Peljesac-félszigetén, Ston és Orepic között megnyílt Horvátország első víz alatti pincészete, amely a tenger mélyén 700 napig érlelt borokat kínál a vendégeknek.
Izgalmas versenyen győzött Sebastian Vettel a Forma–1 Bahreini Nagydíján. A német versenyző a két mercedeses pilótát utasította maga mögé, és vezeti a világbajnokságot.
A Mercedes motorsport-igazgatója, Toto Wolff elismerte, elképzelhető, hogy újragondolják a csapatutasításokhoz való hozzáállásukat azok után, hogy a Ferrari ilyen jó formában kezdte a 2017-es idényt. Tovább »
Minden idők legnagyobb nyitó bevételt hozó filmjévé válik globálisan a Halálos iramban 8 című film, amely a Universal stúdió becslése szerint 532,5 millió dollárt (156,2 milliárd forint) hozott a mozikban forgalmazása első hétvégéjén.
Rekordszámban - 662-en - öltöztek Chaplinnek a világ egyetlen, a svájci Corsier-sur-Vevey-ben található Chaplin-múzeumának rendezvényén - közölte az intézmény igazgatósága.
Négynapos üléssel folytatja munkáját az Országgyűlés a következő két hétben. A képviselők szerdán kezdik tárgyalni a civil szervezetek átláthatóságáról szóló törvényjavaslatot.
A Törökországgal kezdett európai uniós csatlakozási tárgyalások leállítását sürgeti a bajor Keresztényszociális Unió (CSU) az elnöki rendszerről tartott törökországi népszavazás után.
Egyedi stílusával robbant be a gasztronómia világába Wossala Rozina. A Konyhafőnök első évadában versenyzett, a másodikban zsűrizett. A Konyhafőnök VIP-ben is a hírességek főztjét minősíti.
A németországi törökök csaknem kétharmada igennel szavazott a Recep Tayyip Erdogan hatalmát jelentősen kiterjesztő elnöki rendszer bevezetésére - jelentette az Anadolu török állami hírügynökség.
Harry herceg, a néhai Diana hercegnő másodszülött fia édesanyja halála után csaknem két évtizedig küszködött a magába fojtott gyásszal, az ezzel járó agresszióval, egészen addig, amíg végül lelki segítségnyújtásra szorult.
A Szíria elleni amerikai katonai csapást követően 7-ről 39 százalékra nőtt azoknak az oroszoknak az aránya, akik negatívan viszonyulnak Donald Trump amerikai elnökhöz – derült ki a VCIOM orosz állami közvélemény-kutató intézet hétfőn közzétett felméréséből.
A Törökországgal kezdett európai uniós csatlakozási tárgyalások leállítását sürgeti a bajor Keresztényszociális Unió (CSU) az elnöki rendszerről tartott törökországi népszavazás után.
Minden idők legnagyobb nyitó bevételt hozó filmjévé válik globálisan a Halálos iramban 8 című film, amely a Universal stúdió becslése szerint 532,5 millió dollárt (156,2 milliárd forint) hozott a mozikban forgalmazása első hétvégéjén.
Robert Lewandowski visszatérésében bízik a Bayern München, amely 1-2-es hátránnyal utazik el a címvédő Real Madridhoz a labdarúgó Bajnokok Ligája-negyeddöntő keddi visszavágójára.
A probiotikumok olyan jótékony mikroorganizmusok, amelyek védőhatást biztosítanak kórokozókkal szemben, és amelyek számos élelmiszerben is megtalálhatóak. A probiotikumokról úgy tartják, hogy a bélflóra kiegyensúlyozása által igen fontos szerepet játszanak a megfelelő bélműködés és emésztés fenntartásában.
A BMW kétajtós sportos modellje alapesetben 431 lóerővel gördül le a gyártósorról. A G-Power most kezelésbe vette és egészen 680 lóerőig pumpálták a 3,0 literes duplaturbós teljesítményét.