Sztrájkot hirdetett április harmadik és negyedik hetére a BKV-munkavállalók 80 százalékát képviselő két szakszervezeti szövetség pénteken. A munkabeszüntetés minden ágazatot érint.
Két, a közbeszédben mostanában forgó témával is foglalkozott Orbán Viktor a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában. Avagy "Soros-egyetem" és "migránsbiznisz" a miniszterelnök szemével:
Megjelent az összes pénzügyi eszköz felhívás a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program (GINOP) és a Versenyképes Közép-Magyarország Operatív Program (VEKOP) keretében; a 2014-2020-as uniós időszakban összesen mintegy 1000 milliárd forint áll rendelkezésre 8 hitelprogram, 9 kombinált hitelprogram és 7 kockázati tőkeprogram formájában - közölte Rákossy Balázs, a Nemzetgazdasági…
A mögöttünk hagyott tél a korábbi éveknél nagyobb terhelést rótt a hazai energiaellátásra. Januárban a magyar árampiacon időszakosan olyan magas árak alakultak ki, amelyek többszörösen meghaladták nem csak a szokásásos hazai, de...
A magyar államháztartás, gazdaság továbbra is jó pályán van, a gazdasági célok teljesültek, és várakozásaik szerint ez 2017-ben sem lesz másképp - mondta a nemzetgazdasági miniszter.
A gyönyörű, fiatal lány és az elvarázsolt szörnyeteg találkozásáról szól a Szépség és a Szörnyeteg meséje. Belle emberséget és szeretetet hoz a visszataszító külsejű teremtmény életébe, akinek meg kell tanulnia szeretni és szeretetre méltóvá válni ahhoz, hogy az őt sújtó átok megtörjön. A Walt Disney stúdió élőszereplős alkotása a klasszikus történ
Az Országos Atomenergia Hivatal (OAH) kiadta a Paks II. projekt telephelyengedélyét csütörtökön - jelentette be Aszódi Attila, a paksi atomerőmű teljesítményének fenntartásáért felelős kormánybiztos. Aszódi Attila rendkívül fontos...
Napsütés, pálmafák, homokos tengerpart. Ki ne vágyna arra, hogy ilyen környezetben töltse a nyaralását? Ráadásul közel is van: elég csupán két órát repülni ahhoz, hogy egy másik kontinensre, Afrikába érkezzünk.
Valóságos sztárparádét vonultat fel a Hatalmas kis hazugságok című sorozat. Az egyik főszerepet Nicole Kidman játssza, aki producerként is nevét adta a szériához.
A venezuelai legfelsőbb bíróság megfosztotta minden hatalmától a dél-amerikai ország ellenzéki többségű parlamentjét - derült ki a testület csütörtökön közzétett határozatából. Ezzel gyakorlatilag ellehetetlenítették az egyébként...
Havazott Csíkszeredában a nyári időszámítás első napján. Sokan meglepődhettek, akik ma reggel kinéztek az ablakon, ugyanis havazott az erdélyi városban. Úgy látszik ott még várniuk kell a tavaszra.
Északi-sark - Kiterjedt jég alatti algavirágzást észleltek a kutatók. A természeti anomáliárt a klímaváltozás felel, a vékonyodó jég ugyanis egyre több napfényt enged be a Jeges-tengerbe, ami elősegíti a fotoszintetizáló élőlények megtelepedését.
Letartóztatták a korrupciós botrányba keveredett Pak Gun Hje dél-koreai elnököt helyi idő szerint péntek reggel. Még tavaly decemberben fogadta el a dél-koreai törvényhozás azt az indítványt, ami az elnöknőt felfüggesztette hivatalából....
- Hűvösebben indul a hét, a leghidegebb órákban mínuszok is lehetnek, a maximumok 15 Celsius-fok körül alakulnak, de napsütéses, száraz idő lesz a jellemző, a hét végére ismét 20 fok fölé emelkedik a hőmérséklet -legalábbis a legfrissebb előrejelzések alapján.
Washington - Donald Trump az eddiginél nagyobb felhatalmazást adott a tárcának az al-Kaida terrorszervezethez köthető al-Shabaab terroristái elleni légitámadásokra – mondta el a Pentagon (védelmi minisztérium) két, a neve elhallgatását kérő tisztviselője.
Az okosrobotok, a tanuló algoritmusok és a mesterséges intelligencia általános terjedése nemcsak a gyártósor mellett állók, de az egyetemi végzettségűek állásait is fenyegeti.
Az MNB mellett még egy sor ország felügyelete figyelmezteti a lakossági ügyfeleket, hogy legyenek óvatosak a OneCoinnal, vagyis azzal az állítólagos új generációs kriptovalutával, amely valójában egy hatalmas nemzetközi piramisjáték...
Döbbenetes fotók érkeztek Szomáliából. Az afrikai ország nagy részén forróság, kegyetlen, aszályos időjárás pusztít. Járványok, betegségek tizedelik a népességet, rengeteg ember hagyta el otthonát, hogy olyan helyre vigye a családját, ahol legalább vízhez juthatnak. Ezekről az emberekről szól a fenti galéria. Sokan, sokszor megpendítették már: a jö
Az M0-ás, M1-es és M7-es autópályák által határolt "aranyháromszögben" hosszú évek után újraindult az elmúlt évtizedek talán legnagyobb agglomerációs ingatlanfejlesztése, melyben hamarosan átadásra kerülnek az első egységek. Csendes...
Magyarország — A hűvös napok után újra beköszöntött a kellemes idő, és az előrejelzések szerint egész héten ilyen gyönyörű napsütésben sétálhatunk majd. Holnap egész nap ragyogóan napos, száraz idő várható.
Jégen mókázni szinte bármilyen autóval nagy buli, de így még nem csinálta senki sem, mint ez a maroknyi orosz. Ez lehet a világ első autós curling mérkőzése?
Meghalt 88 éves korában Alekszej Abrikoszov orosz-amerikai elméleti fizikus, aki 2003-ban a brit Anthony J. Leggett-tel és a szintén orosz Vitalij Ginzburggal megosztva Nobel-díjat kapott a szupravezetők és a szuperfolyékonyság kutatásában elért eredményeiért.
Ilyen pofátlanul jó fej kecskét nem láttunk még! Nem akármilyen látvány fogadta reggel a gazdát, amikor kiment megetetni az állatait. Ugyanis az egyik szamara hátára felpattant egy kecske és úgy sétálgattak körbe-körbe.
A JP Morgan 7930 forintról 8230 forintra emelte a Richter részvényeire vonatkozó célárát, ajánlásuk felülsúlyozás. A legfrissebb ajánlások alapján 6 elemző vételre, 2 tartásra, 1 pedig eladásra ajánlja a Richter-részvényeket. Az...
„Nem terveztem, hogy a Millió dolláros bébi után tovább játszom – mondja Clint Eastwood. – De a Gran Torino (este, a Super Tv2-n látható, pénteken az M+ hajnalban vetíti) szereplője épp korombeli, és nagyon rámszabottnak tűnik, jóllehet nem az. Szerettem a forgatókönyvet is. Így hát elvállaltam.”
Kismértékben erősödni tudott csütörtök estére a forint azzal párhuzamosan, hogy a dollár ismét begyújtotta a rakétákat. Így most sikerült eltávolodnia a magyar devizának a 310-es lélektani szinttől, ott indítja a pénteki kereskedést....