Emléktáblát leplezett le Trócsányi László magyar, Lucia Zitnanská szlovák és Wolfgang Brandstetter osztrák igazságügyi miniszter a pozsony-ligetfalui munkatáborban a második világháború végén életüket vesztett zsidó áldozatoknak a tábor egykori helyszínén
Kozármisleny - Megszüntette a rendőrség szerdán a Pécsi Egyházmegye egyik papjával szemben, kiskorú veszélyeztetésének gyanúja miatt indított nyomozást - erősítette meg a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság (BMRFK) a hvg.hu értesülését az MTI-nek.
A horvát kormánynak még szüksége van néhány hétre, hogy kiválassza a megfelelő modellt a Mol kivásárlására az INA horvát olajipari vállalatból - mondta Andrej Plenkovic miniszterelnök az Európai Néppárt máltai kongresszusán, Vallettában horvát újságíróknak
Az állomás sokáig nem fogadott és nem is indított vonatokat. Mostanra kiderült, hogy a hatósági zár oka az volt, hogy egy vonaton gazdátlan csomagot találtak, emiatt megállították a szerelvényt a nagykátai állomáson, és az átvizsgálás idejére leállították a vonatforgalmat. A szerelvények azóta újra közlekednek.
Az okosrobotok, a tanuló algoritmusok és a mesterséges intelligencia általános terjedése nemcsak a gyártósor mellett állók, de az egyetemi végzettségűek állásait is fenyegeti.
Romániai karitatív tevékenysége elismeréseként és az ország népszerűsítéséért Románia Csillagának nagykeresztjével tüntette ki Klaus Iohannis román államfő Károly walesi herceget, aki szerdán kezdte meg háromnapos hivatalos látogatását Romániában
A horvát kormánynak még szüksége van néhány hétre, hogy kiválassza a megfelelő modellt a Mol kivásárlására az INA horvát olajipari vállalatból - mondta Andrej Plenkovic miniszterelnök szerdán az Európai Néppárt máltai kongresszusán, Vallettában horvát újságíróknak.
Életünk minden egyes területén jól jöhet, ha egy problémát több oldalról is képesek vagyunk megközelíteni, és ötletesen megoldani. Art Markman pszichológus szerint az is gyakran előfordul, hogy tudjuk a helyes választ egy-egy kérdésre, csak éppen az adott pillanatban nem jut az eszünkbe.
Anglia legtermékenyebb nője most várja huszadik gyermekét. Sue Radford az örömhírt Facebookon, egy ultrahangképpel közölte. Alig, hogy megosztotta a képet, máris özönlöttek rajongóik jókívánságai.
A chicagói egyetem közpolitikai kutatásokkal foglalkozó központjának felmérése szerint a megkérdezett amerikaiak 62 százaléka nem ért egyet a Trump-kormányzat egészségbiztosítási terveivel, amelyet a múlt héten visszavontak a kongresszus elől
A vezető amerikai részvényindexek vegyes képet mutattak ma a kereskedők hangulatáról: míg a Dow Jones Industrial enyhe mínuszban zárt, az S&P 500 és a Nasdaq mérsékelt pozitív irányú elmozdulással...
Német sajtóértesülés szerint német politikusok is szerepelnek a török hírszerző szolgálat (MIT) listáján, amely a tavalyi törökországi puccskísérletért felelősnek tartott Fetullah Gülen hitszónok mozgalmának vélelmezett támogatása miatt megfigyelésre jelölt németországi emberekről és szervezetekről készült.
Két és fél millió forint értékű cigarettát rejtett el Mercedesében egy férfi, akit a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénzügyőrei ellenőriztek Záhonynál.
Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákhoz képest a nemzetközi bankközi piacon szerdán: az euróval szemben erősödött, míg a dollárhoz, a svájci frankhoz és a japán jenhez képest gyengült.
Szerdán este Michael Ignaiteff, a CEU rektora egyeztetett Palkovics László oktatási államtitkárral az egyetem elleni irányuló kormányzati jogszabálytervről. A rektor korábban a hvg-nek azt mondta, akkor tárgyalnak a kormánnyal, ha visszavonják a javaslatot, de Palkovics világossá tette, hogy ez nem fog megtörténni, így nem közeledtek az álláspontok. (index.hu)
Otthon szerzett előnyt a Ferencváros A címvédő Ferencváros hátrányról fordítva szerzett egygólos előnyt a Diósgyőri VTK ellen a labdarúgó Magyar Kupa negyeddöntőjének első, szerdai felvonásán
Létrejött az MVM Csoportnál a 2017-2019-es bérmegállapodás, amelyben erre az évre 10, 2018-ra 9, 2019-re pedig 8 százalékos emelés szerepel - tájékoztatta az MVM Társaságcsoporti Szakszervezeti Szövetsége (TSZSZ) szerdán az MTI-t.
Tovább gyengülhet a font a Brexit miatt, a brit gazdaság számos területére kedvezőtlen hatása lehet a kilépésnek - közölte a K&H Bank szerdán az MTI-vel.
Idén a magyarországi GDP 3 százalék körül nőhet a CIB Bank elemzői szerint, elsősorban a belső kereslet és az uniós források felhasználásának emelkdése miatt - mondta Trippon Mariann, a pénzintézet vezető elemzője szerdán Budapesten, sajtótájékoztatón.
Törökország befejezte az Eufráteszi Pajzs fedőnevű, a Szabad Szíriai Hadsereg (SZSZH) ellenzéki ernyőszervezettel együttműködve tavaly augusztusban indított hadműveletét Szíriában – jelentette be szerdán Binali Yildirim török miniszterelnök az NTV hírtelevízióban
Több mint 50 milliárd forintot szán a folyamatosan fejlődő magyar startup ökoszisztéma ösztönzésére az MFB Csoporthoz tartozó Hiventures Alapkezelő. A szervezet mostantól nem csupán MFB, hanem Európai Uniós Forrásokkal is segíti a vállalkozásalapítást és a hazai tehetségek támogatását, valamint a vállalkozói kultúra erősítését, így Magyarország versenyképességének növelését.
A kormány nem látja indokoltnak a felsőoktatási törvénymódosító javaslat visszavonását, amely a külföldi felsőoktatási intézmények magyarországi működésének jövőbeni feltételeit tartalmazza – közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma, miután Palkovics László oktatási államtitkár és Michael Ignatieff, a Közép-európai Egyetem (CEU) elnök-rektora szerdán este tárgyalt
A Spar Magyarország árbevétele meghaladta az 516 milliárd forintot 2016-ban, ami 5,2 százalékos növekedés az előző évhez képest, az idén a vállalat az üzlethálózat további fejlesztését tervezi - mondta Heiszler Gabriella, a Spar Magyarország Kereskedelmi Kft. ügyvezető igazgatója szerdán Budapesten sajtótájékoztatón.
Gland — Michael Schumacher (48) nem bírt veszíteni, ha a győzelemhez szükség volt a szabályok felrúgásához, kijátszásához, simán belement a trükközésbe. Kedves vérfarkas – barátja, a sportújságíró Ralf Bach (55) szerint találó, ahogy a rajongói becézték a hétszeres Forma–1-es világbajnokot.
Budapest — Egy több mint tíz éve tartó barátságban az ember úgy érezné, nem érhetik már meglepetések – legalábbis nem a kellemetlen fajtából. J. Anikó (52) most az otthonát is elveszítheti olyasvalaki miatt, akit mindig is a barátjának hitt, akin segített, amikor csak tudott. Ágnes (42), a barátnő most a közösségi oldalán is letiltotta segítőjét.