2017. március 22. szerda

márc. 22
22:06
Labdarúgás: nem sok babér termett utánpótlás válogatottainknak (Sport365)
Két korosztályos együttesünk is vereséget szenvedett.
márc. 22
22:15
Akit a brutális hideg sem zavar: mosolyogva úszta át a Rábát Schirilla (Blikk)
Ismét a hideg vízbe vetette magát Schirilla György, ezúttal a Rábát úszta át Győrben. A produkciót hatalmas tömeg izgulta végig.
márc. 22
22:15
Francois Fillon visszautasította a baloldalt (Gondola)
Az egy hónap múlva esedékes francia elnökválasztás konzervatív jelöltje, Francois Fillon szerint a visszalépését szorgalmazó baloldali megszólalások jelentik a bizonyítékot arra, hogy a baloldal és az állami szervek összeesküdtek ellene
márc. 22
22:15
Maximális készültség lépett életbe Rómában és Milánóban is (ATV)
A római parlament felső- és alsóháza épületének környékét is lezárták a londoni merényletet követően, és szerda éjféltől a legmagasabb fokú biztonsági készültség lép életbe az olasz fővárosban a közelgő EU-csúcs, valamint Milánóban Ferenc pápa látogatása miatt.
márc. 22
22:17
Joghurtot eszünk majd depresszió ellen? (Blikk)
Korunk társadalmában egyre több a pszichés probléma. Ezeket orvosolhatja a joghurt is, aminek antidepresszáns hatását most sikerült bizonyítani.
márc. 22
22:21
Részvényfelaprózásra készül a Mol: az igazgatóság 1:8-as arányt javasol (Portfolio)
A Mol ma közzétett közgyűlési dokumentumból kiderül, hogy a cég igazgatósága javaslatot tesz a részvények 1:8 arányú felaprózására, amelyről a 2017. április 13-án tartandó éves rendes közgyűlésen...
márc. 22
22:21
Óriási vizslasiker! Megelőzték a vizslák a mopszokat a legfontosabb ranglistán (444.hu)
Pár év, és jöhet a labrador retriever.
márc. 22
22:27
Csaknem 15 fokos hőmérséklet-különbséget is mértek az országban (Háziállat)
A melegrekord ugyan nem dőlt meg, de az ország északnyugati és délkeleti területei között csaknem 15 Celsius fokos hőmérséklet-különbséget mértek szerdán - írta az Országos Meteorológiai Szolgálat honlapján.
márc. 22
22:33
London - Két román sérültje is van a támadásnak (Gondola)
Két román sérültje is van a London belvárosában történt merényletnek, amelyben négy ember meghalt és legalább húsz megsérült - közölte szerda este a román külügyminisztérium
márc. 22
22:36
Tizenöt helyszínre látogat el a mozgó fogászati rendelő (ProfitLine)
A Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat fogászati szűrőbusza idén tizenöt helyszínre, Budapest mellett több vidéki városba és Erdélybe is ellátogat, hogy ingyenes fogászati szűrést, kezelést és szaktanácsadást biztosítson gyerekek részére.
márc. 22
22:39
Vízilabda BL: felemás napot zártak a magyarok (Sport365)
Csak a szolnokiaknak sikerült diadalmaskodniuk.
márc. 22
22:41
Kézilabda: gálázott a Fradi (Sport365)
Elek Gábor együttese fővárosi ellenfelet oktatott.
márc. 22
22:54
Téged zaklattak már online? (444.hu)
Egyáltalán, tudod, hogy mi az a cyberbullying? Ilyeneket mérnek most fel az ELTE Pszichológiai Intézetének kutatói.
márc. 22
22:56
Tisztára mosták a felcsúti mester, Pintér Attila becsületét (444.hu)
Korábban kapott egy írásbeli figyelmeztetést, mert mutogatott a nézőknek, de úgy tűnik, valaki túl bátor volt.
márc. 22
22:57
Kábítószergyanús csomagok voltak a lökhárítóban (Adózóna)
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénzügyőrei megközelítőleg 10 kilogramm marihuánagyanús anyagot találtak egy személyautóban Röszkén. A kábítószergyanús anyagot, valamint a sofőrt feljelentéssel átadták a rendőrség munkatársainak.
márc. 22
23:09
15 fokos hőmérséklet-különbség az országban (Gondola)
A melegrekord ugyan nem dőlt meg, de az ország északnyugati és délkeleti területei között csaknem 15 Celsius fokos hőmérséklet-különbséget mértek szerdán - írta az Országos Meteorológiai Szolgálat honlapján
márc. 22
23:09
Maximális készültség lépett életbe Rómában és Milánóban is (ProfitLine)
A római parlament felső- és alsóháza épületének környékét is lezárták a londoni merényletet követően, és szerda éjféltől a legmagasabb fokú biztonsági készültség lép életbe az olasz fővárosban a közelgő EU-csúcs, valamint Milánóban Ferenc pápa látogatása miatt.
márc. 22
23:11
Négy halálos áldozata van a londoni terrortámadásnak (Gondola)
Kettős támadás rázta meg szerda délután London központját: egy autós embereket gázolt, majd a parlament bejáratnál rátámadt egy rendőrre.
márc. 22
23:12
Röplabda: egyre nagyobb esély van a trónfosztásra (Sport365)
A Pénzügyőrt egyetlen győzelem választja el az aranytól.
márc. 22
23:27
Kisebb pánikot okozott Dunaújvárosban az ok nélkül felharsanó légiriadó (444.hu)
Hiba miatt szólalt meg, de legalább kiderült, hogy jó hangos. Joggal ijedhettek meg az emberek.
márc. 22
23:29
Lehúzza a rolót a Yummber nevű lakásétterem-app (444.hu)
Ha a startupok túlélési esélyeit nézzük, statisztikailag ez volt valószínűbb, mint hogy nem.
márc. 22
23:33
Lecsapott a GVH a Booking.com-ra (Portfolio)
A Trend FM információi szerint a Gazdasági Versenyhivatal vizsgálatot indított a Booking.com holland anyacége és magyar leányvállalata ellen. Basa Andrea, a GVH szóvivője a műsorban megerősítette...
márc. 22
23:42
Ismét gyengült a forint (ProfitLine)
Gyengült a forint a főbb devizákhoz képest a nemzetközi bankközi piacon szerdán.
márc. 22
23:45
Az EP kitüntette a szocialista Újhelyit (Gondola)
Kiosztották az év európai parlamenti képviselői díjait Kiosztották az brüsszeli uniós politikával foglalkozó magazin és hírportál, a Parliament Magazine által szervezett az Év Európai Parlamenti Képviselőinek Díjait szerdán Brüsszelben

2017. március 23. csütörtök

márc. 23
0:00
Félmilliárd forintos pénzmosással gyanúsítanak két férfit (Adózóna)
Több mint félmilliárd forintos pénzmosást követett el két férfi – közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a police.hu oldalon szerdán.
márc. 23
0:00
Erősebben csapna le Magyarországra az Európai Bizottság (444.hu)
Az európai értékek nem bokrétadísznek valók, mondta Frans Timmermans alelnök.
márc. 23
0:03
Fokozottan figyelnek a nagyvárosok (Gondola)
Nem változik Nagy-Britanniában a terrorkészültségi szint - jelentette be szerda este Theresa May brit miniszterelnök.
márc. 23
0:15
A Groupama-csoport több mint 8 millió OTP-részvényt ad el (ProfitLine)
A francia Groupama-csoport szerdán bejelentette, hogy a tulajdonában lévő OTP-részvények közül 8 millió 260 ezer darabot ad el intézményi befektetőknek.
márc. 23
0:21
Okostantermet adtak át Miskolcon (Gondola)
Az országban elsőként adtak át úgynevezett okostantermet szociális központban Miskolcon, az Ökumenikus Segélyszervezet és a Samsung Electronics Magyar Zrt
márc. 23
0:48
Növekvő bevételre számíthatnak az európai szállodák (ProfitLine)
A PwC európai városokra vonatkozó hatodik szállodaipari előrejelzése (European Cities Hotel Forecast) 17 európai város – nemzeti fővárosok, illetve regionális pénzügyi, üzleti és kulturális központok – 2016-os teljesítményét és 2017–2018-ra vonatkozó kilátásait vizsgálta. Az előrejelzés szerint az egy kiadható szobára jutó bevétel (RevPAR) alapján készülő 2017-es rangsort 14,8%-os növekedéssel…
márc. 23
1:06
Nem kell nekünk korrupcióellenes ügyészség, csak egy újabb Polt Pétert kapnánk a nyakunkba (444.hu)
Romániában gyakorlatilag elitváltást vezényel a korrupcióellenes ügyészség. Jó lenne ez nekünk? Vagy valami hasonló? Nem valószínű, gondolják a jogtudósok.
márc. 23
1:21
Magyar siker Közép-Európa legnagyobb párlatversenyén (ProfitLine)
Az ausztriai Destillatán, Közép-Európa legnagyobb párlatversenyén a magyar nemzeti győztes az Agárdi Pálinkafőzde lett - mondta Wolfgang Lukas, a versenyt rendező cég ügyvezető igazgatója szerdán a budapesti díjátadón.
márc. 23
1:27
Várható időjárás - Csütörtök, 2017.03.23. (Háziállat)
Napközben a fátyolfelhők mellett alapvetően már napos idő valószínű, ugyanakkor főként az északi, északkeleti országrészben erőteljesebb lehet a gomolyfelhő-képződés, majd estére mindenütt csökken a felhőzet.
márc. 23
2:27
Újranyitotta kulturális központját a Kaposvári Egyetem (ProfitLine)
Újranyitotta kulturális központját a Kaposvári Egyetem (KE) szerdán, hogy bemutatkozási lehetőséget biztosítson művészhallgatói számára és gazdagítsa a somogyi megyeszékhely kulturális életét.
márc. 23
3:00
Egyre jobban érdekel minket a színház (ProfitLine)
Színházba látogatók száma Magyarországon, 1990-2015; ezer fő
márc. 23
3:03
"Ez egy őszinte viszony" - tízmilliókat költött egyetlen nő szerelmére Tom (Blikk)
Budapest — Éreztetik a nők, mikor kell lakás, autó,egy utazás vagy éppen ékszer.
márc. 23
3:21
Hiába kért segítséget: otthagyták a mentők a szívrohamot kapott magyar háziorvost (Blikk)
Tard — Szívinfarktusa miatt riasztotta a mentőket dr. Keszthelyi Gyula (63), ám az évtizedek óta praktizáló tardi háziorvos hiába kérte, hogy vigyék őt kórházba: a mentők egy EKG után azt mondták, nem indokolt a beszállítása.
márc. 23
3:25
Megkopasztják a nyugdíjasokat: 700 ezret bukott az üdülési jogos csalók miatt Klára (Blikk)
Röszke — Sorra szedik áldozataikat az üdülőjogok eladásával kecsegtető csalók, akik több száz ezres, de akár mil­liós összegekkel is képesek megkopasztani a zömében nyugdíjas korú ügyfeleket.
márc. 23
3:33
2017: sebességváltás a magyar gazdaságban (ProfitLine)
Lényegesen nagyobb sebességre kapcsol idén a magyar gazdaság, a gyorsulást a lakossági fogyasztás bővülése és a beruházások mértékének növekedése is segíti. A Takarékbank elemzői a tavalyi 2 százalékos gazdasági növekedést követően idén 3,6 százalékos, 2018-ban 4 százalékos GDP-bővülésre számítanak. A bérek jelentős emelkedése, valamint a háztartások ennek kapcsán várt élénkülő kereslete ellenére…
márc. 23
3:39
Titokban segíti Rékasit Pécsi Ildikó alapítványa (Blikk)
Budapest — Pécsi Ildikó alapítványa segíti Rékasi Károlyt (54) – értesült a Blikk!
márc. 23
3:57
Kiengedték a kórházból VV Leót: így számolt be az M7-esen történt brutális balesetről (Blikk)
Budapest — Hazaengedték a kórházból Nagy Zsoltot (41), azaz VV Leót.
márc. 23
4:06
Albérlet után ennyi adót kell fizetnünk 2017-ben (ProfitLine)
Magyarországon az elmúlt években ismét komoly üzletággá vált az ingatlan bérbeadása, csúnya szóval: albérletezés. Az alacsony kamatszint a tőkével rendelkező befektetőket a banki betétek és az állampapírok helyett az ingatlanpiac felé terelte, mely kellően biztonságos befektetésnek számít (ha odafigyelünk mindenre a bérbeadással kapcsolatban!) és a rekord alacsony kamatkörnyezetben jobb hozamot…
márc. 23
4:09
Kézilabda: megsérült a győriek játékosa (Sport365)
Hársfalvi Júlia a könyökével bajlódik.
márc. 23
4:15
Soha nem látott fotók: Józsa Imre szerepelt volna A mi kis falunkban (Blikk)
Budapest — Soha nem látott próbafelvétel képei jutottak a Blikk birtokába.
márc. 23
5:09
Papíron maradt a béremelés (Alternatív Energia)
A cégek trükközéssel, a dolgozók kárára próbálják megoldani, hogy ne növekedjenek a terheik.
márc. 23
5:11
Becsületkeresztes csata - Megalázni a lelkésznőt? (Alternatív Energia)
márc. 23
5:12
Kiosztották az év európai parlamenti képviselői díjait (ProfitLine)
Kiosztották az brüsszeli uniós politikával foglalkozó magazin és hírportál, a Parliament Magazine által szervezett az Év Európai Parlamenti Képviselőinek Díjait szerdán Brüsszelben. A magyar képviselők közül Ujhelyi István, az MSZP európai parlamenti képviselője kapott elismerést.
márc. 23
5:13
Hat új kérdés Paksról (Alternatív Energia)
Új népszavazási kérdésekkel próbálkozik az LMP és a Védegylet Paks2 ügyében.
márc. 23
5:15
Támogatást kaphatnak a kacsa- és libatenyésztők (Adózóna)
Jövedelempótló támogatást kaphatnak a madárinfluenza miatti károkkal leginkább érintett kacsa- és libatenyésztők. A támogatásra 1,7 milliárd forintot különített el az agrártárca, amelyet még idén tavasz végéig megkaphatnak az érintett állattartók – olvasható a Földművelésügyi Minisztérium honlapján.
márc. 23
5:15
Öt év börtön lett a Kulcsár-ügy vége (Alternatív Energia)
Az ügy több vádlottjának büntetését is enyhítette a táblabíróság.

Keresés