2017. március 23. csütörtök

márc. 23
13:39
Londoni merénylet: az Iszlám Állam magára vállalta a támadást (hirado.hu)
Az Iszlám Állam katonája támadott Londonban - közölte a terrorszervezethez közel álló Amaq hírügynökség csütörtökön.
márc. 23
13:39
Közösen gondozott rózsáik miatt verte meg szomszédját egy ásóval a püspökladányi nő (Blikk)
Püspökladány – Durván elfajult a közös kertészkedés, hiszen ásóval estek egymásnak a helyi asszonyok.
márc. 23
13:39
Hétmilliós bírságot kapott az alapkezelő (Portfolio)
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) megbírságolta a Diófa Alapkezelő Zrt. Euro-Mall Kft. feletti irányításszerzését engedélyező határozatot, egyúttal 7 millió forint eljárási bírságot szabott ki, mert a...
márc. 23
13:41
Konferencia a Római Szerződés aláírásának 60. évfordulója alkalmából (hirado.hu)
Az Európai Unió: az első 60 év után címmel rendeztek nemzetközi konferenciát a Külgazdasági és Külügyminisztériumban, a római szerződés aláírásának 60. évfordulója alkalmából.
márc. 23
13:41
Gondolta volna? Az énekesnő díva profi szakács is (Blikk)
Tia Mowry színésznőnek és énekesnőnek szinte kettős személyisége van: a színpadon ragyogó díva, míg otthon remek háziasszony, feleség és anya.
márc. 23
13:41
Fordulat az MKB-nál, őrült verseny készülődik (Portfolio)
Hat év durva vesztesége után az MKB Bank is nyereséges lett tavaly, méghozzá nem is akármilyen számok kíséretében: kkv-hitelállományát (a követelés-eladásokat nem számítva) csaknem harmadával növelte...
márc. 23
13:43
Halasztják a a népszavazásról szóló vitát a skótok (hirado.hu)
Kevesebben támogatják az elszakadást.
márc. 23
13:45
Hatmilliárd munkahelyi bölcsődékre (hirado.hu)
Munkahelyi bölcsődékhez lehet támogatásra pályázni. Hatmilliárd forintot szán erre a célra a kormány. Teljesen átalakul a bölcsődei rendszer ezekben az években, az egyik újdonság, hogy megsokszorozódhat a munkahelyi bölcsődék száma, ami persze segítheti a kisgyerekes szülők foglalkoztatását.
márc. 23
13:45
Kulcscsomóval dobott fejbe egy gyereket hittanórán a babócsai plébános (444.hu)
A keresztény jámborság és a legmodernebb pedagógiai módszerek egyesítése ráadásul nem is a rendetlenkedő gyereket találta el.
márc. 23
13:47
Ide kattintva nézheti élőben a Kormányinfót (hirado.hu)
márc. 23
13:47
Az Iszlám Állam vállalta a londoni terrortámadást (444.hu)
Azt még nem tudni, hogy pontosan mi köze volt a merénylőnek a közel-keleti terrorszervezethez.
márc. 23
13:48
Elfogyott a türelem: bekérették a török nagykövetet Erdogan fenyegetőzése miatt (Privátbankár)
A tegnapi londoni terrortámadás fényében különösen brutálisak a török elnök szavai.
márc. 23
13:50
Felvállalták: az Iszlám Állam a felelős a londoni terrortámadásért (Privátbankár)
A terrorellenes koalícióban részt vállaló országokat fenyegették meg.
márc. 23
13:51
Theresa May: A titkosszolgálat ismerte a londoni merénylőt (Blikk)
Nagy-Britanniában született a szerdai londoni merénylet elkövetője, aki ellen néhány éve a brit elhárítás (MI5) vizsgálatot folytatott "a szélsőséges nézeteivel kapcsolatban felmerült aggályok" miatt - mondta csütörtökön a londoni alsóház képviselőit tájékoztatva Theresa May brit miniszterelnök.
márc. 23
13:51
Brüsszel bekérette Törökország nagykövetét (Alternatív Energia)
Magyarázatot várnak Erdogan megjegyzéseire.
márc. 23
13:51
Átigazolás: Trükkös megoldással szerezné meg a Barca a Real játékosát (Agroinform)
Sajtóértesülések szerint a Barcelona olyan ajánlatot tesz Iscónak, amit az irányító nem tud majd visszautasítani.
márc. 23
13:51
Török elnöki fenyegetés: Brüsszel bekérette Ankara uniós nagykövetét (ATV)
Bekérették az Európai Unió melletti török nagykövetség vezetőjét Recep Tayyip Erdogan török államfő sokak által fenyegetésként értékelt, előző napi kijelentései miatt - közölte az Európai Bizottság illetékes szóvivője csütörtökön.
márc. 23
13:53
Részegen akarta vezetni a repülőgépét a pilóta (Blikk)
105 utas élete kerülhetett volna veszélybe egy 37 éves pilóta miatt, aki a
márc. 23
13:53
Sarka Katát luxushotelben kapták le egy rejtélyes férfival (Alternatív Energia)
Abban a szállodában szálltak meg, ahova Hajú vitte új barátnőjét Valentin-nap környékén.
márc. 23
13:55
Kórházba juttatta a plébános a hittanóráról a kisfiút Babócsán - kulcscsomót vágott a kicsik közé (Blikk)
Kulcscsomót dobott a rendetlenkedő gyerekek közé hittanórán a babócsai iskolában a plébános, egy kisfiú a fején megsérült, kórházba került - írja a Somogy Online.
márc. 23
13:57
Az Iszlám Állam magára vállalta a londoni merényletet (Blikk)
Az Iszlám Állam terrorszervezet jelentkezett a londoni merénylet elkövetőjeként - jelentette csütörtökön a dzsihadista szervezett szócsövének számító Aamák hírügynökség.
márc. 23
13:57
Lázár János: a londoni események függvényében felértékelődik a jogi határzár (hirado.hu)
A határzár, a Csíki sör, a strasbourgi ítélet, béremelés, nemzeti konzultáció és népegészségügyi szűrőprogram is szóba került Lázár János sajtótájékoztatóján, a Kormányinfón.
márc. 23
13:57
Itt a 100 legértékesebb magyar cég (Portfolio)
A becsült vállalati érték alapján állította fel a Concorde MB Partners azt a listát, amely a 100 legértékesebb hazai magánvállalatot tartalmazza. A listán szereplő 100 vállalat összesített vállalati...
márc. 23
13:59
Ki kell egészíteni az iskolai fegyelmi eljárás szabályozását (hirado.hu)
Az ombudsman szerint további garanciákat kell illeszteni az iskolai fegyelmi eljárás jogi szabályozásába, a bizonytalanságok ugyanis könnyen vezethetnek visszás esetekhez.
márc. 23
14:00
Idén 500 ággyal elindulhat a szociális ápolási mintaprogram (ProfitLine)
Idén az első 500 ágy "készül el" a szociális ápolási mintaprogramban - mondta Ónodi-Szűcs Zolltán egészségügyért felelős államtitkár a Magyar Narancsnak adott interjújában.
márc. 23
14:00
NBA: A játéknap legszebb pillanatai (Sport365)
Varázslatos passzok, hatalmas zsákolások.
márc. 23
14:02
20 milliós bírság a Cofidis-nek (ProfitLine)
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) 20 millió forint bírsággal sújtotta a Cofidis magyarországi fióktelepét, mert a cég egyes szerződéseinél megsértette a fogyasztók túlzott eladósodásának elkerülését célzó adósságfék-szabályokat.
márc. 23
14:03
Fusilli babos-húsos raguval (Mindmegette)
30 dkg fussilli 30 dkg darált hús 1 ek étolaj 10 dkg húsos szalonna 1 db hagyma 1 gerezd fokhagyma őrölt bors 1 tk olasz fűszerkeverék 2 dl házi paradicsomlé 1 dl víz 1 doboz vörösbabkonzerv 15 dkg reszelt sajt
márc. 23
14:06
Félrevezették a befektetőket: fúziót akadályozott meg a versenyhivatal (Privátbankár)
Eltérő tartalmú nyilatkozatokat tett az egyik alapkezelő, milliós bírságot és tiltást kaptak.
márc. 23
14:08
Jó hír a magyar autósoknak: ezért lesz olcsóbb a tankolás (Privátbankár)
Beépíti a jövedéki adó változásait az üzemanyagárakba a Mol Nyrt.
márc. 23
14:09
Bárdosi Sanyi római császár lett (Blikk)
Egy római császár bőrébe bújt Bárdosi Sándor, olimpiai ezüstérmes birkózónk egy filmforgatás erejéig.
márc. 23
14:09
Brüsszel bekérette Törökország uniós nagykövetét (Alternatív Energia)
Magyarázatot várnak Erdogan megjegyzéseire.
márc. 23
14:09
Lázár nem bírja az alkoholt, de a Csíki sört megkóstolja - percről percre (ATV)
82. alkalommal tartja Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter Kovács Zoltán szóvivő társaságában a Kormányinfót. Cikkünk folyamatosan frissül.
márc. 23
14:11
A nap képe: Metal Lady lett Vajna Timiből - fotó (Blikk)
Újabb szexi képpel örvendeztette meg követőit Vajna Timi az Instagramon: metálos fürdőruhájában eszméletlen vadítóan tekereg a víz felett.
márc. 23
14:11
Halálra gázoltak egy járókelőt Óbudán (Alternatív Energia)
márc. 23
14:13
Megszólalt II. Erzsébet a londoni terrortámadásról (Blikk)
"Legmélyebb részvétét" fejezte ki csütörtökön II. Erzsébet brit királynő az előző nap London központjában végrehajtott terrortámadás érintettjeinek, és egyúttal méltatta a történtekre adott rendőrségi választ.
márc. 23
14:13
Lemondatták magyar állampolgársága miatt az alpolgármestert (Alternatív Energia)
Egy videóval "bukott le", amin nem kék útlevelet nyújt a határőrnek.
márc. 23
14:15
Magyar ökölvívók a legjobbak között a világranglistán (Alternatív Energia)
Kovács és Szellő februárban, Baranyi tavaly decemberben lépett legutóbb a kötelek közé.
márc. 23
14:15
Magyar állampolgár, ezért lemondatták a kárpátaljai Csap alpolgármesterét (hirado.hu)
Lemondatta tisztségéből Balogh Oszkárt, a kárpátaljai Csap alpolgármesterét az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU).
márc. 23
14:15
Beépíti az adócsökkentést áraiba a Mol (Portfolio)
A Mol beépíti a jövedéki adó változásait az üzemanyagárakba, aminek eredményeként várhatóan csökkennek majd az üzemanyagárak - hangzott el a társaság szentendrei úti megújult töltőállomásának...
márc. 23
14:15
Itt fújódik a következő ingatlanbuborék: mikor jöhet az összeomlás? (Pénzcentrum)
Elárulta az MNB, mikor jöhet a változás....
márc. 23
14:17
Fogamzásgátlóval a daganatok ellen? (Alternatív Energia)
A tablettát szedő nők akár harminc évig is védettek lehetnek.
márc. 23
14:17
Erdogan miatt bekérették Törökország uniós nagykövetét (hirado.hu)
Magyarázatot várnak Erdogan megjegyzéseire.
márc. 23
14:17
Találd ki, melyik csillagjegyben született a legtöbb vezető a legértékesebb magyar cégeknél! (Portfolio)
Egy friss kiadványában a becsült vállalati érték alapján állította fel a Concorde MB Partners azt a listát, amely a 100 legértékesebb hazai magánvállalatot tartalmazza. A kiadvány tartalmaz egy...
márc. 23
14:18
Észak-Koreát gyanúsítják a világtörténelem tán legnagyobb bankrablásával (444.hu)
Az amerikai ügyészek szerint az észak-koreaiak megbízásából dolgozó kínai szervezte azt a hackertámadást, amivel 81 millió dollárt szívtak le Banglades a New York-i jegybanknál vezetett számlájáról.
márc. 23
14:19
Vizsgálat és razzia a Booking.com-nál (hirado.hu)
Vizsgálatot indított a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) a Booking.com holland anyacége és magyar leányvállalata ellen.
márc. 23
14:19
Lázár: Hollandiában sincs horogkeresztes sörösdoboz (Portfolio)
Főleg az önkényuralmi jelképek kereskedelmi tilalmáról szólt a csütörtöki Kormányinfó, Lázár János elmondása szerint a sajtóhírekkel ellentétben a kormány teljes mellszélességgel támogatja a...
márc. 23
14:20
Hopp, már itt is a délután két óra (444.hu)
Akkor én már indulok is, viszlát!
márc. 23
14:21
Simicskó: többet kell áldozni a biztonságra (hirado.hu)
A honvédelmi miniszter szerint a szerdai londoni terrortámadás is rávilágít arra, hogy jobban kell figyelni biztonságunkra, többet kell áldozni rá.
márc. 23
14:21
Nagyot esett az OTP, érdemes már beszállni? (Portfolio)
Mintaszerű volt eddig az OTP esése Beazonosítottunk néhány szintet, ahol már érdemes venni belőle Eddig mintaszerű az OTP esése, hisz a 38,2%-os Fibonacci szintnél, illetve a 8200 forintos támasz...

Keresés