Fotó: Patricia De Melo Moreira / AFP4 perccel az előző gól után most – a meccs előtt nagy arccal buzizott – Cristiano Ronaldo lőtte be a labdát a magyar kapuba.
Tizenkét társulat tizenhat produkcióval várja a közönséget az ötödik Pécsi Családi Színházi Fesztivál, amelyet május 27. és június 3. között rendeznek a baranyai megyeszékhelyen.
A térség országaiba menekült szíriaiak száma a háború hat évvel ezelőtti kezdete óta most először meghaladta az ötmilliót - derült ki az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságának (UNHCR) adataiból.
A horvát kormánynak még szüksége van néhány hétre, hogy kiválassza a megfelelő modellt a Mol kivásárlására az INA horvát olajipari vállalatból - mondta Andrej Plenkovic miniszterelnök szerdán az Európai Néppárt máltai kongresszusán, Vallettában horvát újságíróknak.
A háromszoros világbajnok Lewis Hamilton, a Mercedes brit pilótája nyerte a Forma-1-es szezonnyitó, az Ausztrál Nagydíj szombati időmérő edzését, így a vasárnapi futamon ő rajtolhat majd az élről.
Trócsányi László igazságügyi miniszter pedig 2014-ben megígérte, hogy partner lesz a megfelelő jogszabályi környezet kialakításában, erre most mindenféle egyeztetés nélkül hoznának törvényt az egyetem ellehetetlenítéséről.
Magyarországon évente 300-350 új daganatos megbetegedést diagnosztizálnak gyerekeknél, ennek egy része agydaganat. A II. Sz. Gyermekgyógyászati Klinika most indult kutatása a gyermekkori agydaganatok genetikai hátterét térképezi fel.
Pályaválasztás esetén komoly dilemma, hogy végül olyan végzettséget szerzünk-e, amely piacképes lesz. Egy biztos, hogy napjainkban a programozással nem lehet hibázni.
A 2007 óta gazdaságfejlesztési EU-támogatást elnyert cégek erősen rá voltak szorulva ezekre a forrásokra, és a sérülékenységük jele az is, hogy 2015-ben az ötödük veszteséges volt - többek között ez...
Az Európai Néppárt által elfogadott kiáltvány felhívja a figyelmet a Moszkva jelentette veszélyekre, és fellépésre szólít fel. Ehhez a pártcsaládhoz tartozik a Fidesz is.
Fotó: Patricia De Melo Moreira / AFPA 65. perc elején vágta be Gulácsinak, szabadrúgásból, a kapufáról bepattanva. Ő lőtte az előzőt is. Közben szakad az eső.
Az élet minden területét érintő digitális forradalom hatására 3-10 éven belül több millió ember veszítheti el munkáját Európában, miközben az újonnan alakuló iparágakban tombol majd a munkaerőhiány.
A malajziai hatóságok kezdetben tévedésből dél-koreai állampolgárként azonosították az észak-koreai vezető februárban Kuala Lumpurban meggyilkolt féltestvérét, Kim Dzsong Namot, és ezért történt, hogy a halálesetről elsőként Dél-Korea nagykövetségét értesítették - árulták el csütörtökön az incidenst ismerő források a Reuters brit hírügynökségnek, a
Német sajtóértesülés szerint német politikusok is szerepelnek a török hírszerző szolgálat (MIT) listáján, amely a tavalyi törökországi puccskísérletért felelősnek tartott Fetullah Gülen hitszónok mozgalmának vélelmezett támogatása miatt megfigyelésre jelölt németországi emberekről és szervezetekről készült.
A 20 éves Devin Booker 70 pontot dobott, csapata, a Phoenix Suns ezzel együtt kikapott a Boston Celtics vendégeként az észak-amerikai kosárlabda-bajnokság (NBA) legutóbbi játéknapján.
Örülhetnek a Real Madrid drukkerek, és persze az utazás szerelmesei is, ugyanis az Iberia újraindítja Budapest-Madrid járatát április 1. és október 28. között.
A malajziai hatóságok kezdetben tévedésből dél-koreai állampolgárként azonosították az észak-koreai vezető februárban Kuala Lumpurban meggyilkolt féltestvérét, Kim Dzsong Namot, és ezért történt, hogy a halálesetről elsőként Dél-Korea nagykövetségét értesítették - árulták el csütörtökön az incidenst ismerő források a Reuters brit hírügynökségnek, amely szerint a történtek akár el is sikkadhattak…
Egy filmművészeti és egy történelmi témájú szakdolgozat érdemelte ki idén a Magyarországgal foglalkozó legjobb francia egyetemi szakdolgozatokat elismerő Prix Hungarica-díjat.
A Nébih vizsgálata után megállapítható, hogy a belföldön és külföldön megvásárolt termékek túlnyomó többsége között semmiféle összetételbeli vagy érzékszervi különbség nem volt.
Még csak alig több mint két hete vezeti Héder Barna a Maradj talpon! című vetélkedőt a Dunán, egy játékos máris elvitte a 25 millió forintot. A műsort már rögzítették, a következő napok valamelyikén láthatják majd a nézők is.
Derrick Watson hawaii szövetségi bíró határozatlan idejűre módosította a felfüggesztését annak a rendeletnek, mellyel Donald Trump amerikai elnök átmenetileg korlátozni kívánta a beutazást az Egyesült Államokba hat, muzulmán többségű országból. A döntés ellen a kormány fellebbezhet.
Ivanka Trump, az amerikai elnök lánya hivatalosan is a szövetségi kormány alkalmazottja lett, de nem kap fizetést, feladatait társadalmi munkában látja el.