A választásra jogosultak 69,42 százaléka adta le szavazatát vasárnap délután 5 óráig a francia elnökválasztás első fordulójában - közölte a párizsi belügyminisztérium.
Csaknem 47 millió választópolgár választja ki vasárnap a 11 jelölt közül azt a kettőt, akik május 7-én a második fordulóban megmérkőzhetnek az államfői posztért.
Több mint 50 százalékkal emelkedett Németországban tavaly az egy évvel korábbihoz képest a bűncselekménnyel gyanúsított menedéket kereső emberek száma – írta a Welt am Sonntag című vasárnapi német lap a 2016-os bűnözési és bűnüldözési statisztikát idézve.
Gyerekkoromban rengeteg Casio karórát láttam és próbáltam ki, hiszen a nagypapám órásboltjában mindig tele volt velük egy méretes üvegvitrin. Azok a modellek egyértelműen a tömegigényt kívánták kielégíteni, most azonban egy feljebb pozicionált szériáról lesz szó.
Franciaország tengerentúli területein szombaton, az anyaországban pedig ma megkezdődött az elnökválasztás első fordulója. Az elnökválasztás első fordulójának tétje, hogy melyik két jelölt kerül a második fordulóba. Erre négy jelöltnek...
Észak-Korea megint fenyegetőzik a térségben tartózkodó japán és amerikai haderő miatt. Eddig nem váltotta be fenyegetéseit Phenjan, de nemrég sosem látott rakétákat mutattak be egy katonai parádén, igaz, sikertelen nukleáris kísérletbe is belecsúsztak mostanában. De mi lesz, ha egyszer mégsem a levegőbe beszél Kim Dzsong Un?
Olasz ellenzéki pártok felszólították Marco Minniti belügyminisztert, hogy számoljon be a parlamentben a Földközi-tengeren tevékenykedő nem kormányzati szervezetek (NGO) szerepéről, miután egy államügyész több segélyszervezetet azzal vádolt, hogy a menekültek mentése során líbiai embercsempészekkel működnek együtt.
Otthonában vert agyon egy védtelen idős asszonyt egy 21 éves fiatalember. Egyelőre nem tudni, miért ölte meg a nőt, csak azt, hogy hogyan: puszta kézzel és kegyetlenül.
Több külföldi hírügynökség is beszámolt a Kétfarkú Kutya Párt szombati békemenetéről. Szinte mindenki a humort és a szarkazmust emelte ki a demonstrációból. Tuzson Bence a Miniszterelnöki Kabinetiroda államtitkára szerint lehet viccet csinálni a komoly ügyekből, de szerinte célszerűbb komolyan kezelni azokat. További részletek a videóban.
Az első eredmények este 8 után várhatóak. A 77 százalék még csak becsült részvétel, de ez azt jelentené, hogy arányaiban valamivel kevesebben vettek részt ezen az első fordulón, mint a 2012-esen, hiszen akkor csak 20,5 százalék volt a távol maradók aránya. (Le Monde)
A MOL-Pick Szeged házigazdaként 30-27-re kikapott a francia Paris Saint-Germain csapatától a férfi kézilabda Bajnokok Ligája negyeddöntőjének vasárnapi első mérkőzésén.
Orbánnak változtatnia kell a CEU-törvényen, ha Brüsszel ezt kéri tőle. Erről a Fidesz pártcsaládjába tartozó Európai Néppárt frakcióvezetője beszélt. Tuzson Bence erre úgy reagált: előbb látni szeretnék, hogy kinek mi az álláspontja és mit szeretnének kérni. Orbán Viktort szerdán faggatják majd a képviselők az Európai Parlamentben a Lex CEU-ról és
Franciaország tengerentúli területein szombaton, az anyaországban pedig ma megkezdődött az elnökválasztás első fordulója. Az elnökválasztás első fordulójának tétje, hogy melyik két jelölt kerül a második fordulóba. Erre négy jelöltnek...
A függetlenként induló Emmanuel Macron vezet a franciaországi elnökválasztás első fordulójában, míg a második helyen Marine Le Pen, a radikális jobboldali Nemzeti front elnöke áll, így ők ketten juthatnak be a második fordulóba.
Az exit poll eredmények alapján Macron vezet a francia elnökválasztás első fordulójában, míg a belügyminisztérium közlése alapján Le Pené a voksok 24,38 százaléka.
A fogamzásgátló tabletta igen megbízható, kényelmes, biztonságos módszer, de ahhoz, hogy valóban megfelelően működjön, mindennapos odafigyelésre is szükség van! A fogamzásgátló tabletta hatékonyságának kulcsa a rendszerességben rejlik, azaz sosem szabad elfelejteni bevenni az adott napi adagot. Ez elmondva könnyűnek hangzik, betartani már nehezebb.
Már csak bő két hónap van hátra a Duna Aréna hivatalos műszaki átadásáig. Júliusra a vizes világbajnokság valamennyi helyszínén mindennek készen kell lennie. Az úszó VB öt helyszínén azonban a kezdéséig még nagyon sok munka van hátra. Az önkéntes segítők kiképzése ma kezdődött a Pesti Vigadóban.
Az első exit pollok alapján úgy tűnik, Emmanuel Macron és Marine Le Pen jutottak az elnökválasztás 2. fordulójába. A verseny a várakozásoknak megfelelően szoros volt, de a közvélemény-kutatók előrejelzései meglepően pontosnak tűnnek....
Együtt nyitotta meg Angela Merkel német kancellár és Beata Szydlo lengyel kormányfő a világ legnagyobb ipari szakkiállítását, a hannoveri nemzetközi vásárt.