A Központi Nyomozó Főügyészség vádat emelt Mengyi Roland fideszes országgyűlési képviselővel és hat társával szemben a Fővárosi Törvényszéken. A vádhatóság a parlamenti képviselőt bűnsegédként különösen nagy vagyoni hátrányt...
Vasárnap rommá vertük a Fideszt, és évtizede nem volt olyan népszerű politikusa a baloldalnak, mint Botka, aki fej-fej mellett halad Orbán Viktorral. Szerintem már meg is előzte Botka Orbánt – mondta az ATV Egyenes beszéd című műsorában Mészáros Antóniának Kunhalmi Ágnes.
Megkezdte munkáját a jogi határzár valamennyi összefüggését vizsgáló bizottság, amelyről az Európai Bizottság, valamint a magyar belügyminiszter és igazságügyi miniszter állapodott meg - erről Bakondi György, a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója beszélt az M1 Ma reggel című műsorában.
A következő években országszerte 4,5 tized milliárd forintból bővítik az egészségfejlesztési irodák hálózatát - jelentette ki Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában.
Miközben továbbra is jelentős a kereslet a IV. és XV. kerületek ingatlanpiacán, a kínálat is egyre erősödik. Habár az idei évben még nem adnak át nagyobb számban új építésű lakásokat, ezek később jelentős mértékben bővíthetik a választékot. Az árak egyelőre tartják magukat, de elképzelhető, hogy hamarosan megkezdődhet az ereszkedés - elemezte a pia
A Központi Nyomozó Főügyészség vádat emelt Mengyi Roland fideszes országgyűlési képviselővel és hat társával szemben a Fővárosi Törvényszéken. A vádhatóság az országgyűlési képviselőt bűnsegédként különösen nagy vagyoni...
Tavaly ugyan kevesebben vándoroltak ki az országból, mint a korábbi években, de továbbra is sok fiatal keresi a boldogulását külföldön - írja a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai alapján a Világgazdaság. Az adminisztratív...
Beruházás indul a vitorlás turizmus fejlesztésére 13 Balaton parti és 5 parton kívüli helyszínen. Spányi Gábor a Mahart ügyvezetője és Holczhauser András a Magyar Vitorlás Szövetség főtitkára voltak a Kossuth Rádió vendégei.
Az M4 Berettyóújfalu és Nagykereki közti szakaszának második üzemét is a Duna Aszfalt és a Hódút építheti, az A-Híd Zrt.-vel együtt -írja a napi.hu. A cégek a két ütemben összesen 29,5 kilométer autópályát építenek magasépítési...
A hétvégén tartott francia elnökválasztás kimenetelének kifejezetten örülnek a befektetők, tegnap hatalmasat emelkedtek a részvénypiacok Európában, míg ma reggel ismét mérsékelt pluszban nyitottak a főbb nyugat-európai tőzsdék.Kinyitott...
Elkezdődött a magyar bankszektor egyik legnagyobb éves eseménye, a Portfolio Hitelezés 2017 konferenciája. A rendezvényről a nap folyamán élőben tudósítunk.Demeter Ákos, Deloitte-partner a digitalizáció lehetőségeiről adott elő 2017.04.25...
Rendkívül hatékonytalanul működik a magyar bankrendszer, és ez jelentősen megdrágítja az ügyfelek számára a bankolást. A bankrendszer hatékonyságának növelése és az árverseny élénkítése ezért most az egyik legfontosabb feladat...
1917 – akkoriban még a Ford uralta az autópiacot egy bizonyos T-modell nevű négykerekűvel, de gyakran megfordultak még lovaskocsik az utakon. Barry High ekkor született meg, és legfeljebb csak álmodozott róla, hogy megéli az új évezred elérkezését.
Az év utolsó harmadában kezdődhet meg a Stadler emeletes vonata hajtás (elektromos meghajtás) nélküli kocsijainak festése, összeszerelése, valamint a teljes szerelvény üzembe helyezése a Dunakeszi Járműjavítóban – mondta el kérdésünkre az ügyvezető igazgató. Szepessy Tamás szerint az év végéig száz új munkatársat vesznek fel a többletfeladatok ellá
Május elsejét követően e-mailben, illetve személyesen minden pénteken segítséget kérhetnek a Munkástanácsok Országos Szövetségétől (MOSZ) a munkahelyi balesetet szenvedő munkavállalók – mondta Palkovics Imre, a szakszervezet elnöke kedden az M1 aktuális csatornán.
2018 áprilisától minden brit vállalatnak a honlapján kell közzétennie, hogy hogyan alakul a nemek közötti bérkülönbség a cégen belül. Néhány cég már most nyilvánosságra hozta a bérszakadék nagyságát: kiderült, van ahol, 36 százalékkal...
Tizenkétezer doboz, Magyarországon nem engedélyezett gyógyszert és gyógyászati készítményt találtak egy kamion utánfutójában a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénzügyőrei.
A sajtos stangli a pékségek sztárja, de előfordul, hogy míg sorban állunk, megkaparintják előlünk az utolsót. A csalódást elkerülhetjük ezzel a recepttel, így otthon is elkészíthetjük.
Faye Dunaway azt hitte az Oscar-gálán, hogy Warren Beatty csak viccel vele, amikor átadta neki a borítékot. A színésznő a februári Oscar-gálán történt borítékcserével kapcsolatban az NBC televízióban szólalt meg.
Ön mit tenne, ha sikeres tévés karrierje egy nap alatt véget érne, egy átmulatott éjszaka után? És ha negyvenhárom évesen még mindig szűzként várna az igazira? És ha túlsúlyos nőként arról álmodozna, hogy fehérnemű-birodalmat épít fel? És ha sikeres üzletemberként kezdené el keresni az élet értelmét?
Az egyszerű derékfájdalom legtöbbször otthoni kezeléssel is javul, bizonyos esetekben azonban nem szabad halogatni az orvoshoz fordulást, mivel a derékfájás komolyabb betegségek tünete is lehet.
Várhatóan ősztől jöhetnek a fogyasztóbarát lakáshitelek, amiről Nagy Márton árult most el részleteket. A tervezet célja, hogy a bankok alacsonyabb kamattal adjanak lakáshiteleket, és a termékek közötti különbségek csökkenjenek. A...