Kínában idén minimálisan lassul a gazdasági növekedés tavalyhoz képest - jelentette be az ázsiai ország miniszterelnöke az Országos Népi Gyűlés (parlament) vasárnap kezdődött ülésszakán. Li...
Egy mozgalommal kevesebb és egy párttal több lett Magyarországon. Ezzel párhuzamosan hivatalossá vált, hogy indulhat a zuglói időközi választáson a Kétfarkú Kutya Párt jelöltje. Az ATV A nap híre című műsorában a Momentum Mozgalom és az MKKP jövőjével foglalkozott.
Prostituáltak futtatásával foglalkoztak egy békéscsabai szórakozóhelyen. A rendőrség kerítés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított büntetőeljárást a helyszínen dolgozó két nő és egy férfi ellen.
Fájdalomcsillapítót alkalmazó betegek gyakran szenvednek a gyógyszerek erős mellékhatásaitól – a berlini Charité Egyetemi Klinika kutatói megtalálták a módját, hogyan lehet veszélyes mellékhatások nélküli fájdalomcsillapítót kifejleszteni.
Múlt heti piaci összefoglalónkban épp azt taglalgattuk: a tőzsdéken már nagyon érik egy korrekció, a csütörtök-pénteken látott komolyabb zuhanások akár ennek a kezdetét is előrevetíthették volna - a mostani hét eredményei alapján azonban azt mondhatjuk, továbbra sem tudja semmi elrontani a befektetők optimizmusát. A hőskort idézi a hírdömping, annyi minden történt a héten a budapesti tőzsdén.
Köztudott, hogy Donald Trump nem igazán hisz a globális felmelegedésben, ezért hamarosan el is kezdi visszavonni az Obama-kormányzat (szerinte) szigorú környezetvédelmi szabályozását - írja a The New...
Hétfőn indul az általános iskolásoknak és középiskolásoknak szervezett Pénz7 rendezvénysorozat, amely az idén vállalkozói ismeretek oktatásával is bővül, a magyar fiatalok ugyanis kevésbé érdeklődnek a vállalkozóvá válás iránt az iskola befejezése után, mint a nyugat-európai társaik - mondta Lepsényi István, az NGM gazdaságfejlesztésért és -szabályozásért felelős államtitkára az MTI-nek.
Kiss Ramóna egy ideje már nem szingli a férfiak legnagyobb bánatára. A Barátok közt Zsófija a magyar válogatott és a Telekom Veszprém kézilabdázójával, Lékai Mátéval alkot egy párt.
Több kutatás is bizonyítja, hogy a tizenéves generációnak kisebb a szókincse érzelmei kifejezésére - mondta Kalmár Hajnalka pszichológus az M1 aktuális csatorna vasárnap délelőtti műsorában
Jelenleg is folyamatosak a tárgyalások az Európai Unió jövőjét illetően, különböző koncepciók vannak az Egyesült Királyság unióból való kilépéséről és az az utáni folytatásról is - erről beszélt az M1 aktuális csatorna vasárnap reggeli műsorában a Századvég Alapítvány kutatója
Hihetetlen körülmények között ért véget a David Haye - Tony Bellew bokszmérkőzés szombat este Londonban. A 36 éves, világbajnok Haye a 11. menetben nemes egyszerűséggel kiesett a ringből egy nagy sorozás után.
Az Országgyűlés kedden fogadhatja el a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) javaslatát a bírósági végrehajtási törvény módosításáról, amely szerint becsérték alatt a jövőben nem lehet elárverezni ingatlanokat - mondta a KDNP alelnöke vasárnap Budapesten
Az öntevékenység ösztönzése, a közösségi művelődés gyakorlati ismereteinek, tapasztalatainak és jó példáinak elterjesztése érdekében Tessedik Sámuel Kollégiumot indít a Lakitelek Népfőiskola és az NMI Művelődési Intézet Nonprofit Közhasznú Kft
Két férfi egy budapesti étteremben keveredett szóváltásba a pincérekkel, majd megrongálták a berendezést, mert sokallták a fogyasztásuk végösszegét. A rendőrség vádemelési javaslattal zárta az ügyet.
A férfiak csillagjegye alapján meg lehet mondani, milyen típusú nő mellett találják meg a boldogságot. Urak, nézzék meg, horoszkópjuk szerint összeillenek-e párjukkal.
Újabb lendületet vett az Egyesült Államok által támogatott kormányerők támadása az Iszlám Állam (IS) ellen az észak-iraki Moszul városközpontjának elfoglalására - közölte vasárnap egy helyi katonai szóvivő, aki szerint a Tigris folyó nyugati partján a hadsereg déli és délkeleti irányból kemény harcok árán halad a település óvárosa felé.
Tolvai Reni nemcsak szép hangjáról, hanem divatos stílusáról is ismert. Laza, tavaszi szettről posztolt fotót követőinek, ami egy feszülős nadrágból, valami feliratos felsőből és egy vagány bőrkabátból áll.