Londoni pénzügyi elemzők szerint rövid távon megkönnyebbülést hozhat a piacokon a törökországi népszavazás eredménye, mivel úgy tűnik, hogy az alkotmányos berendezkedés átalakítását jóváhagyó referendum nyomán csökkent az előrehozott választások és így a további elhúzódó politikai bizonytalanság kockázata.
Elenyésző számban fordul elő az ünnepi időszak alatt, hogy a járművezetők alkoholfogyasztást követően ülnének volán mögé - mondta a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság rendőr századosa a húsvéti fokozott rendőri ellenőrzések tapasztalatairól.
Elenyésző számban fordul elő az ünnepi időszak alatt, hogy a járművezetők alkoholfogyasztást követően ülnének volán mögé - mondta a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság rendőr századosa a húsvéti fokozott rendőri ellenőrzések tapasztalatairól.
Felipe Gastón Miranda egy hat órás edzésről tartott hazafele Mogyoródon, amikor konfliktusba keveredett egy autóssal. Több helyen szétrepedt orr és agyrázkódás lett a vége a vitának.
A megnövekedett forgalom miatt négy kilométeres torlódás alakult ki az M1-es autópályán a hegyeshalmi határátlépési pontnál - közölte az M1 tudósítója.
A Semmelweis Egyetem emlékezett meg egy hallgatójáról, aki megható kívánsággal fordult az iskola vezetőihez. Kérése mélyen megrendítette a Doktori Tanácsot.
Bár pénteken kereskedési szünnap volt az amerikai tőzsdéken is, hétfőn már a szokott menetrend szerint lehet kereskedni a tengerentúli részvénypiacokon. A várakozásokat meghaladó kínai GDP-adatnak és a vasárnapi török népszavazás...
A vasárnapi török népszavazás nem felelt meg az Európa Tanács normáinak - közölték hétfőn a szervezet és az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) közös törökországi megfigyelő küldöttségének vezetői.
Hajdú Péter és Sarka Kata válása már hosszú hónapok óta húzódik, és várhatóan nem a következő hetekben kerül majd pont az ügy végére. Hamarosan a vagyonmegosztásról és a gyermekelhelyezésről tárgyalnak majd a bíróságon, de...
Az Open Hybrid LabFactory központban ipari szakemberek és tudósok olyan anyagok és gyártási folyamatok kidolgozásán fáradoznak, amely lehetővé teszi az autók tömegének további csökkentését.
A Törökországgal kezdett európai uniós csatlakozási tárgyalások leállítását sürgeti a bajor Keresztényszociális Unió (CSU) az elnöki rendszerről tartott törökországi népszavazás után.
A vasárnapi török népszavazás nem felelt meg az Európa Tanács normáinak – közölték hétfőn a szervezet és az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) közös törökországi megfigyelő küldöttségének vezetői.
Szó szerint vad frizuratrend hódít a divatmogulok körében: a leopárdmintás hajkoronák a szigetországból származnak, de már az egész világon festik őket.
Székesfehérvár — Magyarország két legizgalmasabb cirkálósúlyú harcosa csap össze szombaton, a Felix Promotion profibokszgáláján, a fehérvári Lakeside Hotel Konferencia Csarnokában.
Chicago — A magyar válogatott Nikolics Nemanja két gólt szerzett a Chicago Fire csapatában az észak-amerikai profi labdarúgóliga (MLS) alapszakaszának szombati játéknapján.
A vasárnapi török népszavazás nem felelt meg az Európa Tanács normáinak - közölték hétfőn a szervezet és az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) közös törökországi megfigyelő küldöttségének vezetői.
Biztossá vált, hogy Gareth Bale, a Real Madrid labdarúgója nem léphet pályára a Bayern München elleni Bajnokok Ligája-negyeddöntős párharc keddi visszavágóján.