2017. április 19. szerda

ápr. 19
16:16
Megszavazta a brit parlament az előrehozott választásokat (Spa Trend Online)
A kormány indítványára 522-en, ellene 13-an szavaztak.
ápr. 19
16:17
Komoly veszélyt jelent a babára, ha az anya a terhesség alatt sokat mobilozik (Blikk)
Nagyobb eséllyel váltak hiperaktívvá azok a gyerekek, akiknek édesanyja sokat mobiltelefonált a várandósság idején, mint azok a társaik, akiknek anyja keveset mobilozott terhesen - mutatta ki egy tanulmány.
ápr. 19
16:17
CÖF: az LMP-nek nem kenyere az igazmondás (hirado.hu)
A Civil Összefogás Fórum (CÖF) pontosan szerepelteti mérlegében a támogatások és adományok összegét, és előírás szerint minden adatot kitöltött a dokumentumban - közölte az CÖF-CÖKA vezetősége szerdán az MTI-vel, reagálva Szél Bernadett (LMP) parlamenti felszólalására.
ápr. 19
16:18
"Amit nem tudsz elfoglalni, azt semmisítsd meg" - folytatódott a parlamenti szájkarate (ATV)
A Fidesz szerint le kell venniük az álarcokat a civil szervezeteknek, az ellenzéki képviselők ellenben élesen bírálták a kormányt és a kormánypárti képviselők által benyújtott törvényjavaslatot az előterjesztés általános vitájában, amely egyúttal véget is ért.
ápr. 19
16:18
Megszavazta a parlament az előrehozott választásokat (ATV)
A várakozásoknak megfelelően hatalmas többséggel jóváhagyta szerdán a brit törvényhozás alsóháza az előrehozott parlamenti választások kiírását június 8-ára.
ápr. 19
16:18
Csodavárás Barcelonában (Azenpenzem)
Képes lesz-e csodára a Juventus ellen is a Barcelona? Magához ­tért-e a múlt heti robbantás okozta sokkból, és tud-e nyerni Monacóban a Dortmund? Ez a két kérdés teszi igazán izgalmassá a labdarúgó Bajnokok Ligája mai negyeddöntőinek visszavágóit, még mind a négy csapat hisz a továbbjutásában. (A tegnapi mérkőzések lapzárta után értek véget.)
ápr. 19
16:18
Hosszabbítottak a magyar Bundesliga-edzővel (m4sport.hu)
Radoki János 2019-ig írt alá a Megyeri Balázst és Pintér Ádámot is foglalkoztató klubnál.
ápr. 19
16:18
Visszahívás: ha ebből a termékből vásároltál, azonnal dobd ki (Femcafe)
Nagyon népszerű, sokan használják.
ápr. 19
16:19
Most már biztos: megszavazták, lesz előrehozott választás (Blikk)
A várakozásoknak megfelelően hatalmas többséggel jóváhagyta szerdán a brit törvényhozás alsóháza az előrehozott parlamenti választások kiírását június 8-ára.
ápr. 19
16:21
Jégkorong: íme a magyar keret, ők harcolhatják ki a feljutást (Sport365)
Rich Chernomaz szövetségi kapitány szerint nehéz és kiegyenlített sorozat vár a válogatottra.
ápr. 19
16:21
Sokkoló fénykép a Mátrából - teljes útzárások a havazás miatt (Infostart)
Teljes az útlezárás a 24-es főúton és a megye más útjain is - írja a police.hu.
ápr. 19
16:23
Érzelmes bejegyzéssel búcsúzott a BL-től a Bayern legenda - fotó (Sport365)
Lahm Madridban játszotta utolsó meccsét a Bajnokok Ligájában.
ápr. 19
16:24
A nagybefektetők a válság óta nem utálták ennyire az amerikai részvényeket (Portfolio)
A Bank of America Merrill Lynch legfrissebb globális alapkezelői felmérése rég nem látott eredményeket hozott. Az intézményi befektetők azt gondolják, hogy a részvények kezdenek túl drágák lenni, ezért elkezdtek kivonulni a részvénypiacokról....
ápr. 19
16:24
Sokkoló fénykép a Mátrából - teljes útzárások a havazás miatt (Háziállat)
Teljes az útlezárás a 24-es főúton és a megye más útjain is - írja a police.hu.
ápr. 19
16:24
Kiakadt a legendás magyar zenész: Kitaláció, amit rólam pletykálnak (Ripost)
Érdekes hírek láttak napvilágot. Azt mondják, rossz egészségi állapota miatt marad el koncertje.
ápr. 19
16:27
Bajnokok Ligája: Így fogadják a szerdai BL-meccseket! (Agroinform)
Nyer a Barcelona és a Monaco is - legalábbis a fogadók szerint két hazai születik szerda este a BL negyeddöntőben.
ápr. 19
16:30
Medvegyev így ösztönözné az alaptőke-beruházásokat (TőzsdeFórum)
Ötszázalékos nyereségadó-kedvezmény bevezetését javasolta a termelésbe történő korszerűsítő alaptőke-beruházások ösztönzése érdekében Dmitrij Medvegyev orosz miniszterelnök szerdán, a kormánya tevékenységéről szóló éves parlamenti beszámolójában.
ápr. 19
16:30
Hófúvás miatt adtak ki figyelmeztetést (Háziállat)
A sok eső, hő és erős szél miatt többfelé hófúvásra figyelmeztet az Országos Meteorológiai Szolgálat.
ápr. 19
16:30
Pérez egy élcsapat kedvéért lemondana a rózsaszínről (m4sport.hu)
Jól érzi magát a Force Indiánál, de várja a nagy lehetőséget.
ápr. 19
16:30
A fenntartható fejlődés bizottsága is támogatta Sülit (HírTV)
Csaknem kétórás vita után támogatták a paksi atomerőműért felelős tárca nélküli miniszter kinevezését.
ápr. 19
16:30
3 szabály, amivel megóvhatod a hajad és a bőröd nyáron (Femcafe)
A bőr- és hajápolás három legfontosabb szabálya tavaszra és nyárra. Érdemes már most felkészülni: termékajánló következik.
ápr. 19
16:33
Apa, kezdődik? Ausztriában megint egyre több a török munkás (Privátbankár)
A utóbbi hónapokban határozottan emelkedik a török állampolgárságú dolgozók száma Ausztriában, bizonyára nem függetlenül az anyaország bonyolódó politikai helyzetétől. A magyarok számában viszont nagyobb visszaesés figyelhető meg, mint amekkora ilyenkor szokásos.
ápr. 19
16:33
Ezek azok az agydaganatra utaló jelek, melyeket soha nem szabad figyelmen kívül hagyni (Blikk)
Az agyat érintő rosszindulatú daganatok többfélék lehetnek, és több helyen kialakulhatnak, így a tünetek is eltérhetnek.
ápr. 19
16:33
Beteg elme: másfél méter hosszú angolnát dugott az ánuszába egy férfi (Blikk)
Kína - Másfél méter hosszú angolnát találtak egy gyárban dolgozó férfi végbelében.
ápr. 19
16:33
A Juventus sztárja olyat tett a Nou Campban, amit évek óta senki - videó (Blikk)
Barcelona – A Juventus sztárja, Dani Alves (33) a Nou Camp gyepszőnyegének megcsókolásával jelezte, hogy hazatért.
ápr. 19
16:33
Európai önkéntességre pályázhatnak a fiatalok (hirado.hu)
Önkéntességről szóló új európai uniós projekt indul fiataloknak, a programban részt vevők a szociális, egészségügyi, honvédelmi és katasztrófavédelmi közfeladatokat ellátó állami, egyházi és civil szervezetek munkájába kapcsolódhatnak majd be - erről az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) család-, ifjúság-, és nemzetközi ügyekért felelős áll
ápr. 19
16:35
Patkányok lepték el Gyöngyös utcáit (hirado.hu)
A belváros egyik telke tele van szeméttel, ezért lehet a patkányinvázió. Már a gyerekeket sem engedik ki játszani az udvarra - írta az origo.hu.
ápr. 19
16:36
Újra önkéntességre ösztönöznék a fiatalokat (ProfitLine)
Önkéntességről szóló új európai uniós projekt indul fiataloknak, a programban részt vevők a szociális, egészségügyi, honvédelmi és katasztrófavédelmi közfeladatokat ellátó állami, egyházi és civil szervezetek munkájába kapcsolódhatnak majd be - erről az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) család-, ifjúság-, és nemzetközi ügyekért felelős áll
ápr. 19
16:36
Védőoltási hét - Felnőttkorban is hasznosak lehetnek a védőoltások (WebBeteg)
A gyermekkorban adható és adandó védőoltások mellett nem árt gondolni a felnőttkorban kérhető védőoltásokra is - mondta az Egyesített Szent István és Szent László Kórház infektológiai osztályának főorvosa szerdán Budapesten, sajtótájékoztatón.
ápr. 19
16:36
Tényi István olyan ravasz csapdát állított a folyamatosan sorosozó kormánynak, amiből nem lehet jól kijönni (444.hu)
A legnagyobb magyar feljelentő most Szijjártó Péter Russia Today-nek adott interjújára hivatkozva alkotmányos rend elleni szervezkedés miatt jelentette fel az amerikai milliárdost.
ápr. 19
16:36
Veszélyes az időjárásra figyelmeztetnek a meteorológusok (Háziállat)
Sok csapadék és viharos szél miatt több megyében hófúvásra is figyelmeztetnek szerdán. Országszerte nagy mennyiségű csapadékra kell számítani, a középhegységekben akár 30-50 centiméter hó is megmaradhat az éjszaka. Sok helyen akadozik az áramszolgáltatás, fennakadások vannak a közlekedésben. Pénteken térhet vissza a tavasz.
ápr. 19
16:36
Szíria: folytatódik a kormánypárti és ellenzéki települések kiürítése (hirado.hu)
A szíriai hatóságok szerdán folytatták Madajá és Zabadáni, valamint Fúa és Kefraja települések kiürítését, ami azután állt le ideiglenesen, hogy nézetkülönbségek merültek fel a damaszkuszi rezsim és a lázadók között arra vonatkozóan, mennyi fegyveres hagyhatja el a szóban forgó településeket.
ápr. 19
16:36
Az orvvadászat megtizedelte a párducokat Dél-Afrika északi részén (hirado.hu)
A Természetvédelmi Világszövetség vörös listája veszélyeztetett fajként tartja számon a párducot, számukat Dél-Afrikában 4500-ra becsülik.
ápr. 19
16:36
A föld alól előkerült kincsek (autopro)
A Budapesti Történeti Múzeum (BTM) rengeteg értékes lelettel gyarapodott az utóbbi tíz évben, ezekből rendezték a Kincsek a város alatt 1867/2007–2017 című kiállítást. A kiegyezés dátuma nem nyomdahiba miatt került a címbe, ezzel arra szeretnék emlékeztetni a művelt közönséget, hogy Budapest dualizmus kori gazdasági és kulturális fellendülése terem
ápr. 19
16:38
Dobogókőn még a hókotró is elakadt (Háziállat)
A településre vezető utakat már lezárták.
ápr. 19
16:39
Meglepő fordulat: így Magyarország az uniós klímavédelembe? (Privátbankár)
Adatbázist hoz létre a fluortartalmú üvegházhatású gázok nyilvántartására az NFM.
ápr. 19
16:39
Jön a nagy bringás felvonulás (Infostart)
Szombaton 11 fontos és problémás budapesti helyszínt járnak végig az idei I bike Budapest kerékpáros felvonulás és piknik résztvevői.
ápr. 19
16:42
172 riasztást kaptak a tűzoltók (hirado.hu)
Szerda délutánig 172 esetben riasztották a tűzoltókat országszerte, több mint felét a viharos szél és a havas, esős időjárás okozta károk miatt - mondta az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) helyettes szóvivője az MTI-nek.
ápr. 19
16:42
Súlyos anyagi gondjairól vallott Cseke Katinka: "Nem tudom hol laknék..." (Pénzcentrum)
Sokszor olyan munkát is elvállal, amit amúgy nem szeretne, mert szüksége van a pénzre Cseke Katinkának. Nagyon szeretne venni egy lakást a lányának, de nem lát rá esélyt, hogy a közeljövőben ezt meg tudná tenni. Nem tudom hol...
ápr. 19
16:42
Nehéz vb-re számít a hokikapitány (Azenpenzem)
A szövetségi kapitány az elutazás előtti szerdai sajtótájékoztatón ismertette 22+1 fős utazó keretét, amelyből meglepetésre kimaradt három honosított játékos, Kovács Bronson Zoltán, Bodó Christopher és Orbán Brance. Chernomaz elmondta, a csapat melletti elköteleződés számít, hogy mit tesz a nemzeti együttesért az adott játékos, és nem az, hogy honn
ápr. 19
16:42
Öngyilkos lett a börtönben az egykori NFL-es (HírTV)
A New England Patriots volt játékosa, Aaron Hernandez felakasztotta magát.
ápr. 19
16:45
Új mobilcsomag a Telekom tavaszi kampányában (Kreatív Online)
Két mókás reklámban mesélik el, hogyan és miért született meg az ajánlat.
ápr. 19
16:45
"Vállalhatatlan" - Felmondott az Origo rovatvezetője (Spa Trend Online)
A beleegyezése nélkül cserélték ki saját felvételeiket a manipulatív képekre.
ápr. 19
16:45
Ferrari: Nem igaz, hogy nem fekszik az autó Räikkönennek (F1világ)
A Ferrari Forma-1-es csapatának technika igazgatója, Mattia Binotto szerint nem igaz az, hogy Kimi Räikkönen azért szenved idén, mert az olasz istálló 2017-es versenyautója nem fekszik neki. Tovább »
ápr. 19
16:47
Gulyás Márton üzent az Origo felmondott újságírójának - Videó! (Spa Trend Online)
Varga Judit a lap lejárató cikkei miatt távozott munkahelyéről.
ápr. 19
16:48
172 riasztást kaptak a tűzoltók (Háziállat)
Szerda délutánig 172 esetben riasztották a tűzoltókat országszerte, több mint felét a viharos szél és a havas, esős időjárás okozta károk miatt - mondta az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) helyettes szóvivője az MTI-nek.
ápr. 19
16:48
Sajtóértesülés: nagyszabású feltételezett pénzügyi csalást lepleztek le (ATV)
Több mint tízmilliárd eurós kárt okozó feltételezett pénzügyi csalást lepleztek le Németországban - jelentette szerdán a Süddeutsche Zeitung (SZ) című német lap és két német regionális közszolgálati médiatársaság, a Norddeutscher Rundfunk (NDR) és a Westdeutscher Rundfunk (WDR) közös tényfeltáró munkacsoportja.
ápr. 19
16:48
Újabb fenyegetés a világnak? (hirado.hu)
Irán bemutatta legújabb légvédelmi rakétáit.
ápr. 19
16:48
Nyolcvanhárom éves a London Marathon legidősebb futója (m4sport.hu)
1981-ben az első versenyt is teljesítette.
ápr. 19
16:49
Bossányi Katalin-díjat kapott a Népszabadság szerkesztősége (Spa Trend Online)
Az elismerést Kelen Károly vett át szerdán a MÚOSZ-székházban.

Keresés