeresés célja 10 millió dollár összegyűjtése, és a faj megmentése.
ápr. 28
21:45
Anyai örömök elé néz Rio kajakos bajnoka (Sport365)
Csipes Tamara olimpiai bajnok kajakos Gyermeket vár
ápr. 28
21:48
Nagyban függ az európai munkaerőtől a brit gazdasági növekedés (hirado.hu)
A brit gazdasági növekedés nagyban függ az európai munkaerőtől, ezért lesz megállapodás Nagy-Britannia és az Európai Unió között a munkavállalás ügyében - mondta Gálik Zoltán, a Budapesti Corvinus Egyetem docense az M1 aktuális csatorna pénteki műsorában.
ápr. 28
21:48
Zöld lámpát kapott a sarkvidéki olaj – és gázkitermelés (USAracing)
Donald Trump elnöki rendeletével megnyílt az út a sarkvidéki területeken lévő olaj- és gázkincs kiaknázása előtt.
ápr. 28
21:51
Halott asszony a lakásban - Őrizetbe vettek egy 65 éves férfit (Kripto Akadémia)
Emberölés gyanúja miatt rendeltek el nyomozást.
ápr. 28
21:53
Változást várnak Orbántól (Kripto Akadémia)
Az Európai Néppártban értékelik a Fidesz-kormány legfrissebb, nemzetközi ellenállást kiváltó döntéseit.
ápr. 28
21:54
Zsiday Viktor Plotinus-részvényeket vásárolt (Portfolio)
30000 darab Plotinus-részvényt vásárolt a Zsiday Viktor 100%-os tulajdonában álló Tündérszikla Zrt. tegnap - olvasható a BÉT-en megjelent közleményben. Ezzel a tranzakcióval átlépte a szavazati jogot biztosító részvények 5%-os küszöbértékét....
ápr. 28
21:54
Felszólították Szomáliát, hogy függesszék fel két kiskorú kivégzését (ATV)
Az Amnesty International (AI) pénteken felszólította a félautonóm észak-szomáliai Puntföld régiójának hatóságait, hogy azonnal függesszék fel annak a két kiskorú kivégzésének a végrehajtását, akiket terrortámadásban való részvétel vádjával ítélt halálra egy katonai bíróság.
ápr. 28
21:57
A világon először kap teljes alakos szobrot Bud Spencer Kazincbarcikán (Blikk)
Kazincbarcika – A világon első, egész alakos köztéri szobrot kap Bud Spencer (†86).
ápr. 28
21:57
Több mint félmillióan küldték vissza a konzultációs kérdőívet (hirado.hu)
A legtöbben postán adták fel.
ápr. 28
21:59
Vizsgálat indult: ismét képet posztolt a rácsok mögül egy szombathelyi rab (Blikk)
Ismét botrányba keveredett a szombathelyi börtön, ugyanis újabb szelfiket posztolt közösségi oldalára az egyik rab. Viszgálat indult az ügyben.
ápr. 28
22:00
Az üldözött keresztényeket segíti a kormány (Infostart)
A kormány 1,2 milliárd forintot csoportosított át üldözött keresztények segítésére.
ápr. 28
22:06
Egyre több bortermelő készít minőségi pezsgőt (ProfitLine)
Egyre több bortermelő készít minőségi pezsgőt a jogszabályi környezet változásának köszönhetően, Magyarországon kedvező áron lehet jó minőségű pezsgőhöz jutni - mondta Keményné Koncz Ildikó, a Magyar Bor Akadémia főtitkára az M1 aktuális csatorna esti műsorában.
ápr. 28
22:06
Ha meghalsz, add a vagyonod a migránsoknak (Ripost)
A végrendeleted ajándék is lehet...
ápr. 28
22:06
Varga Roland: „Talán egy kicsit visszajött az önbizalmunk” (m4sport.hu)
A ferencvárosi támadó szerint a Mezőkövesd leginkább a kontrákra épít majd ellenük.
ápr. 28
22:06
A kormány saját mérése nem mutat olyan lesújtó képet (HírTV)
A PISA-tesztek botrányos eredményeivel ellentétben nem romlott a diákok teljesítménye a kormány kompetenciamérése szerint.
ápr. 28
22:12
Epekő és műtét - Az orvos válaszol (WebBeteg)
Nemrég két epekövet találtak az epehólyagomban és azt mondták, hogy meg kell műteni és ki kell venni. Hogyan végzik a műtétet? - Válogatás a WEBBeteg Orvos válaszol rovatának kérdései közül.
ápr. 28
22:12
Mínuszban az amerikai részvényindexek (Portfolio)
Hirtelen erősödéssel indították a napot az amerikai részvényindexek, ez azonban rövid idő alatt kifulladt, végül pedig tegnapi zárószintjeik alatt fejezték be a kereskedést. Ebben valószínűleg a gyenge amerikai GDP-adat is közrejátszott.Maradt...
ápr. 28
22:12
Gazdag Dániel: "Sikersztori az idei év eddig" (m4sport.hu)
A fiatal középpályásra kezdőként számít Marco Rossi.
ápr. 28
22:18
Hatalmasat terpesztett a hamvas szépség, megmutatta szeméremdombját (Ripost)
A bájos modell olyan észbontó pózban ült a kamera elé, hogy mi is csak pislogni tudunk...
ápr. 28
22:24
A testvériséget kívánja hirdetni Egyiptomban a pápa (HírTV)
A katolikus egyházfő szeretné enyhíteni az iszlám felől a keresztényekre nehezedő nyomást.
ápr. 28
22:24
Tiszteletben tartja az EU a török népszavazás eredményét (hirado.hu)
"Tiszteletben tartjuk a referendum eredményét, még akkor is, ha tudomásul vesszük, hogy az vitatott" - jelentette ki az unió külügyi főképviselője.
ápr. 28
22:30
Dél-Korea eddigi legnagyobb sikerét érte el (m4sport.hu)
Története során először jutott a világelitbe a dél-koreai együttes.
ápr. 28
22:33
Megállíthatatlan: három aranyérmet söpört be Hosszú Katinka (Blikk)
Amiens – Több első helyet is szereztek a magyar úszók pénteken a Golden Tour elnevezésű, 50 méteres medencébe kiírt franciaországi körverseny harmadik, befejező állomásán, Amiens-ben.
ápr. 28
22:36
Csökkenéssel zártak a nyugat-európai piacok (ProfitLine)
Csökkenéssel zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék pénteken.
ápr. 28
22:36
Új hős született, kisfiú szerelte le az édesanyjára támadó betörőt (Ripost)
A 11 éves kisfiú az egész család életét megmentette.
ápr. 28
22:36
Baki Ákos nem keni a támadókra a gyengébb szereplést (m4sport.hu)
A védő szerint a mostani idényben nagyon kiélezettek a meccsek, és bárki bárkit megverhet.
ápr. 28
22:42
Eltiltást kapott az Agüerót lefejelő MU-játékos (Infostart)
Marouane Fellaini, a Manchester United labdarúgója három mérkőzésre szóló eltiltást kapott, amiért csütörtökön a Manchester City elleni bajnoki rangadón piros lapot kapott Sergio Agüero lefejeléséért.
ápr. 28
22:42
Csalással vádolják a siklósi cég volt vezetőjét (Adózóna)
Többrendbeli csalás miatt vádat emelt a Siklósi Járási Ügyészség a város távhő- és melegvíz-szolgáltató cégének volt vezetője ellen, aki több mint 25 millió forintos kárt okozott a társaságnak – tájékoztatta a vádhatóság pénteken az MTI-t.
ápr. 28
22:42
Kialakult az elődöntők párosítása az isztambuli tenisztornán (m4sport.hu)
Szvitolina két szettben győzte le ellenfelét.
ápr. 28
22:54
Négy meccs óta nyeretlen a Leverkusen (m4sport.hu)
Ezúttal otthon szaladt bele egy nagyobb pofonba az együttes.
ápr. 28
22:57
Massa kritizálta Strollt (F1világ)
Míg Szocsiban az első edzésen hajszálnyi különbséggel egymás mögött végzett a két Williams, délután már messze jobb volt Felipe Massa csapattársánál, Lance Strollnál. Tovább »
ápr. 28
23:00
Elúszott a kvóta a curling vegyespárosnak (m4sport.hu)
Palancsa Dorottya és Kiss Zsolt kikapott a curling-vb nyolvaddöntőjéban.
ápr. 28
23:02
Csak döntetlenre futotta a Juventus erejéből (m4sport.hu)
Az Atalanta a 82. percben egyenlített.
ápr. 28
23:06
Rekordösszegű veszteséget jelentett az Airberlin (ProfitLine)
Rekordösszegű veszteséget jelentett a 2016-os évre az airberlin német légitársaság, részben a folyamatban lévő szerkezeti átalakítás költségeivel magyarázva az eredmény romlását.
ápr. 28
23:06
Továbbra sem megy a Sporting Gijónnak (m4sport.hu)
Hét meccs óta nyeretlenek.
ápr. 28
23:42
Három és fél évtized után látogatott amerikai elnök a fegyvertartás-párti szervezet kongresszusára (444.hu)
Trump megígérte, hogy még könnyebb lesz fegyvert tartani.

Keresés