2017. április 1. szombat

ápr. 1
16:09
5 hasznos tipp: így nassolj, ha fogyókúrázol (Blikk)
Nem kell lemondanod az édességről
ápr. 1
16:09
Koszorúzás a 90 éve született Puskás Ferenc sírjánál (Gondola)
Puskás Ferenc szerette és szolgálta az embereket, futballistaként és emberileg egyaránt a legnagyobbak közé tartozott - mondta Szabó Tünde sportért felelős államtitkár szombaton a budapesti Szent István-bazilika altemplomában, ahol megkoszorúzták a 90 éve született legendás labdarúgó sírját
ápr. 1
16:09
Moldova: nem tévedhetek, ha az emberekre hallgatok (Alternatív Energia)
Az író szerint nincs külső támaszunk - Putyin gazda, az Európai Unió pedig sóhivatal.
ápr. 1
16:09
Meztelen képeket küldött magáról? Megszólalt az MTK edzője (ATV)
Azonnali vizsgálatot rendelt el a Magyar Úszó Szövetség, miután megjelent egy cikk arról, hogy az MTK egyik edzője kiskorú lányoknak küldözgette el a meztelen fotóit.
ápr. 1
16:11
Budapesti segítség Kárpátaljának (Gondola)
Kétoldalú megállapodás oldhatja meg a kettős állampolgárság ügyét.
ápr. 1
16:11
"Fiúk, ez nem jött be!" - Botkáék üzentek a Fidesznek (Alternatív Energia)
Bizonyítják, hogy a Szeviép-ügy egy fideszes botrány, amiben Lázár városa is érintett.
ápr. 1
16:13
CEU - Kemény bírálat jött Amerikából (Alternatív Energia)
Újabb neves akadémikusok írtak nyílt levelet - Vasárnap a szabad oktatásért tüntetnek a Corvinusnál.
ápr. 1
16:15
Készülsz a nyaralásra? Nagyon vigyázz ezzel a 11 országgal! (Portfolio)
Egy ügyvédi iroda a külföldre utazóknak szeretett volna segíteni azzal, hogy összegyűjtötte azokat az országokat, ahova csak kellő tájékozódást követően utazzunk. Ugyanis könnyen börtönbe kerülhetünk, ha nem ismerünk bizonyos szabályokat...
ápr. 1
16:15
Nem fognak örülni a lakáshitelesek: 15 százalékkal emelkedhet a törlesztő (Pénzcentrum)
Tömeges, akár 15 százalékos törlesztőrészlet-emelést, rosszabb esetben pedig futamidő-hosszabbítást is hozhat a következő másfél év a volt devizahitelesek egy része számára. Most áprilistól ugyanis tömegével jár le az árfolyamgát...
ápr. 1
16:15
25 fok körüli meleg is lehet a hétvégén (ATV)
Napos, meleg időre kell számítani a hétvégén.
ápr. 1
16:21
Koszorút helyeztek el 90 éve született Puskás Ferenc sírjánál (Azenpenzem)
Puskás Ferenc szerette és szolgálta az embereket, futballistaként és emberileg egyaránt a legnagyobbak közé tartozott – mondta Szabó Tünde sportért felelős államtitkár szombaton a budapesti Szent István-bazilika altemplomában, ahol megkoszorúzták a 90 éve született legendás labdarúgó sírját.
ápr. 1
16:27
Habony és Vajna népszerűtlenebb Gyurcsánynál (Kripto Akadémia)
Mészárost sem szereti a többség, ami meglepőbb, hogy kiket kedvelnek leginkább.
ápr. 1
16:27
Olasz foci: Előbb hoznia kell a kötelezőt a Romának, aztán nagyon szurkolni (Agroinform)
A Roma nem hibázhat az Empoli ellen, de ahhoz, hogy újra nyílt legyen a bajnokság, kell a Napoli bravúrja is.
ápr. 1
16:27
Megölték az Iszlám Állam hadügyminiszterét (ATV)
Egy légicsapással megölték Ajad adzs-Dzsumailit, akiről úgy tartják, hogy Abu Bakr al-Bagdadinak, az Iszlám Állam vezetőjének a jobbkeze volt Irakban.
ápr. 1
16:29
Gázszivárgás volt Zala megyében (Kripto Akadémia)
Kiürítették a társasházat.
ápr. 1
16:31
Olimpia 2024 - Új helyszínt keres a NOB (Kripto Akadémia)
Könnyen elképzelhető, hogy mégsem Limában hirdetik ki a helyszínt.
ápr. 1
16:33
Szörnyű tragédia: legalább 24-en életüket vesztették az indonéziai földcsuszamlásban - fotók (Blikk)
Földcsuszamlásban meghalt több ember szombaton az indonéziai Kelet-Jáva tartományban - közölte a katasztrófaelhárítás szóvivője. Pontos adatok nincsenek, egyes források 24-re, mások 27-re teszik a halottak számát, de még ennél is több lehet az áldozatok száma.
ápr. 1
16:33
Pórázra vert meztelen nő, szex a kocsmában - pornófilmet forgattak Budapest belvárosában (Blikk)
Anyaszült meztelen nőt pórázon sétáltattak a belvárosban, majd megalázták és egy pár harmadik tagjaként szexuális játékokba kényszerítették. Mindez egy pornófilm forgatása során történt.
ápr. 1
16:36
Így népszerűsítik a magyar termékeket (ProfitLine)
Online kampány indult a magyar termékek népszerűsítéséért - mondta Benedek Eszter, a Magyar Termék Nonprofit Kft. ügyvezetője az M1 aktuális csatornán szombat reggel.
ápr. 1
16:36
A Liverpool az Everton elleni győzelmével már dobogós - videó! (Sport365)
Sorozatban 13-szor nem kaptak ki a vörösök a városi rangadón.
ápr. 1
16:39
Ki kellett üríteni egy társasházat, mert elvágtak egy gázvezetéket (ATV)
Ideiglenesen 13 embernek el kellett hagynia az otthonát szombat délután Zalaváron, miután elvágtak egy gázvezetéket - közölte honlapján a Zala Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság.
ápr. 1
16:45
Bámulatos: Leheljünk életet a fakó arcbőrbe paradicsommal! (Blikk)
Nagyon egyszerű praktika és csodákra képes!
ápr. 1
16:45
Habony utáltabb Gyurcsánynál, Orbán és Botka fej-fej mellett (Kripto Akadémia)
Mészárost sem szereti a többség, ami meglepőbb, hogy kiket kedvelnek leginkább.
ápr. 1
16:47
Erdei "Madár" Zsolt lett a MÖSZ új elnöke (Kripto Akadémia)
A közgyűlésen a versenyzőként amatőr és profi világbajnok volt az egyedüli jelölt.
ápr. 1
16:49
Felgyújtották egy roma család házát (Kripto Akadémia)
ápr. 1
16:51
Hősök: hét gyereket mentettek ki az égő házból a rendőrök Borsod megyében (Blikk)
A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központjába április 1-jén 2 óra után érkezett lakossági bejelentés egy hangonyi lakástűzről.
ápr. 1
16:51
Holtan találtak egy nőt Csepelen (Kripto Akadémia)
A ház teljes terjedelmében égett.
ápr. 1
16:54
Az egész világot bejárják: egzotikus helyeken készülnek úszóink a budapesti vb-re (Blikk)
– Gőzerővel készülnek a világ minden táján a közelgő i vizes világbajnokságra a magyar úszók. Vannak, akik Ázsiát, mások Amerikát választották úti célnak, s persze volt olyan sportoló is, aki megmaradt Európa határain belül.
ápr. 1
16:57
Levágná Soros csápjait a Jobbik alelnöke (ATV)
Toroczkai László szerint sóval kellene behinteni a Közép-európai Egyetem romjait.
ápr. 1
16:57
Lehet, hogy mégsem Limában hirdetik majd ki a 2024-es olimpia helyszínét (ATV)
Könnyen elképzelhető, hogy mégsem Limában hirdetik majd ki a 2024-es olimpia és paralimpia helyszínét, ugyanis a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) már keresi az esetleges beugró várost.
ápr. 1
17:00
Erdei "Madár" Zsolt a Magyar Ökölvívó Szövetség új elnöke (444.hu)
A legendás Csötönyi Sándor a szakágon belül tapasztalható feszültségek miatt akasztja fel a kesztyűt.
ápr. 1
17:03
"Viktor! Te jártál egyetemre?" - Pécs így tiltakozik a lex CEU ellen (Alternatív Energia)
Egy molinót feszítettek ki a városban.
ápr. 1
17:03
Mentő vitte el Bereczkit - Előadás közben tört el az ujja (Spa Trend Online)
ápr. 1
17:09
Ismét döntős a Győr a Magyar Kupában (Sport365)
Görbicz Anita volt a mezőny legeredményesebb játékosa.
ápr. 1
17:09
Bosszúból gyújthatták fel egy roma család házát (ATV)
A román hatóságok gyanúja szerint gyújtogatás következtében gyulladt ki péntek este egy roma család háza és annak melléképülete a székelyföldi Gyergyószentmiklóson.
ápr. 1
17:11
A négyes döntőért játszhat a Tatabánya férfi kézilabda csapata (Sport365)
Kikapott a Magdeburgtól az utolsó csoportmeccsén a magyar gárda.
ápr. 1
17:21
Megszólalt az MTK edzője - Vizsgálatot rendelt el a MÚSZ (Alternatív Energia)
Elismerte, hogy ő szerepel a képen, de állítása szerint azt csak barátnőjének küldte el.
ápr. 1
17:27
Visszavonta a parlamentet jogköreitől megfosztó határozatát a venezuelai legfelsőbb bíróság (ATV)
Visszavonta a venezuelai legfelsőbb bíróság szombaton azt a korábbi határozatát, amellyel megfosztotta minden jogkörétől az ellenzéki többségű parlamentet, valamint mentelmi joguktól egyes képviselőket.
ápr. 1
17:36
Számos új európai célállomás érhető el a budapesti reptérről, (ProfitLine)
Áprilistól számos új európai célállomás érhető el a budapesti reptérről, egyebek mellett a portugáliai Faro, Hannover és több balkáni főváros, így Szarajevó is az új úticélok között van, valamint több járatot sűrítenek a nyáron.
ápr. 1
17:39
Olimpia 2024 - Lima helyett új helyszínt keres a NOB (Gondola)
Könnyen elképzelhető, hogy mégsem Limában hirdetik majd ki a 2024-es olimpia és paralimpia helyszínét, ugyanis a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) már keresi az esetleges beugró várost
ápr. 1
17:39
"A CEU mellett állok" - Tüntetett a DK ifjúsági szervezete (Fotók) (Alternatív Energia)
Az IDE alelnöke szerint Putyin bezáratott egy Soros által támogatott egyetemet, és erre utasította Orbánt is.
ápr. 1
17:39
Kié a bevétel az őstermelői igazolvány érvényesítése előtt? (Adózóna)
Kit illet a bevétel és az hogyan adózik az őstermelői igazolvány érvényesítése előtt? Olvasói kérdésre Lepsényi Mária adószakértő válaszolt.
ápr. 1
17:39
Tragédia lett a családi pálinkafőzés vége (Pénzcentrum)
Felrobbant pálinkafőző miatt életveszélyesen megsérült egy ember Sóskúton szombaton - mondta Csámpai Attila, a Pest Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője. A tűzoltók két vízsugárral eloltották el a tüzet, így...
ápr. 1
17:41
Oláh Emesét jelöli az RMDSZ (Gondola)
Oláh Emese önkormányzati képviselőt jelöli a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) a Horváth Anna lemondásával megüresedett kolozsvári alpolgármesteri tisztségre - közölte szombati hírlevelében az RMDSZ
ápr. 1
17:41
Tiltakoznak a lex CEU ellen - Amerikai tudósok bírálták az Orbán-kormányt (Alternatív Energia)
Újabb neves akadémikusok írtak nyílt levelet - Vasárnap a szabad oktatásért tüntetnek a Corvinusnál.
ápr. 1
17:43
Több mint húsz nőt rabolt el a Boko Haram (Gondola)
A Boko Haram iszlamista terrorszervezet két támadásban elrabolt 22 nőt és leányt Nigéria északkeleti részén – közölte péntek este több egybehangzó forrás
ápr. 1
17:45
Szikrázó rangadó Kispesten (Azenpenzem)
Gyönyörű ajándékot kapott Thomas Doll, aki kereken a századik bajnoki mérkőzésére készül a Ferencváros edzőjeként. A csapatot működtető társaság vezérigazgatója biankó csekket állított ki a trénernek: az elöljáró egy televíziós műsorban jelentette ki, hogy történjék bármi a nyáron a nemzetközi kupában – feltéve, hogy a Fradi eljut oda –, a német sz
ápr. 1
17:45
Megölték a dzsihadisták második számú vezetőjét Irakban (Gondola)
Egy légicsapással megölték Ajad adzs-Dzsumailit, akiről úgy tartják, hogy Abu Bakr al-Bagdadinak, az Iszlám Állam vezetőjének a jobbkeze volt Irakban – jelentette az iraki állami televízió szombaton helyi katonai hírszerzési forrásokra hivatkozva
ápr. 1
17:47
Késeléses merénylet Jeruzsálemben (Gondola)
Egy 17 éves ciszjordániai palesztin fiú késsel megsebesített három izraelit szombaton Jeruzsálem óvárosában, mielőtt izraeli határőrök lelőtték volna
ápr. 1
17:57
Fidesz-KDNP: vegyenek részt a nemzeti konzultáción (Gondola)
A Fidesz és a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) arra kéri az embereket, hogy vegyenek részt a nemzeti konzultáción és segítsenek megállítani Brüsszelt

Keresés