A pénzügyekkel kapcsolatos kérdések tisztázását egyetlen családban vagy párkapcsolatban sem lehet elkerülni. Nagy Feróéknál az anyagiakról például a felsége dönt, de mi a helyzet más magyar családoknál? Nagy Ferónak néha...
Hogyan érd el, hogy a lehető legnapfényesebb legyen egy déli fekvésű ház? Ezt a kihívást kapták ennek a háznak az átépítői Sydney-ben – és nem is kérdés, mennyire tökélyre vitték a megvalósítást.
Ahogy arra számítani lehetett, Kubatov Gábor nem hagyta szó nélkül Csányi Sándor lapunkban is idézett véleményét a Ferencvárosról. (Az MLSZ elnöke elfogadhatatlannak tartja, hogy az FTC nyíltan bírálja a szövetséget és a játékvezetőket.
A Rendszerváltás Történetét Kutató Intézet és Archívum tudományos főmunkatársa, Juhász György szerint alkotmánymódosításra is sor kerülhet Szerbiában. Úgy gondolja ugyanis, hogy akármilyen aktív, gyors is a most államfőnek megválasztott Aleksandar Vucic, ebből a protokolláris beosztásból ezt a tempót operatív módon nem tudja intézni.
Pontosították több hagyományos sütemény, köztük például a Dobostorta, az Eszterházy torta, és a Rigó Jancsi élelmiszerkönyvi előírását, ami elvileg szigorítást jelent.
Különleges tortával köszöntötték Lieselt, az Állatkert legidősebb gorilláját, aki szombaton ünnepelte negyvenedik születésnapját. Az 1989 óta Budapesten élő állat nemcsak tekintélyes kort ért meg, hanem anyaként is nagyon sikeres: összesen három, ma már felnőtt korú utódot nevelt fel.
A rovott múltú színész őszinteségi rohamot kapott egy kistérségi rádió vendégeként, és bevallotta, most először érzi, hogy úgy viselkedik gyermekével, ahogyan az elvárható.
Egy egyiptomi büntetőbíróság hét év börtönre ítélte szombaton a közpénzek sikkasztásával vádolt Habíb al-Adlit, aki belügyminiszteri tisztséget töltött be a hatalmából 2011-ben elmozdított Hoszni Mubarak elnök alatt.
A kupa fináléjában most találkozott 18. alkalommal a két együttes, a mérleg immár 14 veszprémi és négy szegedi siker. A Veszprém 26. Magyar Kupa-győzelmét ünnepelhette. Szinte telt ház és remek hangulat fogadta a két Bajnokok Ligája-negyeddöntős csapatot.
Magyarország nem változtat bevándorláspolitikáján sem nemzetközi nyomásra, sem pedig a Soros György által támogatott civil szervezetek támadásai, tüntetései miatt - erről a Fidesz kommunikációs igazgatója beszélt szombati budapesti sajtótájékoztatóján.
A Telekom Veszprém 23-22-re legyőzte a MOL-Pick Szeged csapatát a férfi kézilabda Magyar Kupa szombati döntőjében, a debreceni Főnix Csarnokban, ezzel megvédte címét.