Csütörtökön érezhetően gyengült a forint az euróval szemben, a nap második felében a lélektanilag fontos 310-es szintet is megközelítette a jegyzés. Ott azonban kicsit összekapta magát a magyar...
Parókai Beátát már két cikkünkben bemutattuk, az első találkozáson még egyértelműen arról beszélt, hogy operatív igazgatóként folytatná a karrierjét, ami két évvel ezelőtt egy betegség miatt szakadt félbe. A második találkozáson már arra vitt a beszélgetés, hogy coach-ként kezd új karrierbe, ezért jött az ötlet, hogy menjünk el együtt a Business Coach Kft. vezetőjéhez, Komócsin Laurához. Hátha…
A Nemzeti Szívprogram keretében a heveny szívizominfarktus, valamint a szívelégtelenség új megelőzési és terápiás lehetőségeit kutatja a Semmelweis Egyetem (SE) orvoscsoportja - mondta Merkely Béla, a projekt vezetője az M1 aktuális csatorna csütörtök reggeli műsorában.
Donald Trump elnök nem tudott megegyezni egyes republikánus csoportokkal, ezért péntekre halasztották a képviselőházi szavazást az Obamacare néven ismert egészészségbiztosítási törvény visszavonásáról és az új törvényről.
Egy fiatal pár tavaly költözöt haza. Az asszonyt a munkaügyi hivatalban migránsnak nevezték, és félre is tájékoztatták. Az RTL Klub Házon kívül című műsorában bemutatták három ember történetét, akiknek nem is volt annyira édes a hazatérés - írta a HVG.
Az orosz igazságügyi minisztérium felfüggesztette a Jehova Tanúi felekezet működését "szélsőséges tevékenysége" miatt - jelentette pénteken az orosz média.
Sorozatban 44. televíziós mérkőzését nyerte Micahel van Gerwen a darts Premier League manchesteri állomásán. Ez világcsúcsnak számít, azonban a folytatásban gyorsan meg is szakadt a rekord.
Mind a portugál, mind a magyar labdarúgó-válogatott számára nagy jelentőségű lesz a két csapat szombati, lisszaboni világbajnoki selejtezőmérkőzése, amelynek Svájc lehet a nyertese.
Budapest - Kovács Zoltán kormányszóvivő a Kossuth Rádió péntek reggeli műsorában arról beszélt: abszurd eljárás végén marasztalta el Magyarországot két bangaldesi férfi ügyében az Emberi Jogok Európai bírósága (EJEB) a napokban.
Az Appeninn adózott eredménye 1,2 millió euróról 120 százalékkal 2,6 millió euróra emelkedett, így a menedzsment úgy döntött, hogy története során először osztalékot fizet az ingatlanbefektetési...
Túl nagy port ugyan nem kavartak, de a PSA márkáinak dobozos modelljei áruszállító formában már eddig is elérhetőek voltak teljesen elektromos változatban. A francia konszern pedig úgy döntött, hogy a Citroën Berlingo ezentúl személyszállító, családi kivitelben is megkapja a villanyos hajtásláncot, így megszületett az E-Berlingo Multispace.
Kovács Zoltán kormányszóvivő a Kossuth Rádióban arról beszélt: abszurd eljárás végén marasztalta el Magyarországot két bangaldesi férfi ügyében az Emberi Jogok Európai Bírósága.
Tegnap vegyes hangulat uralkodott a világ tőzsdéin, Amerikában minimális esést láthattunk, Ázsiában és Európában viszont jó hangulat volt. A határidős részvényindexek állása alapján további emelkedés...
A jelenlegi Porsche 911-et nemrég frissítették, de a németek már javában tesztelik a következő generációt, ami 2018-ban be is mutatkozik majd. Ettől még természetesen a most futó kivitelről sem feledkeztek meg: nemrég elérhetővé tettek egy teljesítménynövelő csomagot a Carrera S, a Carrera 4S és a Targa 4S-hez, melynek köszönhetően a GTS változatok erejét kapjuk további változtatások nélkül.
A jelenlegi hírek szerint a londoni elkövető nem volt közvetlen kapcsolatban az Iszlám Állammal. Ez Földi László szerint rosszabb, mintha kapcsolatba lett volna. Ilyenformán ugyanis több száz millió európai lehet dzsihadista - mondta a szakértő az M1-en.
Több ezer fős elbocsátásra készül a magyarországi üzemekkel is rendelkező izraeli gyógyszergyártó, a Teva Pharmaceutical a költségcsökkentési intézkedések jegyében. Először az izraeli sajtóban...
A Škoda sosem hatalmas SUV kínálatáról volt híres – ahogyan a Volkswagen csoport többi átlagosabb márkája sem –, hiszen az eddig csupán egy generációt élt Yetin kívül még nem találkozhattunk más hobbiterepessel a palettán. A gyáriak azonban látva a kategória iránti elképesztő keresletet, gyorsan észbe kaptak, és már tavaly ősszel bemutatták a hatalmas Kodiaqot. Ez ráadásul még csak a kezdet volt,…
Jövő héten jelentenek a kínai nagybankok. Az elemzők szerint az öt legnagyobb kínai bank a tavalyi év utolsó három hónapját eredményesen zárta, így könnyen előfordulhat, hogy 2016 egészében...
Az Opel háza táján az elmúlt hetekben viharos szelek fújnak: bizonyára mindenki hallott róla, hogy március elején a francia PSA megvásárolta a német márkát az amerikai GM-től, mégpedig igencsak alacsony áron, aminek oka az Opel veszteséges működése volt a GM érában. Sokan megijedtek a hír hallatán, ám tudni érdemes, hogy a PSA vezetősége az elmúlt években csodát tett a konszernnel, és ha az Opelt…
Részvényenként 106 forintos osztalékot fizetne a Richter a 2016-os év eredménye után - derül ki a társaság közgyűlési előterjesztéseiből. A közgyűlésre április 26-án kerül sor. A Richter is...
Az orosz vezetés levonta a tanulságot az amerikai neokonzervatívok katasztrofális közel-keleti beavatkozásaiból. Már helyi szövetségessel vetik meg a lábukat az olajban dúskáló Líbiában. Moszkva szíriai beavatkozása révén nagyban nőtt az oroszok tekintélye a térségben és az arab vezetők újraértékelik kapcsolataikat a Kreml urával.
Péntek reggel a fontosabb európai részvényindexek nem mutatnak érdemi elmozdulást, a magyar tőzsde viszont tovább emelkedik, ami főként az OTP papírjainak köszönhető. Mérsékelten emelkednek a piacok...