2017. április 25. kedd

ápr. 25
14:30
Cseh bajnok búcsúztatta a magyar tollaslabdázót (m4sport.hu)
A többi magyar játékos később lép pályára.
ápr. 25
14:31
Nem változtatott az MNB (Menedzsment Fórum)
Nem változtatott az alapkamat 0,90 százalékos szintjén a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsa keddi ülésén. A kamatfolyosó sem változott.
ápr. 25
14:33
Már 820 ezer bevallásnál tart a NAV (Menedzsment Fórum)
Több mint 820 ezer magánszemélynek postázta bevallási tervezetét az adóhivatal, amelyet a hét végéig az érintettek kézhez is kapnak - tájékoztatta a Nemzetgazdasági Minisztérium parlamenti és adóügyekért felelős államtitkára.
ápr. 25
14:35
A kormány a Fradinak kedvezett (Menedzsment Fórum)
Újabb akadály hárult el az új sportközpont megépítése elől.
ápr. 25
14:36
Szörnyű ételek, patkányok, túlzsúfolt cellák - ultimátumot adott Romániának az emberi jogi bíróság (Infostart)
Ultimátumot adott az Emberi Jogok Európai Bírósága (EJEB) Romániának kedden: úgy rendelkezett, hogy Bukarest fél éven belül dolgozzon ki ütemtervet a börtönök túlzsúfoltságának enyhítésére, a büntetésvégrehajtó intézményekben uralkodó körülmények ugyanis sértik az Emberi Jogok Európai Egyezménynek az kínzás és megalázó büntetés tilalmáról szóló cik
ápr. 25
14:36
A túlcélzott digitális hirdetések idegesítik legjobban az embereket (Kreatív Online)
Többek között ez is kiderül a Kantar Media nemzetközi kutatásából.
ápr. 25
14:36
180 milliárd jut a hátrányos helyzetű térségek fejlesztésére (ProfitLine)
A rendelkezésre álló EFOP-források több mint 90 százalékát, mintegy 180 milliárd forintot a hátrányos helyzetű térségek iskolai fejlesztéseire fordítja az elkövetkező években a kormány - közölte az oktatási államtitkár az Országgyűlés kulturális bizottságában kedden Budapesten.
ápr. 25
14:36
Olaszországban húzta volna kebabnyársra a „hitetleneket” (hirado.hu)
A hatóságok hétfőn kapták el a „különösen veszélyes” férfit.
ápr. 25
14:36
5G technológiával gyorsít az EU (hirado.hu)
Minden tagállamban jó minőségű frekvenciasávot szabadítanak fel annak érdekében, hogy fokozni lehessen az összekapcsoltságot és elő lehessen mozdítani az 5G technológia bevezetését.
ápr. 25
14:36
Indul a „Fülemülék éjszakája” országos rendezvénysorozat (hirado.hu)
Az első madarak már április első felében, a többség azonban április végén és május elején érkezik Magyarországra.
ápr. 25
14:36
Előzetesben a nyugdíjasokat átverő bűnbanda egyik tagja! (Ripost)
A rendőrség egyelőre titkolózik, de lapunk úgy tudja: a jelenleg Egerben működő csaló cég vezetőjét sikerült lekapcsolni.
ápr. 25
14:36
Rémházra bukkant kutyasétáltatás közben, iszonyú dolog várta odabent (Femcafe)
Nagyon örülünk, hogy mi nem voltunk ott.
ápr. 25
14:36
Tesztelték a trappista sajtokat, kiderült, melyik a legjobb (Femcafe)
Az élelmiszerbiztonsági hivatal ezúttal a trappista sajtokat vette górcső alá.
ápr. 25
14:39
Kigyulladt egy gyógyszergyári raktár Budaörsön (fotók) (Kripto Akadémia)
A helyszínen két katasztrófavédelmi mobil laborban is figyelik az esetleges veszélyes anyagok jelenlétét.
ápr. 25
14:39
Real Madrid: Ronaldo csalódottságát barátnője szívta meg (Agroinform)
CR7 kedvese bulit szervezett vasárnap estére, a Barca elleni vereség miatt azonban elmaradt a party.
ápr. 25
14:41
MNB: nem változott az alapkamat (Kripto Akadémia)
Ülésezett a jegybank Monetáris Tanácsa.
ápr. 25
14:42
Fáj a lába? Lépcsőzzön ülve (WebBeteg)
Sok embernek, különböző okokból nehezére esik a lépcsőn közlekedni. Hogyan akadálymentesíthető a lépcső?
ápr. 25
14:42
Kulka János nagyon várta ezt a forgatást (hirado.hu)
Az X. című, Ujj Mészáros Károly rendezte filmben tér vissza Kulka János, aki a napokban fejezte be a munkát.
ápr. 25
14:42
Harc a munkaerőért – a veszteséget is bevállalják (HírTV)
Éves munkaszerződésekkel próbálják megtartani dolgozóikat a balatoni vendéglátók.
ápr. 25
14:43
Ombudsman a szülészeti ultrahangvizsgálatról - Szakmai irányelv kellene (Kripto Akadémia)
Székely László alapjogi biztos egy panaszbeadvány alapján indított átfogó vizsgálatot.
ápr. 25
14:45
Egyre inkább elöregszik a társadalom - ez tesz majd minket gazdaggá? (Privátbankár)
Temérdek befektetési lehetőség tárul azok elé, akik jól ismerik a világ társadalmi folyamatait, és elég türelmesek ahhoz, hogy kivárják, amíg a döntésük gyümölcse beérik. Az elöregedő lakosság pont ilyen lehetőségeket tartogat, ráadásul szinte biztos: az elöregedésen egyelőre semmi sem segít, így szinte biztos a demográfiai trendeken szerzett profi
ápr. 25
14:45
Pokollá vált a nyaralás: aljas trükkel rabolták ki a Neoton Familia frontemberét (Blikk)
Borzalmas véget ért a nyaralása.
ápr. 25
14:45
Paks2 - Az LMP nem adja fel, újabb két kérdést nyújtott be (Kripto Akadémia)
Az eddig benyújtott, de elutasított népszavazási kezdeményezések ügyében jogorvoslattal éltek a Kúrián.
ápr. 25
14:45
Orbán Viktor ígéretet tett (Infostart)
A magyar húsipar visszaszerezte önbizalmát, és hamarosan visszaszerzi régi fényét is - mondta Orbán Viktor miniszterelnök az MCS Vágóhíd Zrt. mohácsi üzemének megnyitóján. A vágóhíd a Bonafarm Csoport stratégiai partnere, egyben a csoporthoz tartozó Pick Szeged Zrt. alapanyag-beszállítója.
ápr. 25
14:45
Gyász: hosszan tartó betegség után elhunyt a híres magyar író (Blikk)
Vajda Miklós Magyar Köztársasági Arany Érdemkereszttel kitüntetett, Déry Tibor- és Szépíró-díjas író, műfordító kedden reggel, hosszan tartó betegség után 85 éves korában elhunyt - közölte a család az MTI-vel.
ápr. 25
14:47
5 dolog, amit megtanulhatunk a gyerekektől (Blikk)
Munka, háztartás, gyereknevelés… A mindennapok számtalan kihívást tartogatnak, mi pedig néha legszívesebben elbújnánk előlük a takarónk alá és elfelejtenénk a nehézségeket. Mennyivel könnyebb volt gyermekkorunkban, amikor nem ért minket ennyi stressz!
ápr. 25
14:48
Meghozta újabb kamatdöntését az MNB (Portfolio)
A vártnál alacsonyabb márciusi inflációs adat után, a Portfolio elemzői konszenzusával összhangban nem módosított ma a hatályos kamatkondíciókon a Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsa. Az irányadó ráta így továbbra is 0,90%. Amint...
ápr. 25
14:48
MNB: nem változott az alapkamat (hirado.hu)
Nem változtatott az alapkamat 0,90 százalékos szintjén a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsa keddi ülésén. A kamatfolyosó sem változott.
ápr. 25
14:48
Először lesz Hamlet a Vígben (hirado.hu)
Pontosan 122 évadnak kellett ahhoz eltelnie, hogy Shakespeare Hamlet című darabja színre kerüljön a Vígszínházban - Eszenyi Enikő rendezésében.
ápr. 25
14:48
Nehéz csoportba került a magyar női labdarúgó-válogatott (m4sport.hu)
Meglepetés lenne a továbbjutás a világbajnoki selejtezőcsoportból.
ápr. 25
14:54
Új tantárgy szeptembertől a szakgimnáziumokban (Adózóna)
Idén szeptembertől már minden szakgimnázium tantárgyi keretek között nevelheti diákjait pénzügyi tudatosságra – mondta a Nemzetgazdasági Minisztérium szakképzésért és felnőttképzésért felelős helyettes államtitkára kedden, Budapesten a III. PénzSztár konferencián.
ápr. 25
14:54
Évtizedekig tartó fájdalomra figyelmeztet a semmiből jött milliárdos (Portfolio)
Ijesztő és brutálisan őszinte beszédet tartott a világ egyik vezető online cégének, az Alibabának a vezére. Jack Ma szerint a következő évtizedek az interneten alapuló technológiák terjedése miatt az emberiség számára több fájdalmat...
ápr. 25
14:54
Nem változott az alapkamat (hirado.hu)
Nem változtatott az alapkamat 0,90 százalékos szintjén a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsa ülésén.
ápr. 25
14:54
Közpolitika-gerjesztő székely kongresszus (USAracing)
Székelyföld jövőjének szellemi alapját igyekezett körvonalazni a 115 évvel az első, Tusnádfürdőn tartott kongresszus után az elmúlt hét végén, három erdélyi helyszínen rendezett 3. Székely kongresszus.
ápr. 25
14:54
Megtörte a csendet, hosszú idő után elő­ször szó­lalt meg Kulka János (Ripost)
A szí­nész az X. című film­mel tér vissza a mo­zi­vá­szonra, a for­ga­tá­so­kat na­gyon él­vezte.
ápr. 25
14:54
Már tudjuk, milyen lesz a színe Alonso Indy 500-as autójának (m4sport.hu)
Magából az autóból nem látunk túl sokat.
ápr. 25
14:57
Közel egymillió embernek postázott a NAV (Privátbankár)
A bevallási tervezeteket küldte ki a hivatal.
ápr. 25
14:57
Megfékezték a budaörsi tüzet (Infostart)
Megfékezték a lángokat a budaörsi gyógyszergyári raktártűznél kedden kora délután, jelenleg az izzást próbálják megszüntetni a budaörsi Pharma park területén - közölte a Pest Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője.
ápr. 25
15:00
Nyaralás közben rabolták ki a Neoton Família frontemberét (Femcafe)
A zenész épp Rómában vakációzott, amikor az eset történt.
ápr. 25
15:03
Új szabály jön, amelynek célkeresztjében a Jobbik és Simicska Lajos állhat (Menedzsment Fórum)
Szigorítaná a kormány a pártok reklámozását. Kósa szerint ezzel a Jobbiknak is segíthetnek, hogy kiszabadulhassanak Simicska Lajos hálójából.
ápr. 25
15:03
Tényleg hülyére keresik magukat a bankok Magyarországon? (Privátbankár)
A bankvezetők is azt mondják, túl sok a bankfiók az országban.
ápr. 25
15:03
Klasszikus sztrapacska (Mindmegette)
ápr. 25
15:03
Újabb kérdései vannak Pakssal kapcsolatban az LMP-nek (hirado.hu)
Az LMP kedden újabb két kérdést nyújtott be a paksi bővítés ügyében a Nemzeti Választási Bizottsághoz (NVB).
ápr. 25
15:05
Mégsem mernek a munkaidőkerethez nyúlni (Menedzsment Fórum)
A munka törvénykönyve módosításáról szóló, az Országgyűlés előtt lévő javaslat visszavonását kezdeményezte a parlament gazdasági bizottsága kedden.
ápr. 25
15:05
Nem kell plusz orvosi a nagyothallóknak a jogsihoz (hirado.hu)
Egy rendeletmódosítás nyomán a siketeknek és nagyothallóknak is elég lesz a szokásos egészségi alkalmassági vizsgálaton részt venni.
ápr. 25
15:06
Nem változott az alapkamat (Infostart)
Nem változtatott az alapkamat 0,90 százalékos szintjén a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsa keddi ülésén. A kamatfolyosó sem változott.
ápr. 25
15:06
Jelbeszéd az életünk? Koncz Zsuzsa az ATV Egyenes Beszéd vendége lesz (ATV)
Ki hitte volna, hogy évtizedekkel később a dal ugyanarról szól és ugyanazt jelenti százezrek számára? Már megint vagy még mindig jelbeszéd-e az életünk? Ritkán nyilatkozik, de most kivételt tesz. Az ATV Egyenes Beszéd című műsorának ma esti vendége Koncz Zsuzsa Kossuth- és Liszt-díjas énekesnő lesz.
ápr. 25
15:09
Szomorú öregkor vár a magyarokra: magányosan halunk meg? (Privátbankár)
Az ötven felettiek több mint negyedének napokig nincs kivel beszélnie.
ápr. 25
15:09
Trump bekeményítene Észak-Koreával szemben (HírTV)
A kommunista országgal szembeni hatékony fellépés érdekében Kína bevonását sürgeti az Egyesült Államok.
ápr. 25
15:12
Hatvanötmillióért venne Herendit a külügy (Alternatív Energia)
Folyamatos beszerzésről van szó.

Keresés