A várakozásoknak megfelelően hatalmas többséggel jóváhagyta szerdán a brit törvényhozás alsóháza az előrehozott parlamenti választások kiírását június 8-ára.
A Bank of America Merrill Lynch legfrissebb globális alapkezelői felmérése rég nem látott eredményeket hozott. Az intézményi befektetők azt gondolják, hogy a részvények kezdenek túl drágák lenni, ezért elkezdtek kivonulni a részvénypiacokról....
Megkapta a másodfokú környezetvédelmi engedélyt a paksi atomerőmű két új blokkja – tájékoztatta Aszódi Attila, a paksi atomerőmű teljesítményének fenntartásáért felelős kormánybiztos szerdán az MTI-t
A utóbbi hónapokban határozottan emelkedik a török állampolgárságú dolgozók száma Ausztriában, bizonyára nem függetlenül az anyaország bonyolódó politikai helyzetétől. A magyarok számában viszont nagyobb visszaesés figyelhető meg, mint amekkora ilyenkor szokásos.
Önkéntességről szóló új európai uniós projekt indul fiataloknak, a programban részt vevők a szociális, egészségügyi, honvédelmi és katasztrófavédelmi közfeladatokat ellátó állami, egyházi és civil szervezetek munkájába kapcsolódhatnak majd be - erről az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) család-, ifjúság-, és nemzetközi ügyekért felelős áll
A legnagyobb magyar feljelentő most Szijjártó Péter Russia Today-nek adott interjújára hivatkozva alkotmányos rend elleni szervezkedés miatt jelentette fel az amerikai milliárdost.
Sok csapadék és viharos szél miatt több megyében hófúvásra is figyelmeztetnek szerdán. Országszerte nagy mennyiségű csapadékra kell számítani, a középhegységekben akár 30-50 centiméter hó is megmaradhat az éjszaka. Sok helyen akadozik az áramszolgáltatás, fennakadások vannak a közlekedésben. Pénteken térhet vissza a tavasz.
A Budapesti Történeti Múzeum (BTM) rengeteg értékes lelettel gyarapodott az utóbbi tíz évben, ezekből rendezték a Kincsek a város alatt 1867/2007–2017 című kiállítást. A kiegyezés dátuma nem nyomdahiba miatt került a címbe, ezzel arra szeretnék emlékeztetni a művelt közönséget, hogy Budapest dualizmus kori gazdasági és kulturális fellendülése terem
Sokszor olyan munkát is elvállal, amit amúgy nem szeretne, mert szüksége van a pénzre Cseke Katinkának. Nagyon szeretne venni egy lakást a lányának, de nem lát rá esélyt, hogy a közeljövőben ezt meg tudná tenni. Nem tudom hol...
A szövetségi kapitány az elutazás előtti szerdai sajtótájékoztatón ismertette 22+1 fős utazó keretét, amelyből meglepetésre kimaradt három honosított játékos, Kovács Bronson Zoltán, Bodó Christopher és Orbán Brance. Chernomaz elmondta, a csapat melletti elköteleződés számít, hogy mit tesz a nemzeti együttesért az adott játékos, és nem az, hogy honn
A várakozásoknak megfelelően hatalmas többséggel jóváhagyta szerdán a brit törvényhozás alsóháza az előrehozott parlamenti választások kiírását június 8-ára
Szerda délutánig 172 esetben riasztották a tűzoltókat országszerte, több mint felét a viharos szél és a havas, esős időjárás okozta károk miatt - mondta az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) helyettes szóvivője az MTI-nek
Szerda délutánig 172 esetben riasztották a tűzoltókat országszerte, több mint felét a viharos szél és a havas, esős időjárás okozta károk miatt - mondta az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) helyettes szóvivője az MTI-nek.
Több mint tízmilliárd eurós kárt okozó feltételezett pénzügyi csalást lepleztek le Németországban - jelentette szerdán a Süddeutsche Zeitung (SZ) című német lap és két német regionális közszolgálati médiatársaság, a Norddeutscher Rundfunk (NDR) és a Westdeutscher Rundfunk (WDR) közös tényfeltáró munkacsoportja.
A Civil Összefogás Fórum (CÖF) pontosan szerepelteti mérlegében a támogatások és adományok összegét, és előírás szerint minden adatot kitöltött a dokumentumban - közölte az CÖF-CÖKA vezetősége szerdán az MTI-vel, reagálva Szél Bernadett (LMP) parlamenti felszólalására
Hiába szokatlan az áprilisi havazás és a szeles időjárás, nincsenek veszélyben a gyümölcsösök. Hovatovább, a hosszú aszály után a gyümölcsfáknak még jót is tesz a nedvesség. Egyedül a kisugárzási fagyveszélyre kell készülniük a gazdáknak - írja közleményében a Magyar Kertészeti Szaporítóanyag Nonprofit Kft. (MKSZN).
Új klippel jött ki a józsefvárosi rapper és leendő politikus, Dopeman. A szám remek, kicsit ismerős a hangzása és nem is kell néhány másodpercnél tovább várni, hogy dopeman maga vallja be a dalszövegbe szőbe ez bizony egy Tupac lopás. Viszont jó, hallgassa meg, önnek tetszik?
Még mindig nem engedik nyilvánosság elé a Kiss Szilárd és a Gaith Pharaon ügyeket – erről beszélt Mesterházy Attila, az MSZP parlamenti képviselője, az ATV Start című reggeli műsorában.
Huszonhat év alatt ötödször választotta a világ legszebb nőjének Julia Roberts színésznőt a People, ami rekordot jelent a cím odaítélésében - közölte honlapján az amerikai magazin.
Cellájában felakasztotta magát Aaron Hernandez, a New England Patriots amerikaifutball-csapat korábbi játékosa, aki életfogytig tartó büntetését töltötte gyilkosságért.
Komárom-Esztergom megyében 2017-ben több mint 240 helyszínen végez fejlesztést az áramszolgáltató, 3,6 milliárd forint értékben - ismertette az E.ON Észak-dunántúli Áramhálózati Zrt. régióvezetője a társaság tatabányai székházában tartott szerdai sajtótájékoztatón.
Kevés harmincezres kisváros büszkélkedhet olyan elképesztő kézilabdás dicsőséglistával, mint Székelyudvarhely: az évtizedek során ifjúsági és felnőtt világbajnokok, világválogatottak, sokszoros román és magyar válogatottak, olimpikonok, európai kupagyőztesek, román, magyar és spanyol bajnokok kerültek ki a székely anyavárosból. Az udvarhelyi férfik
Utah, Egyesült Államok - Igazi netes hős vált abból az apukából, aki elöl összevizezett nadrággal állt ki kislánya mellett, aki bepisilt az óvodában. A 11 gyermekes férfi így akarta megmutatni gyermekének, hogy ami vele történt, igazán nem nagy dolog.