2017. március 31. péntek

márc. 31
13:19
Ennyi tésztát a magyarok sem esznek meg – hatalmas üzem épül Gyermelyen (Privátbankár)
A Gyermelyi Zrt. telephelyén Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter és Tóth Béla, a vállalat igazgatóságának elnöke letette egy új tésztagyár alapkövét, a fejlesztéssel a gyár évente 70 ezer tonna tésztát állíthat elő, ezzel megduplázhatja kapacitását.
márc. 31
13:20
Egy makulás elme örök ragyogása (autopro)
Van Moldova Györgynek egy szellemes humoreszkje, amelyiknek egyik szereplője folyamatosan hibásan használ szólásokat, közmondásokat és főleg állandósult (de számára mégsem eléggé állandósult) szószerkezeteket. Amikor olvastam, jókat derültem, majd megcsóváltam a fejem, hogy oké, vicces, de ilyen ember nincs! Aztán telt az idő, dolgoztam pár helyen,
márc. 31
13:24
Vége a silány minőségű sütemények korának (AQUA)
Az élelmiszerkönyv módosítása miatt ezentúl csak hagyományos receptek alapján, minőségi alapanyagokból készült termékek viselhetik az ismert cukrásztermékek nevét. A dobostortát tehát margarin helyett vajból és magas kakaótartalmú csokoládéból kell ezután készíteni.
márc. 31
13:27
Pikáns: Simán csinálja ezt a férje előtt Szandi, ha kettesben vannak (Blikk)
Szerinte ez belefér.
márc. 31
13:27
Vizoviczki-ügy - Fegyházbüntetést kért az ügyész (Gondola)
A vádlottak többségére fegyházbüntetést kért az ügyész a Vizoviczki László és társai ellen indult büntetőperben pénteken a Fővárosi Törvényszéken
márc. 31
13:27
A TV2 javaslatot tett a MEME-nek a reklámtorta rendezésére (Kreatív Online)
Azt szeretnék, ha a tagok 2006-ig visszamenőleg megadnák az állami és piaci bevételük bontását.
márc. 31
13:27
Carl Palmer az A38-on tiszteleg néhai zenésztársai előtt (Alternatív Energia)
A progresszív rock alapcsapataként számon tartott brit Emerson, Lake & Palmer 1970 és 1979 között működött.
márc. 31
13:27
Éppen most fűzte szorosabbra a kapcsolatát a CEU és a Corvinus (Portfolio)
Együttműködési megállapodást írt alá a Budapesti Corvinus Egyetem és a Közép-európai egyetem vezetője - tájékoztatta a Corvinus egyetem az MTI-t pénteken. Mint írták, a Budapesti Corvinus Egyetem és a Közép-európai Egyetem között...
márc. 31
13:27
Újabb Doll–Storck-csörte (Azenpenzem)
Kifakadt Thomas Doll, a Ferencváros vezetőedzője. Ezúttal nem a háromhetes bajnoki szünet miatt panaszkodott, hanem azt kifogásolta, hogy a játékosait sérülten kapta vissza a válogatott edzőtáborából. Bernd Storck másnap reggel telefonon hívta Dollt, délután pedig a Magyar Labdarúgó-szövetség honlapján mindenkit megnyugtatott: továbbra is fontos a
márc. 31
13:29
Tillerson: Európának növelnie kell védelmi kiadásait (Alternatív Energia)
"A NATO-nak ébernek kell maradnia, és meg kell erősítenie keleti védekezőképességét."
márc. 31
13:30
Hálózatot és otthont épít a Hagyományok Háza (autopro)
Jól haladnak a Hagyományok Háza otthonaként is ismert Budai Vigadó épületének tavaly novemberben megkezdett rekonstrukciós munkálatai. Jelenleg a bontásokat végzik, az udvarban pedig régészeti feltárás zajlik. Tegnap Kelemen László főigazgató épületbejáráson ismertette a terveket.
márc. 31
13:33
Így éltek akkoriban az emberek: lenyűgöző fotók az 1930-as évek Nigériájáról (Blikk)
Lenyűgöző fotók kerültek árverésre Nigériáról.
márc. 31
13:33
Mégis belefér a kettős mérce? Németország megsarcolja a külföldieket (Privátbankár)
Végül csak átment a Bundesratnál a külföldieket terhelő autópályadíj, kezdik a rendszer kiépítését.
márc. 31
13:36
EU vs hűtlen britek - Mi lesz most? (ProfitLine)
Az Egyesült Királyság nem tárgyalhat külön, és nem is köthet különalkukat az uniós tagállamokkal, az EU egyként és egységesen fog fellépni a brit kilépéséről szóló tárgyalásokon - áll abban a kiszivárgott szövegtervezetben, amelyet Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke készített a kiválási tárgyalásokról szóló iránymutatásként, és küldött szét a ta
márc. 31
13:39
Ma éjfélkor élesítik az időzített bombát, ami a forintot is megrengetheti (Portfolio)
Március 31-ével, vagyis mával lejár a cseh jegybank hivatalos elköteleződése, hogy a 27-es euró-korona árfolyam védelmével megakadályozza a cseh deviza túlzott erősödését az euróval szemben, ezzel pedig egy nagyon feszült időszak veszi...
márc. 31
13:39
Ökölvívás: Erdei Zsolt ülhet a szövetség élére (Sport365)
Szombaton 21 év után távozik a Magyar Ökölvívó Szakszövetség (MÖSZ) éléről Csötönyi Sándor, akinek helyét Erdei Zsolt amatőr és profi világbajnok foglalhatja el.
márc. 31
13:42
Óriási eltérések megyénként (AQUA)
Hatalmas területi különbségeket mutatnak a tavalyi lakásépítési adatok, hiszen miközben Budapesten 2777 ingatlan épült, addig Nógrád megyében mindössze huszonnégy. Ráadásul a kedvező folyamatok ellenére öt megyében csökkent az újlakás-építések száma. Ugyanakkor országszerte több lakás építése indulhat el a kiadott engedélyek és bejelentések alapján
márc. 31
13:45
Megrendítő, amit édesanyjáról mesélt Nyertes Zsuzsa (Blikk)
"Hősiesen viseli a dolgot..."
márc. 31
13:45
Csúnya baleset - Három autó ütközött össze Gyálon (Fotók) (Alternatív Energia)
Az első információk szerint a karambolban hárman sérültek meg.
márc. 31
13:45
Sportfogadás: 627-es szorzót csípett meg, fillérekből kaszált százezreket (Agroinform)
A milliós nyeremények ezúttal elmaradtak, de így is akadt bőven olyan szelvény, amely előtt kalapot illik emelni.
márc. 31
13:51
10 milliárdot kivettek a bankból a magyarok (Privátbankár)
A lakosság hitelállománya nőtt februárban, a vállalatoké viszont csökkent januárhoz képest.
márc. 31
13:51
Együttműködési megállapodást írt alá a Corvinus és a CEU (ATV)
Együttműködési megállapodást írt alá a Budapesti Corvinus Egyetem és a Közép-európai egyetem vezetője - tájékoztatta a Corvinus egyetem az MTI-t pénteken.
márc. 31
13:53
Megtáltosodott az építőipar, de mikor ér véget a drágulás? (Privátbankár)
Pörgött az ingatlanpiac, a drágulás azonban még egy darabig nem áll meg a szakértők szerint.
márc. 31
13:55
Itt van, mit gondolnak Vargáék az államháztartási hiányról (Privátbankár)
Az NGM szerint az 1,7 százalékos hiány megfelel a célkitűzéseknek.
márc. 31
13:57
Ha a kormány nem ad pénzt a BKV-nak, tényleg káosz jöhet (Privátbankár)
A BKV-nál tudják, hogy bért kellene emelni, de nincs elég forrásuk - az önkormányzat ezért a kormányhoz fordult.
márc. 31
13:57
Mischa Barton őszintén vallott szexvideójáról (Blikk)
Mischa Barton a szexvideójáról beszélt, valamint a pszichiátrián eltöltött idejéről egy televíziós interjúban.
márc. 31
13:57
Varga Mihály lepattintotta a jegybank kritikáját (Portfolio)
Tovább zajlik az MNB és az NGM közötti üzengetés a 2016-os költségvetésről. Varga Mihály egy pénteki tájékoztatón nem hagyta szó nélkül a jegybank álláspontját, amiben a jegybank szakértői nagyrészt a fiskális politikát hibáztatták...
márc. 31
13:59
Hitelből akarsz vásárolni? Nagy újítás jön a boltokban (Privátbankár)
A magyar vásárlók pénzügyi tudatosságának fejlesztésére fogott össze a Magyar Nemzeti Bank és öt áruházlánc. A jegybank együttműködése a kereskedelmi láncokkal nemcsak a pénzügyi kultúra fejlesztésére, de a felelős hitelfelvételre is irányul. A 800 hazai üzletben elérhető tájékoztató anyagokkal mintegy 4-5 millió vásárlót próbálnak megszólítani. A
márc. 31
14:01
Új barátot talált a CEU - a Corvinus kiáll mellettük (Privátbankár)
Együttműködési megállapodást írt alá a Budapesti Corvinus Egyetem és a Közép-európai egyetem vezetője.
márc. 31
14:03
Tovább húzódik a vita – egymásnak eshet Minszk és Moszkva? (Privátbankár)
A fehéroroszok nem ismerik el, hogy bármivel is tartoznának Oroszországnak a földgázért.
márc. 31
14:03
Baj van: Dundika csúnyán megbetegedett, és ez még nem minden... (Blikk)
Nem indult jól a nyaralás...
márc. 31
14:03
Titoktartásra kötelezte a magyar sztárpár a násznépet (Blikk)
Titok, titok hátán.
márc. 31
14:03
Tillerson: Európának növelnie kell védelmi kiadásait (Gondola)
A NATO-nak ébernek kell maradnia, és meg kell erősítenie keleti védekezőképességét, valamint biztonsága érdekében Európának növelnie kell védelmi kiadásait - jelentette ki Rex Tillerson amerikai külügyminiszter pénteken Brüsszelben, a NATO-tagországok külügyminisztereinek egynapos tanácskozására érkezve
márc. 31
14:03
Új alkalmazást készített a Uniqa (Kreatív Online)
A GfK-val közösen pedig felmérést is végeztek az ügyfelek alkalmazás-használati szokásairól.
márc. 31
14:03
Terrortámadás végzett az ukrán titkosszolgálat ezredesével (Alternatív Energia)
Felrobbant az autója Mariupol kikötővárosban.
márc. 31
14:03
Újra E-type-okhoz nyúl a Jaguar Classic - ezúttal tíz darab készül (Auto Pult)
Úgy látszik a Jaguar Land Rover csoport Classic divíziója nagyon belejött a munkába, hiszen az elmúlt pár évben már többször is hallattak magukról, méghozzá nem is akármilyen projektek kapcsán. Építettek már a nulláról különleges E-type-okat, de veterán Land Rover Defenderek és Range Roverek kapcsán is hallattak magukról. Ezúttal ismét a legendás vadmacskás sportautó, az E-type került előtérbe,…
márc. 31
14:03
Újabb napos idővel ajándékoz meg minket a tavasz (Háziállat)
Pénteken napos időre számíthatunk, legfeljebb keleten képződhet több gomolyfelhő, de csapadék ott sem várható.
márc. 31
14:03
Kézigránáttal raboltak ki egy pénzszállítót Bolíviában (ATV)
Kézigránáttal raboltak ki egy pénzszállítót Bolíviában, a tizenkét támadó csaknem 400 millió forint értékű készpénzt és valutát zsákmányolt - derült ki pénteki médiajelentésekből.
márc. 31
14:03
Lemaradtunk róla? (Azenpenzem)
Két hete, a Bayern München ellen pályára lépett egy tizenkilenc éves magyar játékos. Bénes Lászlót nem kell bemutatni a magyar labdarúgás szereplőinek, hiszen a győri akadémián végzett, s az NB I-ben is lehetőséget kapott. Mégsem tudták, vagy nem akarták megnyerni a magyar futballnak. Bénes nem Győrből, hanem Zsolnáról igazolt a Mönchengladbachhoz.
márc. 31
14:05
Ennyi tésztát a magyarok sem esznek meg – hatalmas üzem épül Gyermelyen (Privátbankár)
A Gyermelyi Zrt. telephelyén Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter és Tóth Béla, a vállalat igazgatóságának elnöke letette egy új tésztagyár alapkövét, a fejlesztéssel a gyár évente 70 ezer tonna tésztát állíthat elő, ezzel megduplázhatja kapacitását.
márc. 31
14:05
Csodát tesz: Ez a keverék elpusztítja a bélrendszerben lévő parazitákat, és baktériumokat (Blikk)
Sokan küzdenek olyan betegségekkel, melyek kialakulását a gyomor és bélrendszerben élősködő paraziták, és baktériumok okozzák.
márc. 31
14:05
14 év fegyházat kapott a rendőrökre támadó férfi (Alternatív Energia)
Gyanúsítotti kihallgatásra kísérték, amikor megtámadta a két rendőrt.
márc. 31
14:06
Mi újság a lakáshitel kamatokkal? (ProfitLine)
Februárban a háztartások új lakáscélú és szabad felhasználású hiteleinek átlagos hitelköltség mutatója gyakorlatilag változatlan maradt, míg a személyi hiteleké csökkent az előző hónaphoz képest - jelentette a Magyar Nemzeti Bank (MNB) pénteken.
márc. 31
14:07
Mégis belefér a kettős mérce? Németország megsarcolja a külföldieket (Privátbankár)
Végül csak átment a Bundesratnál a külföldieket terhelő autópályadíj, kezdik a rendszer kiépítését.
márc. 31
14:09
Az oroszokat agresszornak tekinti Amerika - védekezni kell a keleti veszély ellen (Privátbankár)
Az amerikai külügyminiszter élete első NATO-csúcsán az oroszokat és a védelemre keveset költő tagállamokat ostorozta.
márc. 31
14:09
Rengeteg munkást találtak: ők dolgozhatnának az építőiparban (Privátbankár)
Csak egy kis segítség kellene hozzá.
márc. 31
14:15
Holttestek mindenütt: álarcos bérgyilkos csapott le Malinában - sokkoló fotók 18+ (Blikk)
Manila - Ártatlan emberek, feltételezett drogdílerek, rendőrök fekszenek holtan Manila utcáin.
márc. 31
14:15
14 év fegyházra ítélték a rendőrökre támadó férfit (Blikk)
Első fokon 14 év fegyházban letöltendő szabadságvesztésre ítélte a Környéki Törvényszék pénteken azt a férfit, aki szökési kísérlete közben megtámadta az őt kísérő rendőröket - közölte az MTI-vel a bíróság.
márc. 31
14:15
Idén nyárig kell megfelelnünk Brüsszelnek (Portfolio)
A 2014-2020-as időszakra szóló kohéziós politika reformjának egyik legfontosabb eleme azoknak az előfeltételeknek a bevezetése volt, amelyeket a tagállamoknak teljesíteniük kell ahhoz, hogy forrásokban részesülhessenek az európai strukturális...
márc. 31
14:17
Mi történt Leonardo DiCaprio arcával? (Blikk)
Mi történt Leonardo DiCaprio arcával? Érdekes módon próbálja rejtegetni magát a színész.

Keresés