Felső tagozatos, középiskolás diákokat és leendő egyetemista hallgatókat vár a Mathias Corvinus Collegium (MCC). Az iskolaidőn túli ingyenes, lexikális tudást átadó és készségfejlesztő képzésekre, korosztálytól függően június közepéig jelentkezhetnek a fiatalok.
A szegények egyre nehezebben élnek Magyarországon, a lényeges juttatások összege ugyanis jottányit sem változott - mondta Ferge Zsuzsa az ATV Egyenes Beszéd című műsorában.
A jelen csaknem kétszázezer kecskeméti Mercedes évente, a közeljövő a jelenlegi mellett egy új gyár egymilliárd euróból, a kicsit távolabbi jövő pedig tíz új elektromos vagy hibrid modell bevezetése 2025-ig – hangzott el a Mercedes-Benz évértékelőjén.
A januártól online pénztárgép használatra kötelezetteknek még öt napjuk van arra, hogy igénybe vegyék az 50 ezer forintos állami támogatást. Ehhez csak annyit kell tenniük, hogy május 2-ig üzembe helyezik a pénztárgépet. A vállalkozások már több mint harminc pénztárgéptípusból választhatnak.
A kivizsgált munkabelesetek 67 százaléka figyelmetlenség miatt történik - mondta Simon Attila, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) munkaerőpiacért felelős helyettes államtitkára az M1 aktuális csatorna csütörtök esti műsorában.
Csökkentette bruttó 4-4 forinttal a 95-ös benzin és a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát pénteken a Mol Nyrt. A csökkentéssel a benzin átlagára 359 forintra, a gázolajé pedig 356 forintra mérséklődött. Legutóbb szerdán változott...
Marine Le Pen, a francia elnökválasztás szuverenista jelöltje a dél-franciaországi Nizzában csütörtök este tartott nagygyűlésén azt mondta, hogy a május 7-i második forduló "népszavazás lesz Franciaországért vagy ellene".
A 4-es, 6-os villamos 400 ezer utasának lassabb és zsúfoltabb mostantól az utazás, Tarlós István főpolgármester viszont gyorsabban juthat el végre otthonából a munkahelyére, szolgálati autójával.
A japán és a spanyol hitelbuborék azon az eladósodottsági szinten durrant ki, ahol most éppen a kínai hitelbuborék tart - hívja fel a figyelmet pénteki gyors piaci összefoglalójában a Societe Generale. A befektetési bank az IMF minap...
Az Európa Tanács felszólította Magyarországot, hogy függessze fel a civil-törvény parlamenti vitáját, és ne ültesse át a gyakorlatba a felsőoktatási törvényt, amíg a Velencei Bizottság nem véleményezi azt.
A közművezetékek sávos adóztatását javasolja 2018. január 1-jétől Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter és Seszták Miklós nemzeti fejlesztési miniszter.
Interjút adott a Világgazdaságnak a Masterplast vezérigazgatója, Piry László, aki többek között arról is beszélt, hogy a vállalat alapítói kivonulnak az operatív irányításból, a társaság akvizíciókban is gondolkodik és új üzletág...
Az elektromos mobilitás egyik legfontosabb célja a dekarbonizáció, aminek értelmében 2030-ra várhatóan 140 millió elektromos autó fog a világ útjain közlekedni - mondta el Vígh Zoltán, a Jedlik Ányos Klaszter közkapcsolati igazgatója...
Hosszú Katinka elmondta, még mindig nehéz megszoknia, hogy minden mozdulatát figyelik. Az őt és férjét ért támadások nagyon bosszantják, de elképzelni sem tudja, hogy egyszer ne magyar színekben versenyezzen.
Kovács Zoltán kormányszóvivő négynapos washingtoni útján kongresszusi képviselőkkel és újságírókkal is találkozott, valamint agytrösztöknél, háttérintézményekben és az amerikai kongresszus információbázisát működtető kutatószolgálatnál tett látogatást.
A kísérleti projekt lényege - amelyet a Person Group digitális marketingügynöksége, a The Cave -, hogy az újonnan belépő szakemberek minél könnyebben integrálódhassanak az ügynökség kultúrájába.
Alapvető versenyképességi következménye lenne annak, ha az uniós foglalkoztatási, szociális, egészségügyi és fogyasztóvédelmi tanács 2017 júniusi ülésén átmenne a kiküldetési irányelv módosítása, mert az gazdasági korlátozó intézkedések bevezetését tenné lehetővé az újonnan csatlakozott országokkal szemben - nyilatkozta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter a visegrádi 4-ek munkaügyi és szociális…
A Nyugat-Dunántúl is bekerült a legalacsonyabb munkanélküliségi rátával rendelkező európai régiók sorába. Az Eurostat adatai szerint 2016-ban Alsó-Szászországban volt a legkisebb a munkanélküliség, mindössze 2,1%, írja az mno.hu.
A Hyundai Tucson alá sorol be méretben a koreai gyártó legfrissebb újdonsága, a Kona, amely a kis crossoverek népszerűségi hullámát meglovagolva többek között az Opel Mokka X ellenében érkezik majd. Méghozzá nem akármilyen formákkal, amelyet az ízelítő kép is bizonyít.
Ez a remek videó megmutatja, hogy miképpen változott a férfi alsóneműdivat az elmúlt száz év alatt. Mert bizony nem csak a frizura vagy a nadrág szabása lett más az évek során – így visszanézve pedig jó néhány bizarr megoldást is találunk. Persze ki tudja, talán 100 év múlva majd a jelenkor alsónadrágjai tűnnek igencsak nevetségesnek.
A Facebook szigorítja a kiberbiztonsági előírásokat annak érdekében, hogy megakadályozza a kormányzatokat és a szervezett csoportokat hamis információk terjesztésében vagy a közösségi oldalon zajló viták manipulálásában.
Marine Le Pen, a francia elnökválasztás szuverenista jelöltje a dél-franciaországi Nizzában csütörtök este tartott nagygyűlésén azt mondta, hogy a május 7-i második forduló "népszavazás lesz Franciaországért vagy ellene".
"Mi minden érvet megfontolunk, és nem mondjuk, hogy az "nem fér be a hajunk alá" - fogalmazott a Kossuth Rádió ma reggeli műsorában Orbán Viktor a CEU-ügy kapcsán. Azt is mondta azonban, hogy az Európai Bizottsággal egy jogi természetű...