Az Audi tanulmány formájában már annyi alkalommal mutatott meg különféle elektromos vagy éppen hibrid e-tron koncepciókat, hogy azt egy kezünkön már meg sem tudjuk számolni. Jövőre azonban már Q6 néven megérkezik sorozatgyártásba az első fecske – a márka pedig már fel is veszi rá a rendeléseket.
Nem az a kérdés, hogy eltűnik-e a sorozatgyártásból, hanem az, hogy mikor. A kézi és a duplakuplungos automataváltó jövőjéről a jelenleg kizárólag ezeket használó BMW M egyik alelnöke, Peter Quintus nyilatkozott, a válasz pedig a piaci trendek tekintetében teljesen érthető.
Majdnem háromszorosára emelkedett azoknak az aránya, akik szerint a magyar külpolitika orosz érdekeket szolgál – ez derül ki a Publicus Intézet felméréséből.
Amennyiben meg kellene neveznünk a világ legkomolyabb szériagyártású szupersportautóit az elmúlt évekből, a McLaren P1, a Porsche 918 Spyder és a Ferrari LaFerrari egészen biztosan szerepelne a listán - mellesleg már egyik modell sem kapható, hiszen mindegyiket ‘kiárusították’. Persze csemegékből nincs hiány, hiszen ott vannak többek között a Bugatti, a Lamborghini vagy a Pagani csodaautói, de a…
A Lamborghini Huracán Performante már a leleplezése előtt alaposan felkavarta a port rekorddöntésével a Nürburgring-Nordschleifén. Sokan csalásra és a videó buherálására gyanakodnak, de a lényeg mellett elmennek: az olasz gyártó nem hétköznapi sportautót állított talpra a V10-es Huracán könnyítésével és kompromisszumainak felszámolásával, ráadásul a genfi premiert követően különböző videókról a…
A Nürburgring-Nordschleife évek óta a sportmodellek egyik legkedveltebb mércéje, s az utóbbi időben az elsőkerekes sportkompaktok ezt a lehetőséget alaposan igyekeztek is kimaxolni. Legutóbb még a Volkswagen Golf GTI Clubsport S birtokolta a trónt, azonban a magas fluktuáció a wolfsburgi atléta rekordját hamar a múlttal tette egyenlővé – a Civic Type R személyében új bajnok született.
Vasárnap kezdődött és hétfőn délután ért véget az Európai Unió házelnökeinek pozsonyi csúcstalálkozója. Az egyeztetés fő témája az Európai Rendőrségi Hivatal, vagyis az Europol volt és az, hogy miként ellenőrizhetnék a tagállamok nemzeti parlamentjei a hivatal működését. Mintegy 300 résztvevő érkezett a szlovák fővárosba.
Ki gondolná, hogy a kényelmes irodai munka komoly veszélyeket rejt? Dr. Mármarosi István, foglalkozás-egészségügyi orvos a leggyakoribb problémákra hívta fel a figyelmet.
Marine Le Pen hétfő este átmenetileg lemondott pártja, a Nemzeti Front elnöki tisztéről. Le Pen a vasárnapi francia elnökválasztáson a második legtöbb szavazatot kapta, és ezzel bejutott a második fordulóba, amelyen már csak két jelölt...
Ami jó, azon ne változtass – tartja a mondás. Az autóiparban azonban nem ilyen egyszerű a helyzet, hiszen az utóbbi időkben úgy felgyorsultak a dolgok, hogy lassan már 2-3 évente elvárják a vásárlók, hogy frissüljön egy-egy modell. Nincs könnyű dolguk ilyenkor a gyártóknak, hiszen lényeges változtatásokat nem igazán tudnak végrehajtani, és van, hogy erre nincs is szükség. Erre az esetre jó példa a…
Kijev – A záró harmadbeli rossz emberhátrányos védekezés miatt a magyar jégkorong-válogatott 3-1-re kikapott az osztrák csapattól a kijevi divízió I/A-s világbajnokság második fordulójában, hétfőn.
Az eper és a mangalica lesz a két fő alapanyag az idei Gourmet Fesztiválon, amely az országhatárokon túllépve a legkiválóbb magyar éttermek mellett a régió legjobb vendéglátóhelyeinek fogásaival is megismerteti a látogatókat május 18. és 21. között a Millenáris parkban.
Fellebbezést nyújtanak be a csaknem három évtizeddel ezelőtti lockerbie-i repülőgép-robbantás egyetlen, évekkel ezelőtt elhunyt elítéltjének hozzátartozói.
A záró harmadbeli rossz emberhátrányos védekezés miatt a magyar jégkorong-válogatott 3-1-re kikapott az osztrák csapattól a kijevi divízió I/A-s világbajnokság második fordulójában, hétfőn
Rendkívül ritka, hogy az amerikai Szenátus mind a 100 tagját meghívja a Fehér Házba az elnök és külügyi, katonai, valamint hírszerzési vezetőkkel együtt tájékoztatja őket egy adott ügyről (Észak-Korea), de kedden Donald Trump erre...
Egy Soros-ellenes civil szervezet egyik alapítója az M1 aktuális csatornának azt mondta: bizonyítékok vannak arra, hogy Soros György beavatkozik a macedón belpolitikába. A szervezet szerint az üzletember azt akarja elérni, hogy Macedónia engedje át területén a bevándorlókat.
Rendkívül ritka, hogy az amerikai Szenátus mind a 100 tagját meghívja a Fehér Házba az elnök és külügyi, katonai, valamint hírszerzési vezetőkkel együtt tájékoztatja őket egy adott ügyről (Észak-Korea), de kedden Donald Trump erre...
Donald Trump amerikai elnök hétfőn délelőtt közvetlen hangulatú beszélgetést folytatott a nemzetközi űrállomáson tartózkodó két amerikai űrhajóssal, és külön gratulált Peggy Whitson asztronautának, aki amerikai rekordot döntött a világűrben töltött idejével
A franciaországi elnökválasztás első fordulójának eredménye nagy lehetőséget jelent Európának, az új típusú megoldásokról szóló gondolkodás ugyanis most új lendületet kaphat - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn telefonon az MTI-nek
Az Egyesült Államok déli nagyvárosában, New Orleansban hétfőre virradóra eltávolították a konföderációs - a rabszolgatartó korszakra - emlékeztető egyik emlékművet
Az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) terrorcselekménynek minősítette hétfőn az EBESZ megfigyelői küldöttség autójának felrobbantását, és ez ügyben megindította az eljárást - közölte a kelet-ukrajnai Luhanszk megye kijevi ellenőrzésű részének ügyészsége
Szlovénia folytatja a szisztematikus határellenőrzést Horvátországgal közös határán és csak ideiglenesen végez annál enyhébb, szúrópróbaszerű, célzott ellenőrzést az átkelőhelyeken a fennakadások csökkentése érdekében, mert erre kötelezi a schengeni rendelet - mondta Miro Cerar szlovén kormányfő hétfőn a parlamentben
CEU-s kitűzője miatt támadtak meg egy férfit és két barátját egy pesti belvárosi folkkocsmában. Az ellenzék a kormány által irányított uszításról beszél. A Fidesz alelnöke a tüntetőket hibáztatja.
Aggasztó fejleménynek nevezte a budapesti Közép-európai Egyetem működésének veszélybe kerülését Stephen Reicher, a skóciai St. Andrews Egyetem professzora.
„Amíg Vajna Andrásné egy másik kontinensen Diorban, meg Chanelben masztizik a tengerparton a te pénzedből, addig ha egy nő itthon kinyilvánítja a véleményét, akkor lesoroskurvázzák.” Szentesi Éva író kíméletlenül ráordított a hatalomban ülő férfiakra.
Demonstrálók gyűltek össze a budapesti orosz nagykövetség közelében hétfő este, a felszólalók úgy vélték, az elmúlt években aggasztóan nőtt Moszkva befolyása Magyarországra
Az Európai Unió soros elnökségét betöltő Málta új javaslata szerint a tagországok kormányai 60 ezer eurós támogatásban részesülnének minden olyan menedékkérő után, akit az áthelyezési kvótákon felül fogadnak be, és ugyanennyit kellene fizetniük az esetleges elmaradásaik után - közölték diplomáciai források hétfőn