Demonstrációt tartott a Magyar Kétfarkú Kutya Párt Budapesten. A résztvevők az Oktogontól a Blaha Lujza téren és az Astorián keresztül az Erzsébet térre vonultak.
Csaknem 47 millió szavazásra jogosult állampolgárt várnak vasárnap Franciaországban az urnákhoz az elnökválasztás első fordulójában, hogy a 11 jelölt közül kiválasszák azt a kettőt, akik két héttel később megmérkőzhetnek az államfői székért. Az V. köztársaság történetében most először a hivatalban lévő elnök, a szocialista Francois Hollande nem jel
Az ajakherpesz egy gyakori vírusos megbetegedés, amit a Herpes simplex vírus 1-es típusa okoz. Az ajkakon kis, kifakadó hólyagok keletkeznek. Ezek gyakran érzékenyek, fájdalmasak és viszketnek.
A címvédő Ferencváros a 38. születésnapját éppen szombaton ünneplő Gera Zoltán mesterhármasával fordított és győzött a sereghajtó Gyirmót otthonában a labdarúgó OTP Bank Liga 28. fordulójában.
A már korábban a fináléba jutott Eger a címvédő Szolnokkal vív meg a bajnoki címért a férfi vízilabda ob I-ben, miután a Tisza-partiak a szombati elődöntőben legyőzték az OSC-t.
Győr – A címvédő Ferencváros a 38. születésnapját éppen szombaton ünneplő Gera Zoltán mesterhármasával fordított és győzött a sereghajtó Gyirmót otthonában a labdarúgó OTP Bank Liga 28. fordulójában.
Nem David Stockdale meccse volt a pénteki Norwich-Brighton találkozó. Az angol másodosztály bajnokcsapata 2-0-ra kikapott - mindkét gólt az angol kapus öngóljának lehet elkönyvelni. Elképesztő pech, kétszer is.
Veszprém – A Telekom Veszprém házigazdaként 26-23-ra legyőzte a francia Montpellier HB csapatát a férfi kézilabda Bajnokok Ligája negyeddöntőjének szombati első mérkőzésén.
Éppen száz éve, 1917 áprilisában határozott a bécsi közgyűlés a gyermekjóléti szolgálat nagyszabású kibővítéséről, hogy csökkentse a csecsemőhalandóságot és javítsa a bécsi gyermekek egészségügyi és szociális feltételeit. Sikereket és visszalépéseket azonban egyaránt tartogattak az elmúlt évtizedek - derül ki Bécs Város Külképviseleti Irodájának t
Szombati brit sajtóértesülés szerint az amerikai kormány Nagy-Britannia helyett először mégis inkább az Európai Unióval kötne szabadkereskedelmi megállapodást, jóllehet Donald Trump amerikai elnök még nemrégiben is azt ígérte, hogy London lesz "a sor elején", amikor az Egyesült Államok kétoldalú nemzetközi kereskedelmi egyezményekről kezd tárgyalás
Sima szombathelyi vereség Debrecenben A bennmaradásért küzdő Debreceni VSC szombaton 4-2-re legyőzte a vendég Swietelsky Haladást a labdarúgó OTP Bank Liga 28
Macedóniában demonstrációkat tartanak Soros György magyar származású amerikai milliárdos ellen - hangzott el az M1 aktuális csatorna szombat esti Híradójában
A magyar küldöttség második óvását is elutasították szombaton a tornászok Kolozsváron zajló Európa-bajnokságán, így Berki Krisztián lólengésben szerzett ezüstérme véglegessé vált
Pawel Lisicki lengyel újságíró, szerkesztő szerint öngyilkosságot követ el a Nyugat, ha nem változtat az iszlámmal kapcsolatos magatartásán; a szerző erről szombaton beszélt a 24. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválon, magyarul most, A Dzsihád, avagy a Nyugat öngyilkossága című megjelent kötetének bemutatóján.
Továbbra is komoly az igény a banki ügyfelek részéről a széfszolgáltatás iránt. Van olyan bank, ahol a jelentős kereslet miatt több mint ötszáz új szekrényt telepítettek, más pénzügyi cégnél pedig várólista van - derül ki a Magyar Idők piaci elemzéséből.
Zsúfolt programmal, tizenkét döntővel ért véget az úszók Debrecenben rendezett országos bajnoksága szombaton, amely a Gyurta fivéreknek egy-egy, Hosszú Katinkának két aranyérmet hozott.
Zsúfolt programmal, tizenkét döntővel ért véget az úszók Debrecenben rendezett országos bajnoksága szombaton, amely a Gyurta fivéreknek egy-egy, Hosszú Katinkának két aranyérmet hozott.
Kijev – A házigazda ukránok felett aratott 5-3-as győzelemmel kezdte szereplését a magyar jégkorong-válogatott a kijevi divízió I/A-s világbajnokságon szombaton.
A debreceni országos bajnokság szombati befejeztével Sós Csaba szövetségi kapitány - az edzőbizottság, majd a szövetség elnökségének jóváhagyásával - szombat este kihirdette a válogatott csapatot, amely a júliusi, budapesti világbajnokságon indul.
Összecsaptak a pakisztáni és az afgán bevándorlók Belgrádban. A szerb fővárosban rendszeresek a viták és az összetűzések a bevándorlók különböző nemzetiségű csoportjai között
Egy Magyarországra tartó román rendszámú teherautó rakterében 111, Romániában már regisztrált menedékkérő próbált illegálisan átjutni a román-magyar határon - közölte szombaton a román határrendészet.