2017. március 30. csütörtök

márc. 30
13:45
Lehull a lepel: így készült a NÉBIH vizsgálat+ videó (Pénzcentrum)
A minták térfogatának, mennyiségének és hőmérsékletének is azonosnak kell lennie....
márc. 30
13:45
Oroszellenes kiáltványt fogadott el a Fidesz pártcsaládja Máltán (ATV)
Az Európai Néppárt által elfogadott kiáltvány felhívja a figyelmet a Moszkva jelentette veszélyekre, és fellépésre szólít fel. Ehhez a pártcsaládhoz tartozik a Fidesz is.
márc. 30
13:46
Ronaldo belőtte a harmadik portugál gólt (444.hu)
Fotó: Patricia De Melo Moreira / AFPA 65. perc elején vágta be Gulácsinak, szabadrúgásból, a kapufáról bepattanva. Ő lőtte az előzőt is. Közben szakad az eső.
márc. 30
13:46
Az Origo volt újságírója szerint "idővel a Techbázist is elérte a sokszor felfoghatatlan módon túltolt, értelmetlen szervilizmus" (444.hu)
Trumpról rosszat nem lehetett írni, az orosz hackerekről szóló cikket pedig letiltották Birkás Péter szerint.
márc. 30
13:47
Segítsen megtalálni: eltűnt egy tapolcai férfi (Blikk)
2017. március 19-én győri tartózkodási helyéről ismeretlen helyre távozott a 28 éves Tibola István Károly.
márc. 30
13:49
Gondolná? Ezek voltak a legnépszerűbb nevek 2016-ban (Blikk)
A Belügyminisztérium kiadta hivatalos statisztikáját, hogy 2016-ban melyek voltak a legnépszerűbb utónevek Magyarországon.
márc. 30
13:49
Sajtóértesülés: A török hírszerzés német politikusok után is kémkedett (ATV)
Német sajtóértesülés szerint német politikusok is szerepelnek a török hírszerző szolgálat (MIT) listáján, amely a tavalyi törökországi puccskísérletért felelősnek tartott Fetullah Gülen hitszónok mozgalmának vélelmezett támogatása miatt megfigyelésre jelölt németországi emberekről és szervezetekről készült.
márc. 30
13:49
Történelmet írt a fiatal kosaras, mégis veszített a csapata (ATV)
A 20 éves Devin Booker 70 pontot dobott, csapata, a Phoenix Suns ezzel együtt kikapott a Boston Celtics vendégeként az észak-amerikai kosárlabda-bajnokság (NBA) legutóbbi játéknapján.
márc. 30
13:51
Repüljünk Budapestről Madridba a világ legpontosabb légitársaságával! (Blikk)
Örülhetnek a Real Madrid drukkerek, és persze az utazás szerelmesei is, ugyanis az Iberia újraindítja Budapest-Madrid járatát április 1. és október 28. között.
márc. 30
13:53
Két éve tervezték, hogy ellopják Enzo Ferrari koporsóját (444.hu)
Aztán fegyver- és drogcsempészéssel megbukott a szardíniai banda.
márc. 30
13:54
Kiosztották az idei Prix Hungarica-díjakat Párizsban (ProfitLine)
Egy filmművészeti és egy történelmi témájú szakdolgozat érdemelte ki idén a Magyarországgal foglalkozó legjobb francia egyetemi szakdolgozatokat elismerő Prix Hungarica-díjat.
márc. 30
13:56
3-0-ra simán legyőzte Portugália a magyar válogatottat (444.hu)
Bernd Storck csapata egy pillanatig sem volt jobb Cristiano Ronaldóéknál.
márc. 30
13:56
Lázár: A hónap végéig kiírják a pályázatokat a teljes uniós keretre (444.hu)
A 2014 és 2020 között rendelkezésre álló 8900 milliárd forint 53 százalékát már lekötötték.
márc. 30
13:57
Tolongás a magyar állampapírért - nagyot esett a hozam (Privátbankár)
Két hét alatt nagyot esett a hozam a magyar államkötvények aukcióján - főleg a 3 és 5 éves kötvényeknél szembetűnő a különbség.
márc. 30
13:59
Ez már majdnem nyár! 25 fokos meleg jön (Privátbankár)
Kellemes időjárásnak nézünk elébe.
márc. 30
13:59
Donald Trump lánya irodát kapott a Fehér Házban, az elnök tanácsadója lett (ATV)
Ivanka Trump, az amerikai elnök lánya hivatalosan is a szövetségi kormány alkalmazottja lett, de nem kap fizetést, feladatait társadalmi munkában látja el.
márc. 30
13:59
Róla nevezik el az FC Barcelona egyik új stadionját (ATV)
Johan Cruyffról, az FC Barcelona néhai legendás játékosáról és edzőjéről nevezik el a katalán klub tartalékcsapatának új stadionját.
márc. 30
14:00
Kiránduló idővel érkezik az április (Háziállat)
Április első hétvégéje ragyogóan napos, igazi kiránduló időt hoz magával, sokfelé 23-25 fokot mérhetünk.
márc. 30
14:01
Döntött a bíróság: logikátlan és túl szigorú a magyar szabályozás (Privátbankár)
Döntés született Luxembourgban egy erdőügyi perben, nem akármibe kötöttek bele.
márc. 30
14:03
Fotón a szülők legnagyobb rémálma: mérgeskígyó kúszott a kislány mögé - fotó (Blikk)
Ausztráliában egy család horrorisztikus pillanatokat élhetett át egy kígyó miatt.
márc. 30
14:03
Kijev egyoldalú tűzszünetet jelentett be április 1-jétől (Gondola)
Ukrajna kész akár egyoldalúan is betartani a tűzszünetet április 1-jétől, amiről a minszki összekötő csoport legutóbbi ülésén állapodtak meg - közölte Olekszandr Motuzjanik, a védelmi minisztérium hadműveleti ügyekben illetékes szóvivője csütörtöki sajtótájékoztatóján
márc. 30
14:03
Elképesztő mértékben esik az üzemanyagok ára szombattól (Blikk)
Csökkenti bruttó 12 forinttal a gázolaj, illetve 6 forinttal a 95-ös benzin literenkénti nagykereskedelmi árát szombaton a Mol Nyrt. a jövedéki adó változása miatt.
márc. 30
14:03
Shakira vezette nyomra a rendőröket - Fotók (Alternatív Energia)
A két férfi több ingatlant tört fel és fosztott ki.
márc. 30
14:03
Az Európai Bizottság megakadályozta a londoni és a frankfurti tőzsdék fúzióját (444.hu)
Versenyjogi aggályokra hivatkozva nem engedélyezte Brüsszel a fúziót.
márc. 30
14:03
Elképesztő számok a Magyar Postától (Portfolio)
A Magyar Posta 2016-ban 17,7 millió csomagot kezelt, ami 1,96 millió darabbal, 12,4 százalékkal több a 2015. évinél, az idén 12,5 százalékos csomagvolumen-emelkedéssel számol az e-kereskedelem...
márc. 30
14:03
Szombaton mindenki nagyon boldog lesz (ATV)
Csökkenti bruttó 12 forinttal a gázolaj, illetve 6 forinttal a 95-ös benzin literenkénti nagykereskedelmi árát szombaton a Mol Nyrt. a jövedéki adó változása miatt - értesült piaci forrásokból az MTI csütörtökön.
márc. 30
14:05
Vucic reklámját hozta címlapján szinte minden újság (Gondola)
Éjféltől kampánycsend kezdődik Szerbiában, amely az elnökválasztás voksolásának végéig, azaz vasárnap 20 óráig tart, így a jelöltek csütörtökön még kihasználták a lehetőséget arra, hogy egy utolsó üzenettel buzdítsák szavazásra az állampolgárokat
márc. 30
14:05
Hoppá: smink nélkül fotózkodott Sarka Kata és Kulcsár Edina - ki a jobb nő? (Blikk)
Sarka Kata ismét egy smink nélküli fotót posztolt Facebook-oldalára, ám ezúttal Kulcsár Edina is mellette volt.
márc. 30
14:05
Újabb pert bukott a magyar állam (Alternatív Energia)
Jár az uniós támogatás annak a magánszemélynek, aki bírósághoz fordult.
márc. 30
14:05
Jövő tavaszra megújul a Budai Vigadó (Portfolio)
A Hagyományok Házának otthont adó Budai Vigadó épülete mintegy 7,1 milliárdból újulhat meg 2018 áprilisára - mondta el Hoppál Péter, az Emberi Erőforrások Minisztériumának kultúráért felelős...
márc. 30
14:05
DK: magyarok ezrei vannak életveszélyben (ATV)
A párt szerint a Fidesz tönkretette az egészségügyet. Kevés a háziorvos, a frissen végzettek pedig külföldre mennek.
márc. 30
14:06
Birkózás: Kritikát fogalmazott meg a világ- és Európa-bajnok birkózó (Sport365)
Bácsi Péter: nehéz helyzetben a kötöttfogású birkózók.
márc. 30
14:06
Vettel nyerte az ausztrál nagydíjat (444.hu)
Hamiltonnal csatázott nagyot a győzelemért.
márc. 30
14:06
Strómancégek garmadájával nyelheti le Vajna a vidéki rádiós piacot (444.hu)
Titokzatos, fideszes kötődésű cégek léptek elő a semmiből, és elkezdték kifúrni az évtizedes múltú helyi rádiókat a frekvenciáikból. Ezek a cégek a Rádió 1 lárvái lesznek a helyi piacon.
márc. 30
14:07
106 ezren jelentkeztek felsőoktatási intézményekbe (Gondola)
Az idén csaknem 106 ezer diák jelentkezett felsőoktatási intézményekbe, ez a szám megfelel a korábbi évek adatainak - közölte az államtitkár.
márc. 30
14:07
Tinder az álláskeresőknek? Egy magyar cég hozza az újítást (Portfolio)
Felmérések szerint február és július között váltanak munkát a legtöbben: nem véletlen, hogy a munkaerőközvetítési csúcsszezonra időzítette indulását a legújabb magyar álláskeresési portál. Az allas...
márc. 30
14:07
EU-bíróság: A magyar hatóságok megsértették az uniós jogot (ATV)
Nem fosztható meg egy magánszemély a résztulajdonában álló erdőterület után járó uniós támogatástól azért, mert a terület egy része állami tulajdonban van - mondta ki csütörtöki ítéletében az Európai Unió Bírósága.
márc. 30
14:09
Terrortámadás: Teherautós merénylő robbantott Bagdadban, sok a halott (ATV)
Robbanószerrel megrakott teherautót robbantott fel szerda este egy öngyilkos merénylő Bagdadban. Akciójának legalább 17 halottja és 60 sebesültje van.
márc. 30
14:09
Tokodi Dávid a magyar bajnok 50 km-es gyaloglásban (ATV)
A 2014-ben is győztes Tokodi Dávid nyerte a magyar bajnokságot férfi 50 kilométeres gyaloglásban, miután a szlovákiai Gyűgyön (Dudince) rendezett nemzetközi versenyen ő volt a leggyorsabb a három magyar induló közül.
márc. 30
14:12
Megtévesztésért bírságolt a GVH (Adózóna)
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) döntése szerint a Jófogás apróhirdetési portált üzemeltető Schibsted Classified Media Hungary Kft. (Schibsted Kft.) megtévesztette a fogyasztókat, mert megalapozatlanul használta a „Csak a Jófogáson” kiemelést a hirdetéseknél, mert egyes apróhirdetések máshol is elérhetők voltak.
márc. 30
14:12
Washingtonba utazik a CEU rektora, hogy beszéljen az amerikai médiával és politikusokkal (444.hu)
A CEU tárgyalni sem hajlandó a legutóbbi törvénytervezetről, de egyelőre nem szeretnék azt sem, ha a tanulók tüntetnének.
márc. 30
14:13
Szokatlanul gyorsan lett téma a magyar kormány CEU-ellenes törvényjavaslata Brüsszelben (444.hu)
Az uniós biztosok heti ülésén már a benyújtás utáni nap terítékre került a javaslat. A Bizottság fel is vette már a kapcsolatot az ügyben a magyar kormánnyal.
márc. 30
14:15
Nem a Brexiten múlik a skótok függetlensége (Privátbankár)
Bár nagy hangon követelik a leszakadást, valójában nem is különböznek annyira a britektől.
márc. 30
14:16
Kijutott az Eb-re a magyar U17-es válogatott (444.hu)
Ráadásul csoportelsőként.
márc. 30
14:16
Az MNB növelte az idei inflációs várakozását (444.hu)
A jegybank idén 2,6 %-os inflációt vár a korábban prognosztizált 2,4 % után, és a korábbi előrejelzéssel egyező, 3,6 %-os GDP-növekedéssel számol a mostani Inflációs jelentésben, ami a korábbi 2 éves helyett 3 éves horizonttal (2020 elejéig) készült el. A fő számok szerint 2019-ben a gazdaság várhatóan 3,2 %-kal bővül, és a fogyasztói árak 3 %-kal
márc. 30
14:17
Ugyanaz történt a Mollal, mint múlt héten az OTP-vel (Privátbankár)
Míg múlt héten a Groupama adott el egy csinos OTP csomagot, most CEZ tette ugyanezt a Mol-pakettjével. Az árfolyamreakció hasonló, a piac remekül felszívja a papírokat.
márc. 30
14:19
"Kis híján meghaltam" - Megmérgezhettek egy orosz ellenzéki politikust (ATV)
Vlagyimir Kara-Murza orosz ellenzéki személyiség azt állította szerdán az amerikai szenátus egyik albizottsága előtt, hogy februárban megmérgezték, és csak kis híja volt, hogy nem halt bele. A merényletkísérlettel az orosz kormányt gyanúsítja.
márc. 30
14:19
Portugál-magyar: Mintegy 1500 vendégszurkoló együtt indult a mérkőzésre (ATV)
Mintegy 1500 vendégszurkoló együtt indult a lisszaboni Fény Stadionjába, ahol az Európa-bajnok Portugália lesz a magyar labdarúgó-válogatott ellenfele világbajnoki selejtezőmérkőzésen.
márc. 30
14:21
Döbbenet: a Harry Potter írónője öngyilkos akart lenni (Blikk)
A sikerhez a nulláról kell kezdeni? J.K. Rowling talán az egyik leghíresebb írónő a világon, mégis sokan nem tudják róla, hogy neki sem volt mindig fenékig tejfel az élete.
márc. 30
14:21
Derítsük ki mennyire érett a párkapcsolatunk: tippek a harmonikus mindennapokért (Blikk)
Úgy szeret majd, ahogy vagyok? Mennyi idő után költözzünk össze? Hány embert hívjunk meg az esküvőnkre? Miért nem töltünk annyi időt együtt, mint régen? Mikor érkezzen a trónörökös? Egyke legyen, vagy egy focicsapatnyi gyereket neveljünk fel? Tipikus kérdések, amelyek egy szerelmi viszony természetes fejlődési szakaszait jelzik, és szinte valamennyien találkozunk velük a kezdeti randizós…

Keresés