2017. április 21. péntek

ápr. 21
16:06
A cukorbetegség valóban vaksághoz vezethet! (ProfitLine)
Huszonötször magasabb a vakok aránya a cukorbetegek körében - derült ki egy átfogó, a látáskárosodás és a diabétesz közötti összefüggést vizsgáló magyarországi kutatásból, amelynek eredményét pénteken ismertették az MTI-vel.
ápr. 21
16:09
De ki is az a Macron, aki most a legesélyesebb francia elnökjelölt? (Privátbankár)
Egy 39 éves, szimpatikus politikus vezeti a francia elnökjelöltek listáját közel 25 százalékos támogatottsággal. Az érdekessége, hogy egy éve alig ismerték, és rekordidő alatt építette fel politikai mozgalmát és elnökjelöltségét. Lássuk, ki is Emmanuel Macron, aki reményeink szerint megmenti Franciaországot Le Pentől.
ápr. 21
16:09
Kelemen Hunor: versenyfutás a kisebbségellenességben (Gondola)
Kelemen Hunor szerint a román parlament jobboldali ellenzéki pártjai versenyt futnak egymással a kisebbségellenességben
ápr. 21
16:11
A meglepetés elmaradt! (Gondola)
Hosszú hangzatos csatározás után a héten négy törvényjavaslat is elfogadott a Tisztelt Ház. A kétharmados többséget igénylő passzusok elfogadását a Jobbik biztosította.
ápr. 21
16:12
Ungvári Miklós elődöntős a varsói cselgáncs Eb-m (Sport365)
Ungvári Miklós harmadik győzelmével bejutott az elődöntőbe a varsói cselgáncs Európa-bajnokság pénteki versenynapján.
ápr. 21
16:13
A Soros-büdzsé (Gondola)
Hagyjuk már a csillogó szemű civilekről szóló mesét!
ápr. 21
16:15
Ismét bedőlt egy cége az Alexandra tulajdonosának (Blikk)
Matyi Dezsőnek nem ez az első cége, ami tönkrement.
ápr. 21
16:15
Elképesztő: sorra döntötte a csúcsokat Egerszegi Krisztina fia az úszó ob-n (Blikk)
Debrecen – Elképesztő formában van az ötszörös olimpiai bajnok úszó, Egerszegi Krisztina (42) nagyobbik fia, Vigassy Bálint (16).
ápr. 21
16:17
Orbán Viktor személyesen fogja felügyelni az új Puskás Stadion építését (Blikk)
A legmagasabb szintről kísérik figyelemmel a Puskás Stadion építését, létrehozták ugyanis a Puskás Ferenc Stadion Időarányos Kivitelezését Nyomon Követő Bizottságot, amelynek elnöke nem más lett, mint maga Orbán Viktor.
ápr. 21
16:17
Sztárok gyűjtenek az amputált lábú fiúnak (Blikk)
Forma–1-es világbajnok sztárok is segíteni próbálnak a baleset következtében mindkét lábát elvesztő Billy Monger (17). A korábbi vb-első brit Jenson Button (37) egymaga 15 ezer fontot (5,6 millió forintot) adományozott, de rajta kívül a 2016-os világelső német Nico Rosberg (32), az F1 háromszoros királya, a brit Lewis Hamilton (32), sőt a Mercedes-
ápr. 21
16:18
Utasításba kapták a nagykövetségek, hogy külföldi partnereket keressenek a CÖF-nek (444.hu)
A Fidesz adományaiból működő álcivil kormányszervezet európai hálózatát közpénzből, munkaidőben kötelesek építeni a diplomaták.
ápr. 21
16:21
Figyeljen vagy szórakozzon: két újabb adathalász email terjed (Infostart)
Az egyik az OTP Bank, a másik a Telekom ügyfeleit célozza. Az egyik inkább humoros, mint veszélyes, de a másik sem helyes fordítás.
ápr. 21
16:24
Áder János és Matolcsy György bemutatott egy tankönyvet (444.hu)
Fotó: Koszticsák Szilárd / MTIA köztársasági elnök – akit nem lehet a keresztnevén nevezni – és a jegybankelnök a Küldetések a pénz világában című tankönyv bemutatóján találkozott az MNB Teátrumában. A Pénziránytű Alapítvány 7-8. évfolyamos iskolásoknak szóló, a tudatos pénzügyi tervezésre oktató tankönyvének az államfő a fővédnöke.
ápr. 21
16:24
Az NFM is cáfolja Lázár János állítását (HírTV)
Megerősítette a Fejlesztési Minisztérium, hogy nincs megvalósítási tanulmány a gyulaházai űrközponthoz.
ápr. 21
16:27
Milyen médiamárkák maradtak a CEMP-ben? (Kreatív Online)
És mi lett az Index korábbi igazgatóságával? A lap tulajdonjoga egy alapítványhoz került, tényleg ez a függetlenség garanciája?
ápr. 21
16:27
Nem működhet tovább az Argentum Holding (Adózóna)
Az MNB visszavonta az Argentum Holding Zrt. tevékenységi engedélyét és elrendelte annak végelszámolását.
ápr. 21
16:27
Nemzetközi foci: Hihetetlen oka lehetett a dortmundi robbantásnak (Agroinform)
Pénteken kora reggel őrizetbe vettek egy német-orosz kettős állampolgárt. A robbantás oka nem mindennapi.
ápr. 21
16:30
Érdekes felmérés: Így látják a jövőt a magyar nők (ATV)
A nők jobban tartanak a munkanélküliségtől, az egészségük romlásától és attól, hogy nem lesz pénzük nyaralásra, a válaszadók majdnem fele viszont elégedett aktuális anyagi helyzetével - derült ki a K&H rövid távú anyagi kockázatokat vizsgáló reprezentatív felméréséből, amelyben 500, 30-59 éves embert kérdeztek meg tavaly novemberben.
ápr. 21
16:33
Szereti a jó borokat? Ismerje meg Magyarország top 3 pincészetét - fotók! (Blikk)
Tokaj, Villány és Badacsony méltán világhírű borairól, de lássuk, hol is készülnek az igazán nagyszerű italok!
ápr. 21
16:33
Alapemberré vált a horvátoknál Futács Márkó, szerződést hosszabbítanak (Blikk)
Split – Bejött a váltás Futács Márkónak (27), akivel hosszabb távon számol a horvát focibajnokságban érdekelt Hajduk Split.
ápr. 21
16:33
Emlékszik? Az első és utolsó hollywoodi szamuráj (Blikk)
Az utolsó szamuráj című alkotás a western és a szamurájfilmek sajátos keveréke. A XIX. századi Japánban játszódó történet középpontjában az amerikai polgárháborús hős, Nathan Algren áll. A film ma este a Viasat3 csatornán látható, ismétlés: szombat, 23.00 órakor.
ápr. 21
16:35
Egy beteg megdöbbenten állítja: elfogyott a tömés a Semmelweis fogászatán (Blikk)
– Megdöbbentő észrevételről számolt be Szentes Anna a Facebook oldalán: a nő a Semmelweis fogászatán várakozott, ám amikor sorra került közölték, hogy "nem tudnak mit csinálni vele, elfogyott a tömés".
ápr. 21
16:35
Európa Liga: Spanyol csapaton keresztül juthat a döntőbe a Manchester United (Blikk)
Nyon – A Celta Vigo a Manchester Uniteddel, az Ajax Amsterdam pedig az Olympique Lyonnal találkozik a labdarúgó Európa Liga elődöntőjében.
ápr. 21
16:36
Sokkoló videón a párizsi merénylő lelövése (Infostart)
Egy járókelő rögzítette azt a támadást, amikor egy férfi csütörtök este rendőrökre támadt Párizs belvárosában.
ápr. 21
16:36
Föld Fesztivál az Állatkertben (Spa Trend Online)
A rendezvény lényegében a Föld napjának öt napon át tartó rendezvénnyé bővítése.
ápr. 21
16:36
Ennyi halat esznek a magyarok (ProfitLine)
Egy főre jutó évi halfogyasztás (1970-2014)
ápr. 21
16:42
A stressz is vezethet cukorbetegséghez (WebBeteg)
Mára már bizonyított tény, hogy stressz hatására idő előtt megjelenhet a cukorbetegség. Ez nyilván nem azt jelenti, hogy minden stresszel élő ember előbb-utóbb diabéteszes lesz, csupán azt, hogy ha megvan a genetikai hajlam és esetleg más kockázati tényezők is jelen vannak az életünkben, a stressz felgyorsíthatja a folyamatot.
ápr. 21
16:42
Pénzt akart keresni a tőzsdén, felrobbantotta a buszt, utána nyugodtan elfogyasztott egy steaket (Portfolio)
A német rendőrség őrizetbe vett egy 28 éves férfit, akit azzal gyanúsítanak, hogy ő robbantott fel bombákat a múlt héten a Borussia Dortmund csapatbusza mellett A feltételezett elkövetőt kihallgatták, a robbantással kapcsolatos részletek...
ápr. 21
16:44
Leállt egy atomerőmű a magyar határtól 80 kilométerre (Portfolio)
Egy hibás szelep miatt leállítják pénteken a délnyugat-szlovéniai krskói atomerőművet - közölte az erőművet működtető vállalat (NEK). Predrag Sirola, az atomerőmű műszaki igazgatója azt mondta, hogy a kora reggeli órákban működési...
ápr. 21
16:48
Végelszámoltat egy hitelező céget az MNB (Portfolio)
Az MNB visszavonta az Argentum Holding Zrt. tevékenységi engedélyét és elrendelte annak végelszámolását. A társaság piaci szerepe, súlya marginális volt. Hasonló témákról is szó lesz a Portfolio Hitelezés 2017 konferenciáján. Ne...
ápr. 21
16:48
Ez történik, ha egyedül hagyod a gyereket a háziállatokkal - Fotók (Femcafe)
A gyerekek fantáziája színesebb, mint gondolnánk. Vicces fotók következnek.
ápr. 21
16:50
Leállt egy atomerőmű a szomszédban (Portfolio)
Egy hibás szelep miatt leállítják pénteken a délnyugat-szlovéniai krskói atomerőművet - közölte az erőművet működtető vállalat (NEK). Predrag Sirola, az atomerőmű műszaki igazgatója azt mondta, hogy a kora reggeli órákban működési...
ápr. 21
16:51
Megtiszteltetés: Szalai Ádám a Hoffenheim reklámarca lett (Blikk)
Sinsheim – Középpontba került a Hoffenheim magyar válogatott csatára, Szalai Ádám (29).
ápr. 21
16:53
Veszélybe került Tiger Woods, negyedszerre is műteni kellett (Blikk)
Washington – Negyedszerre is meg kellett műteni Tiger Woods (41) hátát, így a korábbi világelső golfozóra újabb hat hónapos kihagyás vár.
ápr. 21
16:54
Durva szám: 19 ezer embert tartanak nyilván a terrorizmushoz köthetően Belgiumban (Infostart)
Mintegy 19 ezer embert tartanak nyilván a terrorizmushoz köthetően Belgiumban, a nyilvántartottak száma hét év alatt több mint 900 százalékkal emelkedett - közölte rendőrségi forrásokra hivatkozva a La Libre Belgique belga napilap pénteken.
ápr. 21
16:54
Egyedülálló újítás jöhet az adózásban (Portfolio)
Forradalmi lépés merült fel a Nemzetgazdasági Minisztériumban az adóadminisztráció területén. A javaslat szerint a magánszemélyekhez hasonlóan a cégek esetében is az adóhatóság készítené el az adóbevallásokat. A Portfolio által...
ápr. 21
16:54
Multidimenziós programba kerül Paks II (AQUA)
Már a Paks II projekt egyes adatai is megtalálhatók abban a logisztikai és a beruházás lebonyolítását segítő szoftverben, amellyel a világ legmodernebb atomerőművi létesítménye, a novovoronyezsi 6-os blokk is felépült. A program használatával megelőzhető a kivitelezés csúszása, a költségek kordában tartására pedig a kormányközi szerződés a garancia
ápr. 21
16:55
Doppingbotrány: kiderült, mikor döntenek Sarapova sorsáról (Blikk)
Párizs – Május 15-e után, a rajt előtt két héttel döntenek a Roland Garros szervezői arról, hogy a doppingeltiltását letöltő orosz teniszező, a Párizsban kétszer is győztes Marija Sarapova (30) kaphat-e szabadkártyát a versenyre.
ápr. 21
17:00
Ide utazz idén nyáron fillérekért: itt az európai bakancslista (Pénzcentrum)
Közeleg a nyár, itt az idő, hogy elkezdjük megtervezni az idei üdülésünket. Európában rengeteg gyönyörű hely van, ráadásul potom pénzből ki lehet hozni a nyaralást. Mutatjuk, miért és hová érdemes elutazni. A magyarok nagy...
ápr. 21
17:03
Orbán: A CEU a jövőben is megfelelően fog működni (Gondola)
Sok dezinformáció látott napvilágot a CEU ügyével kapcsolatban, ám a CEU nincs veszélyben, a jövőben is megfelelően fog működni - hangsúlyozta Orbán Viktor az AP hírügynökség által feltett kérdesre az M1 Híradóban
ápr. 21
17:03
Variáció egy témára – Seat Ateca 2.0 TDI 4Drive teszt (Auto Pult)
A Leon aktuális generációjával a Volkswagen konszern sikeresen lehelt újra életet a Seatba, a spanyol márka erősítése pedig a manapság legfontosabb szegmensben folytatódik: a kompakt SUV-k mezőnyében. Az Ateca a VW Tiguan olcsóbb és könnyedebb kuzinjaként némi spanyol virtussal hoz új színt a szegmensbe. De vajon az Ateca tényleg olyan jó ajánlatnak számít, mint mondják?
ápr. 21
17:05
Bocsánatot kért az erdélyiektől a jobbikos (Gondola)
Bocsánatot kért a jobbikos Szotyori-Lázár Zoltán azoktól az erdélyiektől, akiket megsértett egy Facebook-bejegyzésével
ápr. 21
17:06
Ez a sors vár az utolsó Ikarus autóbuszra (Infostart)
Magyarországra került az utolsó, Mátyásföldön készült Ikarus busz.
ápr. 21
17:06
Megújult a makói mezőgazdasági iskola (ProfitLine)
Mintegy 350 millió forintból újult meg a makói Galamb József Mezőgazdasági Szakképző Iskola, a beruházás keretében az intézmény fő- és udvari épületét hőszigetelték, korszerűsítették a fűtési hálózatot, kicserélték az elavult nyílászárókat, valamint épületfelügyeleti és energiamenedzsment rendszert alakítottak ki - közölte a Földművelésügyi Miniszt
ápr. 21
17:06
Olimpia nélkül is megépül az olimpiai stadion (Portfolio)
Hiába vonta vissza Budapest a 2024-es olimpiai pályázatát és hiába nincs napirenden sem a 2028-as, sem a 2032-es nyári olimpia esetleges megrendezése úgy tűnik, hogy mégis megépítik a játékokhoz szükséges létesítményeket - írja...
ápr. 21
17:07
Csepreghy: lassú a fejlesztési források felhasználása (Gondola)
Jelentős versenyhátrányt okoz az országnak, ha lassan használja fel a fejlesztési forrásokat - jelentette ki a Miniszterelnökség parlamenti államtitkára pénteken Szegeden
ápr. 21
17:09
Felére fogyott két hónap alatt a világ legkövérebb nője (Blikk)
Felére, 250 kilóra fogyott a világ legkövérebb nője, az egyiptomi Eman Ahmed Abd al-Ati, aki két hónapja tartó kezelése során műtéten is átesett - közölte a kezelését végző mumbai Saifee kórház. A 37 éves páciens 500 kilogrammot nyomott, amikor február közepén Indiába érkezett a testsúlycsökkentő sebészi beavatkozásra.
ápr. 21
17:09
A balliberális média átvette a balliberális pártok szerepét (Gondola)
Az ellenzéki pártok nem tudják becsatornázni az elmúlt hetek tüntetésein megjelenő elégedetlenséget, gyakran a tüntetők őket is elutasítják.
ápr. 21
17:09
Péntek estére már járható lehet a Mátra főútja, a 24-es (Spa Trend Online)
A lezárt utak, turistaútvonalak továbbra is balesetveszélyt jelentenek.
ápr. 21
17:11
Április 28-án helyezik örök nyugalomra Tanai Bellát (Spa Trend Online)
A Vígszínház egykori színésznője budapesti otthonában életének 88. évében halt meg április 2-án.

Keresés