Sok szülőnek okoz gondot, ha a figyelemzavaros, vagy hiperaktív a gyermeke. az még nagyobb gond, ha nem ismerjük fel időben, hogy valójában miről is van szó, hogy a gyerek nem "rossz", nem engedetlen, hanem teljesen más van a háttérben.
A visegrádi négyek (V4) csütörtöki csúcstalálkozóján kiderült, hogy az országcsoportnak közös jövőképe van az EU-ról és érdekelt az unió egységének fenntartásában.
Jellemzően negatív a hangulat a világ tőzsdéin, a főbb európai részvényindexek mérsékelten esnek a nyitást követően, míg a BUX alulteljesítőként közel 1 százalékot esett, ami főként az OTP...
Ha az M3/M4 duó túl agresszív nekünk, de hamisítatlan luxus köntösben szeretnénk átélni ugyanazt a teljesítményt, akkor az Alpina már eddig is több mint készségesen szolgált ki minket B3/B4 modellcsaládjával, legyen igényünk szedánra, kombira, kupéra vagy kabrióra. A Genfi Autószalonon bemutatkozó S modellekkel pedig még többet is kínál.
Nincs komolyabb baja Fernando Torresnek, az Atlético Madrid labdarúgójának, aki csütörtök este a Deportivo La Coruna stadionjában játszott bajnoki mérkőzésen egy ütközésnél elvesztette az eszméletét.
A beindítás után két héttel hivatalos indoklás nélkül leállt, és az orosz sajtó friss hírei szerint azóta sem üzemel a novovoronyezsi Roszatom-atomerőmű 6-os számú reaktorblokkja, amelyet a tervezett...
Bencsik László, az OTP vezérigazgató-helyettese értékeli az OTP-nél látható legfontosabb trendeket. Cikkünk folyamatosan frissül. A fordulat éve 2016-ban több területen is fordulat történt, ...
Budapest – Puccs áldozata lett, és cáfolta az őt érő vádakat Matyi Dezső, az Alexandra könyváruház hálózat tulajdonosa. Matyi Dezső szerint más a bűnös.
Betelt a pohár, Molnár Anikó nem tűri tovább a gyalázkodást, jogi lépéseket tesz az őt szidalmazók ellen. Ugyan szó szerint nem nevezte meg a személyeket, de nagy valószínűséggel Havas Henrik is köztük van.
Harry herceg és Meghan Markle egy jamaicai lagzin kapcsolódnak ki a fárasztó mindennapokból. A szexi Megnek így alkalma nyílik arra is, hogy összebarátkozzon kedvese baráti körével.
Az Észak-Amerikai marihuána-gyártók 22 százalékponttal járultak tavaly hozzá a 200 millió dollárt (kb. 59 milliárd forintot) kezelő ausztrál alap, a Tribeca Global Natural Resources Fund hozamához,...
Ha Walter Röhrl-ről és demonstrációról van szó, minden bizonnyal mindenkinek a keresztben való autózás jut eszébe. Most viszont a legendás veterán pilóta egy kicsit visszafogottabb módot választott arra, hogy a Porsche legizgalmasabb versenyautóról érkező sorozatgyártású technológiákat bemutassa.
Az egyik legjobb Oscar-díjátadó gála volt a vasárnapi, a felmerült problémákat pedig kezelni fogják - biztosította az amerikai filmakadémia tagjait emailben Cheryl Boone Isaacs, a testület elnöke.
Januárban a kiskereskedelmi üzletek forgalmának volumene a nyers adat szerint 4,7, naptárhatástól megtisztítva 3,7 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához képest.
Jellemzően negatív a hangulat a világ tőzsdéin, a főbb európai részvényindexek mérsékelten esnek a nyitást követően, míg a BUX alulteljesítőként közel 1 százalékot esett, ami főként az OTP...
Ha az M3/M4 duó túl agresszív nekünk, de hamisítatlan luxus köntösben szeretnénk átélni ugyanazt a teljesítményt, akkor az Alpina már eddig is több mint készségesen szolgált ki minket B3/B4 modellcsaládjával, legyen igényünk szedánra, kombira, kupéra vagy kabrióra. A Genfi Autószalonon bemutatkozó S modellekkel pedig még többet is kínál.
A malajziai hatóságok bizonyíték híján pénteken elengedték azt az észak-koreai férfit, akit Kim Dzsong Un észak-koreai vezető féltestvére, Kim Dzsong Nam meggyilkolásának ügyében vettek őrizetbe.
Az OTP közzétette a 2017-es várakozásait, amik alapján a bank magas profitabilitásra, a hitelállomány bővülésére, a nettó kamatmarzs csökkenésére, és tovább emelkedő osztalékra számít. A 15%-ot...
Törvényjavaslatban kezdeményezi az MSZP, hogy az Országgyűlés azonnal szüntesse meg azt a lehetőséget, amellyel az offshore hátterű Hunguard Kft. szivattyúzza ki a pénzt a közműszolgáltatóktól – ezt Tóth Bertalan mondta az Egyenes Beszédben.